2013. június

Az Ubuntu mindent felismert kérdés nélkül. Még a hangerő gombokat is. Nagyon korrekt.

Tegnap hazahoztuk gyerekeket. Nagyon jól érezték magukat a szüleimnél a könyvtári táborban. Már most mennének vissza a következő hétre. Zoé ment is már az újabb táborba. Azért ez a meleg váltás kicsit megviselte. Tegnap este elég nehezen aludt el, és sokat mondogatta, mennyire fogunk hiányozni neki Soltvadkerten. Szerencsére reggel már szomorúság nélkül tele izgalommal indult útnak.
Tegnap éjjel hitvesem gépét is újrahúztam, mert teljesen halódott. Továbbra is állítom, hogy a Windows egy szemét. Itt például a gyári meghajtókkal egy "valamit" nem sikerült életre lehelnem, és a képernyő oldalán lévő hangerő gombok sem működnek. Viszont hagytam egy kis helyet a vinyón az Ubuntunak. :-)

Néhanapján van úgy mintha lenne gondviselés és az épp a tenyerén hordozna. Ma például munka után nekiindultam cangázni, ahogy tegnap is. Viszont ma nem ismertem a célom, csak elindultam a pataktól elvezető egyik szimpatikus utcán tölfel, gondolva nem térek le róla amíg csak lehet. Elvezetett egész az M0-ig, ott kicsit balra kitérve folytatódott egy felüljáróban ami Csömörre vitt. Onnan tovább egy jódarab födúton viszza az M0 fölé, majd az Ázsia Center hátuljához. Le sem térve a vakon kiválasztott útról az hazahozott. Azét ez elég vagány. Ja és közben láttam egy őzet. Pont egy patak mellett haladtam, mikor észrevettem, hgoy előttem 10 méterre ott legleli a nádat. Rám nézett és evett tovább. Én lefotóztam vagy hatszor, közelebb gurultam hozzá, de nem zavartatta magát. Végül megúnt, és bement a bozótosba. Ilyen sokáig ilyen közel még egy szabad vadállathoz sem voltam. (Nem számítva a csiákat, gilisztákat, békákat.) Szóval jó nap volt ez a mai.
Megint rá kellett jönnöm, hogy a világon az egyik legjobb dolog bringázni a semmibe csak úgy...

Tegnap levittük a gyerekeket a szüleimhez. Utána lazításként a Halkakasban vacsoráztunk ahol olyan isteni sült keszeget ettem, amilyen csak a mesében van. Zseniális volt. Ma gyerekek és Hitves nélkül (aki jegyet íratott be) végre békésen nekiállhattam kifesteni a lakást. Persze nem az egészet, de az előszoba, a lépcsőház szinte teljesen át lett mázolva és a nappali, háló is ott ahol kellett. (Hogy fogok örülni, mikor egy hét múlva a hazaérő gyermekeim első dolga lesz végigtapizni a ragyogó fehér valakit (a mindig ragacsos és koszos) kezeikkel.) Szóval most vakító a lakás, de nem sokáig.
Jó hír, hogy a mocskos Windowst másfél nap alatt sikerült bekonfigurálnom. Pusztán csak
1. nem mindegy milyen sorrendben telepítem a meghajtókat,
2. egy alkalommal a teljes meghajtó csomagot ki kellet másolni a temporális könyvtárból egy fix helyre, ott kézzel át kell írni az egyik .inf fájlban egy 0x000 értéket 0x900-ra. (Mint a linuxban, csak ott ez normális elvárás és jól dokumentált.)
3. A gyári driverek közül egy konkrétan nem az én vasamhoz készült (Biztos csak elnéztek valamit.)
Basszus azért ez akkora mérvű trehányság a Microsoft és a Lenovo részéről, hogy nem csoda ha windózhoz csak piszkavassal van kedve hozzányúlni az embernek. Legalább már minden hardvereszközt lát a kis nyomorult. 2013-ban!!!

