Megvolt Trogir is idénre. Be kell vallanom én már valahová máshová mentem volna. Olyan hatalmas a világ, ha mindig ugyanazon részét akarjuk bámulni akkor egy hétvégi ház is elegendő, viszont ha elutazunk akkor lássunk újdonságokat. Na mindegy a családom meggyőzött, hogy még egy Trogir belefér. Valójában jó is volt. A kemping még mindig ultra tiszta és full extrás, a tenger még mindig gyönyörű, a parton az árnyékban még mindig hűs van, a sátornál még mindig borzalmas a meleg. Viszont a horvát sörök a cseh kaland után szomorúan gyengék voltak. Még hidegen sem kívántam igazán őket.
Rájöttem, hogy a karfiol mellett a kabócák (is) az ősellenségeim. Főleg reggel fél hatkor, mikor rázendítettek közvetlen a fejem felett. Persze hét után elhallgattak a kis dögök. Esténként mikor megint meghallottam őket, próbáltam levadászni a fáinkról de sikertelenül. Vesztes csata volt...
Viszont már a a többiek is elfogadták, hogy bármely jó is Trogir, jövőre valami új kell, ahol esetleg kevesebb a turista, a lakóbusz.
Még meglátjuk...

Voltam bringatúrán Csehországban. Többünk véleménye szerint talán a legtartalmasabb túra volt az elmúlt évekből. A táj leírhatatlanul változatos. Pár kilométeren belül volt kaszáló, erdőfolt, újabb rét, nagy emelkedő, nagy lejtő, aztán egy fenyőerdő, végül egy kis falu. Tényleg száz méterenként teljesen más volt minden. Hihetetlenül inspiráló ennyire változatos helyen tekerni, pedig az első napokban csak tízzel vagy harmincöttel mentünk. Középút nem létezett, ahogy sík sem.
A táj mellett az épített környezet is csodálatos volt ekkora sűrűségben barokk városközpontok, várak, kastélyok kevés helyen vannak csupán.
Na meg a sörök...
Végeredményben mentünk 480 kilométert, ezalatt emelkedtünk 5750 métert, bejártunk legalább három várat, és megpróbáltunk minimum tizennégy különböző sört.

Hajnalban írtam az élményről egy haikut:
ziláló dombhát
a vándor két keréken
fenyőillat jő

Végre megint van bringám. Már a múlt héten összeállt, és sikerült is jó 120 kilométert beleraknom tesztelés gyanánt. Menni fog. Amúgy sem árt kicsit erősödnöm a cseh túra előtt. Mert a szép városkák és gyönyörű táj elég dimbes-dombos.
Egyébként annyira nem vagyok puding. A hónap elején lenyomtam a XX. buddhista zarándoklatot, ami nekem személyesen a nyolcadik volt. Kicsit keményre sikeredett, mert öt nap alatt mentünk 160 kilométert át a Cserháton, Mátrán, a Bükk széléig. Bár majd hatvanan vettek részt rövidebb-hosszabb szakaszokon, de csupán tizenheten jártuk végig a teljes távot. Azért a végére megint sikerült sebesre törnöm a lábam. Ebben a legfőbb bűnös az volt, hogy a jól bejáratott ugyanakkor elég meleg bakancsomat egy könnyű, vékony tornacipőre cseréltem. Na meg persze hülye is voltam, mikor a negyedik napon csupán férfias virtusból pár kilométert futottam szandálban, zsákkal a hátamon.

Most így visszaolvasva elég felelőtlennek tűnök magam számára. Tönkreteszem jó poénból, pár rossz döntéssel a cangám, majd a talapamat. Lehet, hogy ez az "életközépi válság" egyfajta kifejeződése nálam. Szerencsére más hülyeségem nincs. Nem akarok új életet kezdeni fiatal nők oldalán sőt sportkocsikra sem vágyom. Bár egy-két menő bringának örülnék, még ha nem is tudnám elhelyezni a garázsban.
Na mindegy ez legyen a legnagyobb bajom, hogy néha kicsit túlvállalom magam túrázás, vagy bringázás során.

Tegnap Cskukkal voltunk Szentendrén a pestisűző fesztiválon. Maga a fesztivál nem túl nagy szám, de legalább élőben hallhattuk a Bohemian Betyars-t, sőt Kristóffal előre is mentünk ugrálni a tömegbe, miközben Zoé látványosan unta és utálta a koncertet, bár jelentős számban képviselték magukat a nála alig egy-két évvel idősebb lányok. Biztos furcsa neki, hogy a teste hírtelen egy felnőtt nőévé lett, míg belül maradna az a kislány aki fogócskázik a többi gyerekkel és mezítláb tapicskolna a folyóparti sárban...

