yoscha.hu

2013. november

8176. nap a blog indulása óta
2013. november 26. kedd
Surranó pályán érkezik a karácsony. Már kevesebb mint harminc nap van csak vissza. Az előző évek átlagához képest egész jól állunk az ajándékok beszerzésével. Persze még van idő és feladat is.
A második munkahelyemen is fokozódik a helyzet. Az elmúlt három munkanapomon 8-8 órás maratoni ülésekkel próbáltunk felülkerekedni a feladatokon. Persze nem sok sikerrel, mert ilyenkor - mint általában - inkább csak bonyolódik a helyzet. Szóval jó zúzós az őszvégem.
Hétvégén megint Vp-ben voltunk, nővéremet köszöntöttük. Nem voltam épp toppon, de van ilyen. Apukám nyomta helyettem a fotókat.
2013. november 21. csütörtök
Basszus, reggel kilenctől egy megbeszélésen ülök, ahol délben volt összesen 20 perc ebédszünet.
2013. november 20. szerda
Ma szerelőnél van (megint) a kocsim. Talán már minden hibáját sikerül elhárítaniuk. Ennek örömére itthonról dolgozom, és ha itthon vagyok a gázosokat is kihívtam hogy nézzék át a kazánt. Jól kitakarították, szerintük legalább öt éve nem nyúlt hozzá senki, de most jó lesz. Megnyugtattak, hogy bár öreg jószág, de jó fajta és minden pótalkatrész kapható hozzá.
Mivel így belelendültem, elkezdtem ledolgozni a háztartásban felgyülemlett elmaradásainkat. Sajnos mióta Hitvesem tanul, kissé elmaradtunk a dolgokkal. Nehéz a kevésbé fontos kis lélegzetvételű feladatokra rávennünk magunkat. (Egy kilazult kampó ismételt felfúrása, ablakkeretek áttörlése, csupa apróság.) Jobb híján egy trello nevű alkalmazásban kezdtem el felírni, milyen feladatok várnak ránk a háztartásban. Ennek előnye, hogy egyfajta házi kanban amit elér Jirka is, így jól nyomon követhetőek a még hátralévő feladatok. Persze a fürdőszobai tükörre ragasztott postitek is megfelelnének a célra, de azokat más is láthatja és egyébként is jobb kütyün tartani a listákat, mint cetliken. (Amiket utána ki kell dobni, és még a tükröt is le kell mosni).
2013. november 13. szerda
Még ilyet. Most hívott a fogorvosom. Lebetegedett. Holnap így nem vágja fel az arcom belső felét. Pedig már lelkileg ráedzettem magam.
Azért valahogy csak túlélem.
Egyébként jobb is, mivel holnap egy kihagyhatatlan megbeszélésem lesz ahol szétzsibbadt szájjal rosszabb lenne. És talán apaklubba is eljutok, mert már vágyom rá.
Tegnap mese helyett megint társasoztunk. Szerintem egész jó esti program. A századszorra nézett bugyuta (és kevésbé bugyuta) rajzfilmeknél biztos jobb.
2013. november 10. vasárnap
Azért hosszúak azok a hétvégék, melyeken Hitvesem egész nap tanul.
Tegnap például elég pocsék idő volt pedig Hollókőre akartunk menni Márton napi vigasságra. Helyette társasoztunk. Nem volt rossz de én inkább kimozdulós vagyok. Ma legalább a kertben sikerült összehúznom három zsák levelet, és kimentünk a játszóra is. Kissé alul öltöztem egy pólóban és polár pulcsiban, így a második játszó felé tekerve már fáztam mint a kutya. Hazaérve vasalás mellé megnéztük a kibővített Hobbitott. Hát nem lett pörgősebb a betoldott negyed órától.
Holnap egész napos átadásom lesz a második munkahelyemen. Csütörtökön pedig fogászati műtét vár. Én nem várom, de azt mondta a dokker hogy utána olyanok lesznek a fogaim, mintha betonba ágyazták volna őket. Majd kiderül...
2013. november 6. szerda
Második napja nézem a gyekekkel az esti mesét. Tegnap szörnyegyetemet, ma Gru 2-t nézünk. Nem is olyan vészes tablettel a kézben.
2013. november 5. kedd
Ronda esős napunk volt. Reggel a másik munkahelyemen kezdtem. Kicsit utálom ezeket a megbeszéléseket, mert hülye helyzetben vagyok. Akiket segítenem kell azok szinte semmit nem értenek az informatikai fejlesztésekhez. Én meg túlpörgöm a szerepemet. Pedig csak egy jó rendszert szertnék nekik szállíttatani. De sokszor azt sem értik meg, miért is nyomatok egy témát oly hevvesen.
Szóval sok (belső) tanulással jár a folyamat.
2013. november 2. szombat
Tegnap visszakaptuk a gyerekeket. Szüleim azt mondták búcsúzásul, hogy most három napig egymáshoz sem szólnak, mert a hétköznapi nagy csöndjükben már teljesen elszoktak a gyerekek folyamatos zsivajától. Hát az igaz, hogy legfeljebb percekre van kisebb lárma nálunk is. De nekem még ez a normál állapot.
Míg én a gyerekeket szállítottam haza, Hitvesem feldíszítette a lakást. Volt girland, gyertyák, szellemes képek. Mi tököket faragtunk, majd estefelé közösen megnéztük a Harry Potter hármat. Ma ebéd után elmentem kerekezni egy jót. Sajnos ronda részek felé vettem az irányt. Sok örömem nem is volt az út első felében, de a Naplás tótól visszafelé már szép részeken gurultam. Lenyomtam 30 kilométert másfél óra alatt. Ebben az a legjobb, hogy utána már nem zaklatom (olyan meggyőződéssel) a családom többi tagját, hogy menjünk cangával játszótérre.

Régebbi hírek:
2013. október, 2013. szeptember, 2013. augusztus, 2013. július
2013. június, 2013. május, 2013. április, 2013. március, 2013. február, 2013. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--