Hát ma már a háziorvosom sem vacakolt sokat mikor meglátta a csípésemet és rögvest felírta a legdurvább Doxiciklint. Most két hétig kerülnöm kell emiatt a napot. Azt mondta, ha ettől sem múlik el, akkor menjek vissza hozzá (és majd kitalál valami új gyógymódot). Megnyugtató. Pláne hogy utána olvasva a Doxiciklin az elsődleges gyógyszer a Lyme kórra is. Szóval ha hat akkor Lyme sem lesz bennem. Na meg bélflóra.
Az elmúlt két napban megint fogászaton voltam. Ez azért elég brutkó. A fiatal lány aki eddig kezelt bár lassan de nagyon óvatosan dolgozott. Most nekem esett a tanára, aki nem fecsérelte az idejét. Összesen egy óra alatt elintézte amit a hallgató több mint négy órán át csinált. Kemény nő, néha azt hittem hogy a fogamat is kitépi, mikor csak kaparta róla a nikotint meg amit még talált. Fáj is a teljes állkapcsom körben.
Ma a munka végeztével kaptam egy új céges laptopot, melyre most kell Windows 7-et telepítenem. Iszonyatosan szar egy oprendszer. A gépnek nem ismerte fel egyetlen hardverelemét sem. Nem volt wifi (!), ethernet (!!), és a videó is valami gáz felbontást tudott csak. Ha nem lenne itthon a másik gépünk máig nem tudtam volna letölteni azt a 10 (!!!) drivert amivel végre elkezdhettem frissítenia Windowst, ami némi gondolkodás után újraindúlt (és immáron több mint egy órája) telepít 165 frissítést. Kérdem én, ha a Linux képes minden pc-t, laptopot legalább annyira meghajtani, hogy az elérje a netet, és onnan beavatkozás nélkül (?!) letöltse a hardvernek megfelelő eszközkezelőt, majd úgy frissítse a teljes oprendszert úgy hogy közben békésen lehet dolgozni, akkor a Microsoft ezt miért nem tudja?!? Nagy kalap szar a Windows. De tényleg. Linux és Android után olyan használni, mint visszaülni a Trabiba. Noisztalgikus, de öt perc után ki akarsz szállni. Utálom. Elcseszi az amúgy tök jó vasat maga alatt...

UPDATE: Közben elindult. Majd megint kiírta, hogy újraindítást kér. Most 135 frissítést telepít. Én meg csak bámulhatom a kék szart.

Tegnap este kiolvastam Nick Cave-től a Bunny Munro halálát. Évek óta ott figyelt a polcon, de csak gyűjtöttem rá a lelkierőt – mostanáig. Hát mit mondjak. Jó könyv, jó volt olvasni, bár egyáltalán nem akartam beleélni magam a hősök szerepébe. Néhol valóban esetlen a fordítás, de nem könnyed szórakozásnak kiváló. Tényleg.
Lassan háziorvos függő leszek. Reggel megint elmentem hozzá, mert egyre botrányosabban néz ki a kullancscsípésem körül a bőröm. Ma végre felkeltettem vele az érdeklődését. Jól megkínozta a csípésem helyét, rakott rá valami sebkiszívó cuccot és leragasztotta. Pénteken kell mennem vissza hozzá. Véleménye szerint nem elfertőződött, csupán nem ürül ki onnan a véralvadás gátló anyag (amit három napig nyomott be a dög, hogy tudjon inni), amiatt olyan furcsa a hasam. Remélem igaza lesz. Végül is a térdem, a köhögésem, az orrfolyásom elmúlt. Háromból kettő eddig a sikeraránya.

Ezen a héten Hitvesem anyukája vigyáz a gyerekekre. Tegnap hazaindulása előtt még megkínáltam egy kávéval és a maradékot megittam vele, mert mi bajom lehet egy negyed kávétól délután ötkor? Nem is lett semmi, csak épp éjjel egyig nem aludtam el pedig próbálkoztam veszettül.
Este megnéztem a Lincoln című filmet is, ami két és fél órás és van olyan rossz, hogy máskor elaludnék rajta, de most végigszenvedtem. Aki nem elvakult, ne is próbálkozzon vele.
Viszont reggel megint cangával jöttem a Gyárba, jó nagy körrel nyomtam 15km-t. Bizton állíthatom, hogy a lábam működik. Nem is tudom mit mondhatnék holnap a traumatológusnak. Kérem doktor úr vizsgáljon meg, mert négy nappal ezelőttig szörnyen fájt a térdem, de már elmúlt. Nem lesz egyszerű menet.