Szombaton eléggé hazavágtam a bringámat. Az egész úgy kezdődött, hogy már végtelenül unom a szokásos köreimet melyek a háztól, házig tartanak. Így pár hete felraktam a cangát a kocsira és kimentem Isaszeg határába, ahonnan sikerült egy pompás 42 kilométeres kört tennem Dány, Zsámbok, Vácszentlászló, Valkó érintésével, a végén pedig a Gödöllői dombokon át egy erdészeti úton jutottam vissza a kocsihoz. Hát szombaton megint ugyanezt akartam körbetekerni.
Még Dány előtt kapott el az első kisebb eső. Azt egy benzinkútnál vészeltem át az idős kutassal beszélgetve a régi világról mikor még a gödöllői gépgyárba járt be maga is "széles kerekű homokfutó" kerékpárral. (1. rossz döntés: Akkor kellett volna visszafordulnom. Úgy talán egy nagyobb elázással megúszom.) Ahogy elállt az eső tovább gurultam, de láttam már az időképen és az égen is, hogy csúnya felhők közelednek. Nem fordultam vissza Dányról sem, hanem úgy gondoltam, levágok egy kicsit a körből és kihagyom Zsámbokot, Szentlászlót és a földutakon átmegyek Valkóba. (2. rossz döntés: Minek indultam Valkóba, amivel még mindig inkább csak távolodtam a kocsitól?) A földúton kapott el az első nagy eső. Ronggyá áztam, de nem fordultam vissza, kitartottam a hülyeségem mellett. Valkóba beérve megint elállt, de az rajtam már nem segített. A falu végén megint rákezdet. Akkor húzódtam be a buszmegállóba a kereszttel szemben.

Itt megint döntési helyzetbe kerültem. Menjek tovább a betonon Gödöllőig, majd onnan Isaszegre ami még jó 20 km egy elég forgalmas úton úgy hogy minden autó rám veri a mocskot ahogy elhalad, vagy vágjak át az erdőn, ami csak egy bő tízes? Persze, hogy az erdőt választottam mert ott nem fúj a szél, nincsenek autók és talán az esőtől is védenek a fák. Mikor alább hagyott nekivágtam... Amint letértem az aszfaltról láttam ám, hogy ez sem lesz egy leány álom, de én kitartottam a döntésem mellett. Mert mégis milyen férfias egyedül megküzdeni az elemekkel. Egyébként tényleg nagy kaland volt. Dombra fel csak a vízfolyásokban tudtam tekerni, mert ott legalább nem fulladtam bele a sárba. Viszont ahogy vízszintessé lett, megszűnt minden menekülőút és csak tolni tudtam. Persze jobb szakaszokon újra ráültem, és élvezetes volt míg újra el nem dobtam a gépet egy váratlan agyagos részen. Azért ennek tényleg megvolt a maga varázsa, és közben annyi állattal találkoztam mint még soha. Legalább 8-10 őzet közelítettem meg pár méterre. Némelyik nem is akart elfutni, csak utat adott és figyelt ahogy elgurulok. Sőt négy muflon kossal is találkoztam. Egy kanyar után pont jöttek velem szembe az úton. Alig öt méterre voltunk egymástól mikor elkezdem hangosan hőzni, hogy nehogy már nekem kelljen menekülnöm előlük. Ennek hatására zárt alakzatban vettek egy éles kanyart és megindultak előttem. Egy darabig üldöztem őket, de legyorsultak. Sajnos utána megint egy borzalmas agyagos szakasz következett ahol esélyem sem volt menteni a cangát, így annyi mocskot magára vett méterről méterre, hogy a végén a kerekek sem forogtak. Ahogy jobb helyre értem, próbáltak tisztogatni amit lehetett, majd ráültem, bízva benne, hogy a sebesség majd csak kidolgozza a sok mocskot. Na ez volt aznap az utolsó rossz döntésem. Valószínűleg valami kő, vagy fadarab a lánc (valójában karbon fogasszíj) egyik fogába akadt, ami azt eredményezte, hogy az amúgy örök életű láncom elpattant. HA normál lánc lett volna a megfelelő szerszámmal talán még ott helyben megjavíthattam volna. De ez nem javítható. Így az utolsó öt-hat kilométert már csak tolni tudtam az újból rákezdő esőben...
Nagy tanulság volt ez az út. Már sokkal pontosabban értem, miért halnak meg a hegymászók a hegyekben pár rossz döntéstől, amik akkor jónak tűntek.
Na mindegy, úgy is ráfért már egy nagy javítás a bringámra...

Tegnap mivel tekerni nem lehetett, elmentem a gyerekekkel a Holdvilág árokba. Az jó volt és teljesen veszélytelen, pedig még az útról letérve felderítettük a Csikóvár tavat is.

Múlt hétvégén tartottuk az immár szokásos családi hétvégénket, ezúttal a Kárpátalján. Kissé aggódtam előtte, mivel tavaly nyáron bringával néhol elég félelmetes volt az út és a közlekedés. Hát ebben nem csalódtunk idén sem. Bár elkerültük a létező legrosszabb utakat közvetlenül a Tisza melletti kis falvakban, de Nagyszőlősig így is inkább holdbéli volt az út teli kráterrel, és Munkács határában is belefutottunk olyan szakaszba ahol előttem a nyergesvontató is inkább szlalomban ment, csak fel ne akadjon. Szóval az utak még mindig borzalmasak, viszont a többi kárpótolt. A táj szép, az emberek kedvesek, az árak mellett nyugat turistának éreztük magunkat.
A munkácsi vár pedig maga is megér egy kirándulást. Viszont a határnál több mint három órát kellett várakoznunk. Tudom Schengen, meg most utálják egymást a magyar és ukrán kormányok, de akkor is. A határátlépés volt az a pont ami miatt valószínűleg a következő tíz éveben nem megyünk újra családostul Ukrajnába. Pedig tényleg klafa hely...

Eldőlni látszik, hogy Kristóf szeptembertől a Laborczba fog járni. Egyelőre nagy a szerelem mindkét részről. Persze a hétköznapok fogják megmutatni mennyire jó választás volt (vagy sem). A jelenlegi sulijánál biztos jobb lesz.
Tegnap el kellett mennünk térdgatyákat venni neki, mert a korábbiakat kinőtte. A mostani hivatalos mérete felnőtt S. Viszont a Decathlonban megint felvetette, mennyire szeretne gördeszkát. Pedig már sokszor elmesélem a moszkvai drága pénzen vásárolt gördeszkám történetét, amivel a második napon akkorát estem, hogy azóta sem vagyok hajlandó felállni arra az ördögi szerkezetre. Persze egy tizenéves fiút ilyen nem tántorít el. Végül megegyeztünk, beszállok ha a nagyját ő fizeti, és csak sisakkal gurul.
Végül megvette az összes spórolt pénzét rááldozva.
Egyre érettebb. Pár hónap alatt annyit nőtt fejben, hogy már Zoéért kezdek aggódni, aki pedig mostanában inkább óvodásként akar viselkedni, és bármiféle felelősséget hárít magáról. Másként nőnek na.

Szavam ne feledjem voltunk ám Portugáliában is.
Összefoglalva jó volt. Bár a szállásunk inkább egyszerű volt mint modern, és erősen meglepett érkezéskor, hogy fűtés nincs, viszont 15C° van bent, és egy törpe méretű olajradiátor amivel segíthetünk a helyzeten. (Nem segített sokat.) Viszont a város nagyon tetszett a dombok ugyan fárasztóak, de a hangulat nagyon jó. Az egyetlen meglepő a turisták végtelen tömege a látványosságoknál. Profik a helyiek, úgy tudnak az amúgy nem túl nagy sintrai Penya kastélyon átzavarni naponta több tízezer embert, hogy egy perc fennakadás sem lehet közben. Ott inkább a vágóhídra igyekvő marháknak éreztük magunkat, ahogy szigorú kettes sokban megállás nélkül egyenletes tempóban, egyetlen körbekordonozott útvonalon tudtunk haladni, elölről húzva, hátulról tolva a többiek által. Na azt nem kívánom megismételni, de az óceánpart, az Oceonárium, meg minden más jó volt. A gyerekek is élvezték már, szóval lesz még ilyen városnéző hétvége máskor is.

Sok minden összegyűlt na. Hétvégén voltak a választások, a Fidesz már megint győzött. A legfőbb tanulság, hogy hetven százalékos részvétel mellett is majd minden második polgártársam a folytatásukra szavazott. Persze kicsit több mint minden második meg ellene, mégis kétharmadot ért ez nekik. Egyszerűen be kell látni, hogy a jelenlegi (parlamenti) ellenzék nem alkalmas a feladatára, ha még a kétharmadot sem tudja megakadályozni egymásután kétszer (!!). Mindenki mehet a levesbe. Nem maga a Fidesz leválthatatlan, csak ezek alkalmatlanok arra, hogy leváltsák.
Azért nem örülök kicsit sem.