Szombaton még csak a twittere mertem kiírni, de mára meggyőződésem lett, hogy a lábamban alapvetően pozitív változás állt be. Szóval hajnalban szép óvatosan próbáltam lesántikálni a lépcsőn, amikor valahogy hatalmasat roppant/kattant a térdem. Rögtön éreztem, hogy ez JÓ! És tényleg. Még aznap cangára ültem (a második bekezdésben feltűnő virágokért), sőt ma azzal is jöttem dolgozni. Bár tegnap lefekvéskor egy rossz mozdulattól megint őrülten fájt egy percre, de a normál mozgásomat már nem akadályozza. Szóval van javulás. Azért szerdán megvizsgáltatom a szakorvossal is.
Hétvégén komoly elhatározásra jutottunk az erkélyen, a virágládákban termesztett növényeinkkel kapcsolatban. Azon túl, hogy kiirtottuk a gazokat, kihúzkodtuk az idén alig-alig növő hagymákat (amik azért a csirkepaprikásnak jó alapot adtak) megöltem a nem termő epret is. A pusztításon túl vettem egy csomó virágpalántát. Szóval nem a virágládákból fogunk falatozni, bár a menta, a citromfű, a bazsalikom és a frissen beszerzett levendula hozza a fűszerkerti hangulatot, de mellettük immár csomó egynyári kis valami virágzik. Remélem jó sokáig fognak virulni, mert különben ők is mennek a levesbe…

Egyre szebb az oldalam szerintem. Kár hogy mióta be kellett zárnom azóta szite csak én látogatom. Lassan ki is írhatom rá, hogy Kenyeres Péter titkos naplója.

Ma megint dokkernél voltam, mert nem javul a térdem, a kullancscsípésem körül furcsa pirosodás jelent meg, és a megfázásom is csak romlott az elmúlt napokban. (A térdem és a köhögés miatt hajnali kettőig nem tudtam elaludni (Akár lumpolhattam is volna.)) Szóval az orvos újfent megtépte a térdem, és mikor jeleztem, hogy ez már múltkor sem hozott valódi enyhülést, akkor beutalt az Uzsoki utcai traumatológiára. Ami csak szerdán fogad, és fél nyolcra oda kell mennem sorba állni (!), mert kilenckor (!!!) kezdődik a rendelés. (És EZÉRT fizetek én tébét????) Sóval kellene felhinteni a teljes állami egészségügyet. Ja a köhögésemre, megfázásomra kaptam sumetrolimot és valami köptetőt, a kullancsomra meg azt ajánlotta, hogy ne vakarjam. Mondtam nem vakarom magától ilyen. Ennek tudatában is állítja, hogy ez nem Lyme kór. Én meg nem tudok mit tenni, hiszek neki mert a háziorvosom és eddig még nem haltam meg a kezei között. Bár meg sem gyógyított…

A 2013-as trendeknek megfelelően (erősen) átszabtam az oldalam megjelenését. A majd 10 éves fekete alapon sárga (és némi szürke) szöveges stílust a fekete alapon szürke betűs váltotta. Azon túl a mobilra optimalizálás és a divatosság jegyében a font méreteket, stílusokat is átalakítottam. Így most inkább az aktuális 444, origo vonalat követem, mit az elavult indexest.

Jó fej háziorvosom van. Tegnap elmentem hozzá. Azt hittem negyedik vagyok a sorban, de csomó néni, bácsi befurakodott, mivel ők "csak szuriért jöttek". Wazze, én meg a munkából! Azért jó negyven perc alatt bejutottam. Elmondtam, hogy a fél hasamat kiharapta egy kullancs. Mutattam is neki, de nem érdekelte különösebben... Akkor előhozakodtam a térdemmel, hogy múlt hét szerda óta egyre jobban fáj főleg lépcsőzéskor. Na ekkor lefektetett az vizsgálóágyra, elkapta a lábam, csavart reccsentett rajta egy durvát, és közölte hogy mostantól minden OK lesz. Én nem éreztem a hirtelen változást (a reccsenést, kattanást hallottam), sőt azóta is inkább csak másként fáj a térdem, de tény hogy nem ÚGY. Távozás előtt még megpróbáltam rákérdezni/utalni a Lyme kórra a kullancs kapcsán. Ő annyit mondott csupán, hogy nem úgy nézek ki, de ha rosszabbul leszek, jövő csütörtökön szeretettel vár. Hát mit mondjak kicsit több törődésre számítottam, de lehet hogy tényleg csak ennyi kellett. Aggódni meg ott vannak a női családtagjaim.