Viszont Kristóf tegnap töltötte be a tizenegyedik évét. Szülinapjára egy számítógépet kért, de nem laptopot, hanem olyat amin 'lehet dolgozni'. Kapott is egy marha jó kis PC-t, amin azóta képeket szerkeszt, sőt múlt hét óta már python programokat is ír. Büszke vagyok rá tényleg. Ezen a héten próbanapokon van egy új iskolában, ami nagyon tetszik neki és nekünk is. Reméljük, szeptembertől járhat oda. Külön öröm lenne, hogy ez az iskola jól kezeli/fejlesztik a diszgráfiát. (Már van hivatalos SNI-s papírunk, mivel felmentik egy csomó minden alól nyelvtanból.) Bízzunk benne...
Mióta nem írtam voltunk ám Portugáliában is.

Mára végre berobbant a tavasz. A múlt két hétben a sarkkör olvadása meg a klímaváltozás miatt szokatlanul hideg volt. A krokkuszok a kertben jól meg is szívták. De mi el tudtunk még menni a gyerekekkel jeget törni a pocsolyák felszínén. Viszont ma végre megint cangára pattanhattam, és azzal jöttem a gyárba. Nagyon jó. Holnap is tekerni fogok...

Vasárnap este az egész család eljött velem Besh o droM-ra Szentendre főterére. Igazából Zoé találta a koncertet, mikor fesztivált keresett az unalom helyett. Én meg teljesen rákattantam az eseményre, mivel jó húsz éve imádom ezt a zenekart, és rendszeresen hallgatom munkához, vezetéshez, vagy ha csak kell egy kis energia. Viszont még soha az életben nem voltam koncertjükön. Így ott volt a kihagyhatatlan alkalom...
Némi fondorlattal sikerült rávenni a többieket, hogy akarjanak jönni vasárnap este hétkor szabadtéri koncertre, de végül kötélnek álltak.
Nekem nagyon tetszett a koncert, bár sokat kellett ugrálni, hogy ne fázzunk. Szentendre főtere pedig elképesztő volt a sok fényfestéssel.
Kár lett volna kihagyni.

Ja és az új telefonomnak brutális a kamerája még éjjel, kézből is.

Mióta nem karatéznak, azóta heti kétszer futunk a gyerekekkel. Bevallhatom, én mindeddig utáltam futni, mivel azért találtuk fel a kereket, hogy guruljunk. - Fussanak az ősemberek!
Most viszont kocogok. Botrány mire nem képes egy szülő a gyerekeiért... Valójában nem is olyan borzalmas. Szerencsére az állóképességem meg van hozzá, így gondot nem okoz az esti négy kilométer, még ha örömet nem is okoz. Viszont legalább hétvégénként megint eljárunk bringázni, túrázni.

Tegnap éjszaka kiolvastam Hararitól a Homo Deust ami a Sapienst követő könyve. Ez a két könyv valójában olyan szemlélet tágulást okozott nekem, mint mikor megértettem a buddhizmus lényegét. Nem az a számít bennük mennyi új információval lettem gazdagabb (elég sokkal), hanem most képes vagyok úgy rátekinteni a világra ahogy korábban nem. Életem során nagyon kevésszer volt ilyen élményem. Aki egy jó szellemei kalandra vágyik az ne habozzon belefogni. Mindenképp javaslom fenntartani a sorrendet. Elsőre legyen a Sapiens az eddigi történelem áttekintése, majd a Homo Deus, ami már inkább esszégyűjtemény vagy jövendölések halmaza tudományos alapon. Valójában a Homo Deusban több ponton is azt éreztem, hogy a határán táncol a tudományos bulvárnak, de szerencsére végül mindig megmaradt tudományosnak.
Két eltérő műfajú könyv, de bárcsak havonta, vagy legalább évente olvashatnék hasonlókat.

Az elmúlt időszak másik fontos történése, hogy Zoé hét, Kristóf négy év után befejezte a karatét. Igazából belefáradtak kicsit, és a korábbi 'nagyok' akikre felnéztek, - akik miatt akartak járni a heltais csapatba edzeni - az idei évben szintén elszivárogtak. Érett már a szakítás, de tegnap megírtam a levelemet az edzőnek, így véglegessé vált. Most keressük az új sportot amit űzhetnek. Addig pedig futni fogunk talán...

Nekem mindig is a január tűnt a leghosszabb hónapnak. Leginkább egy kínosan elnyújtott átmenetnek érzem. Még cipeljük a tavaly betáplált feladatokat és kalóriákat, ugyanakkor az év végi pörgést követően mindenki túlélési üzemmódba kapcsolt. Szerintem a januárnak kellene 28 naposnak lennie, hogy gyorsan túlessünk rajta és kezdődjön végre a normális üzemmenet.
Persze nem rossz azért. Bár alapjáraton vagyunk, de legalább kiolvastam a XENO-t, és a Térség hatodik részét. Mindkét könyv nagyon jól megírt sc-fi. Kár hogy közel s távolban nem akad olyan ismerősöm aki igazán szeretne olvasni, pláne hozzám hasonlóan kedvelné a sci-fit. Akkor kitárgyalhatnánk az Öv és a belső bolygók viszonyát, vagy a generációkon átívelő űrutazás problémáit. Na mindegy nem csak sci-fivel él az ember, így most a Sapiens-t olvasom, ami egy az emberiség történetét feldolgozó mű. Leginkább történelemkönyv, de a száraz tények helyett az összefüggésekre koncentrálva. Sok felismerést köszönhetek neki, az egyik legérdekesebb az ahogy a nácizmust helyezte el a többi ideológia közé. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, mert megéri elolvasni.
Az elmúlt héten még megnéztem Scorsese Némaságját is. Ami igen csak felkavaró és nyomasztó, de ugyanakkor nagyon jó, klasszikus film. Kicsit visszaadta a hitem a moziban, mivel már évek óta csak a buta és béna szuperhős filmek ömlenek, és senki sem csinál egy jó drámát hétköznapi emberekről. Hát ez az...

Ma reggelre hullott némi hó. Főleg csak a fák és a háztetők lettek fehérek, de így is szép, és végre némileg téliesebb a táj.
Tegnap nővéremék jöttek fel, mert sétajegyet kaptak tőlünk karácsonyra. Közösen ebédeltünk, majd elvittem őket a kőbányai sörgyárhoz, ahol az esemény zajlott. Nem volt épp ideális az idő egy könnyed sétára mivel hol csak esett hol havazott is, így a végére jól átfagytak, de visszaérve némi tea és whiskey rendbe tette őket.

Hitvesemmel megint nekikezdtünk a Jóbarátok darálásának. Durva, hogy az első részek már 24 évesek, de még mindig ülnek a poénok. Rég rötyögtünk annyit mint tegnap este...

Szóval én úgy gondoltam (gondolom?), hogy nem sok értelme van már a blogolásnak, mivel mindenki nyomja a contentet a fészen meg a kitudja hol. Mint leírtam, nem akarok és tudok versenyezni a webkettő népével. (Múltszázadi a naplóm és én is az vagyok menthetetlenül.) Viszont szembesülnöm kellett vele, hogy páran igenis követtek, követnének ma is. Ez az írás nem csak magamnak szól, így némi felelősségem van "az olvasók" felé akik nem vadidegenek, hanem a családom, barátaim. Őket érdekli és érdekelheti is mi történt velem.
Nem tudom milyen egy válás közeli helyzetből újrakezdeni egy kapcsolatot. Valószínűleg nagy levegőt kell venni és próbálni tiszta lappal inkább csak előre nézni mint hátra. Tizenhat év után rám is ez vár itt. Minden újjászületés nehéz. Ki tudja sikerül-e de új év jött el és meglátjuk mit hoz a holnap...

Most kissé fáradt vagyok, mivel Cskukkal szilvesztereztünk és az ő gyerekeik bírták legjobban az éjszakát. (Krstóf éjfél után vagy háromszor elvonult aludni.) Én meg megittam egy kávét nem sokkal éjfél előtt, amiről már akkor tudtam, hogy felesleges, de bátraké a szerencse!
Az este folyamán többször kimentünk tűzijátékozni, ami pompás szórakozás ilyenkor. A fiúk nagyon bátrak voltak, a lányok kevésbé. Direkt lefényképeztem a lányainkat egymás mellett, mert teljesen olyanok voltak mint Gandalf és Frodó a filmben a nagy ló hetedikes mellett az elve apró harmadikos. Viszont jól megértették egymást a korkülönbség ellenére is.

Tegnap délután még a Cs. lányokat (és CS.G-t) is meglátogattuk, mivel Zoé ragaszkodott hozzá, hogy találkozzon velük mielőtt visszamennének az internátusba.


2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--