Tegnap megnéztem (életemben először) a Holtköltők társaságát. Botrányosan utáltam. Hitvesem szerint tök jó film, de én csak a hiteltelen giccset láttam benne. Legszívesebben a felénél elmentem volna a francba. Szerintem jól döntöttem, hogy közel húsz évig ellenálltam neki. Már csak a Titanicot kell elkerülnöm a boldog élethez. Na mindegy. Szerencsére nem okozott tartós károsodást.
Hétvégén Zoé az osztálytársnőjénél volt vendégségben és Kristófnak is becsúszott egy óvodástárs szülinapja. Mindkettőből kivontam magam ügyesen. Szombat estére jól elkaptam Hitvesemtől valami zöld taknyos kórságot. Holnap el is megyek vele a háziorvoshoz kúrálja ki, nehogy ez a dögvész elfedje a kullancscsípésem esetleges hosszú távú káros következményeit (amiknek egyelőre semmi baljós előjele nincs). Azért fő az óvatosság. (Megnyugtató, hogy Zoé is elkapta, pedig őt nem harapta meg semmi).
Viszont grilleztem megint az erkélyen. Persze hogy szemerkélt közben az eső és a bolti grillkolbászok is elég pocsékok de grill volt akkor is. Legközelebb azért magam fogom bepácolni a húst, azt legalább tudom hogy jó, és harmad annyiba kerül.

Francba. Reggel találtam a hasamon egy kullancsot, ami már legalább szombat óta ott szívta a vérem, köpte a baktériumokat vissza. Most hetekig parázva vizsgálhatom magam jönnek-e a körök, vagy gyullad-e az agyam.
Tegnap viszont Kristóffal Zoé iskolai gálaműsorán jártunk, ahol egy svéd kórus is fellépett. Szomorú volt látni mennyire máshogy működik egy svéd és egy magyar csapat. Náluk a karnagy hátul gitárral kísérte az elöl szereplőket. Nálunk a karnagy klasszikusan elöl állt és vezényelt. Ők a Hair-ből, és mai slágerekből énekeltek sőt ByeAlex Kedvesemét is előadták (bízva abban, hogy az eurovíziós dal sláger nálunk).
Erre válaszul mi népdal csokrokat és minimum 200 éves műdalokkal kedveskedtünk. Egyszerűen nem egy ligában játszott a két kórus, pedig tényleg szépen, tisztán énekeltek a lányomék is.
Az esti műsor legvadabb része az volt mikor a negyedikes tánccsapat Hungáriára twisztelt. Egy minimum ötven (!!!) éves zenei irányzat több mint 30 éves hazai dalára (!!!!). Persze hogy kedvelem a Hungáriát. Alsóban vagány volt rázni rá. De a gyerekeim nehogy már az én, vagy a nagyszüleim nosztalgiáján nevelkedjenek, hanem a saját korukban.
Azért jó is volt a műsor. Ügyes volt az az elsős kínai (származású?) kisány aki négykezest zongorázott a tanárnőjével, és érdekes volt a török kislányt hallani magyar népdalt énekelni. Meg hát a mi gyerekeink léptek fel, és mindenki ügyes volt. Csak nem lennénk ennyire elmaradott kispolgárok...
Este a svédeken felbuzdulva megnéztem a Redvás Amal-t, ami egy csodálatos (svéd) szerelmi történet két tizenéves lányról. Annyira jó film, hogy mindenkinek csak ajánlani merem, ha igazi filmre vágyik. (Vagy egy kicsit a kilencvenes évekbe.)

Tegnap fél tizenegyre haza is értem az idei zarándoklatomról, ami megint különlegesre sikeredett. Az elsőt 2006-ban tudtam le, és azt hittem belepusztulok. A következő tavaly volt, és különlegesnek éreztem azt, milyen jól bírom a gyaloglást. (Egyébként némi edzettség és egy jó cipő a titok nyitja.) Az idei zarándoklat első napja adta a különlegességet. Olyan csúnya esőt kaptunk, amilyet hátizsákkal még nem éltem meg. Sőt cangával is csak egyszer (Az első bringa túrámon). Viszont meredek erdei ösvényeken árral szemben küzdeni fel magamat vízzel csurig megtelt bakancsban az kihagyhatatlan. Aznap még láttam négy szalamandrát és olyan köd volt Galyatető előtt amilyet csak rossz horrorfilmekben látni. Persze fotózni ilyen körülmények között nem mertem, így csak az utolsó nap végéről lett pár kép. Mindegy is. Nem a képek a fontosak. Bár azt hiszem, hogy igazi változást egy minimum tíz napos zarándoklat adna, de már három nap alatt is sok újat tud megtapasztalni magáról az ember. Például megismertem egy izmom létét a bal sípcsontom mellett. Eddig nem is tudtam, hogy az ott van, mostanra pedig jó barátom lett. Persze ezen túl is sok érdekességet lehet megtapasztalni az egész napos menetelések során, csak azokat nehezebb megfogalmazni úgy hogy ne legyenek túl suták és hétköznapiak, sem pedig giccsesek, vagy ezoterikusak.
Az bizonyos, hogy kedvem lenne már holnap nekivágni, bár olyan jó itthon, hogy ez is egy nagy tapasztalat.