Mától vége a kijárási korlátozásnak Pesten is. Alig 64 napig tartott. Viszont a suli csak 106 nap múlva fog kezdődni, ami bárhogy is számoljuk 170 nap lesz összesen. Hosszú nyár vár ránk, mert ugyan mehetünk már boltba, strandra vidékre, de a két gyerek továbbra is itthon ül, senyved, unatkozik. (A sulik nem nyitnak ki, nyári táborokról még nincs döntés.)
Tegnap találtam a sípcsontomnál egy kullancsot bennem. Ez eléggé aggasztó, mert nem tudom mikor és hol harapott meg. Ha még csütörtökök este a titkos karantén apaklubban a Tabánba a fűből akkor legalább három napig szívta vérem és pumpálta belém a lájmot, ha másnap a gödöllői dombok között ahol délután Zoéval sétáltunk egy órát akkor sem sokkal jobb a helyzet. Mert ott még fújtam is pont a lábszáramra kullancs risztót. Ha pedig szombaton, vagy tegnap akkor nem tudom hogyan és mikor ugrott rám bringázás közben. Szóval most aggódom, figyelem a csípést - ami persze emiatt viszket is. Bízom benne, nem kapom el megint a lyme kórt (ahogy pár éve zarándoklaton), mert nyár elején két hetes antibiotikum kúrát tartani amivel tilos napra menni, az elég gáz lenne. - Főleg, hogy már nincs kijárási korlátozás...

Hogy repül az idő ha az ember jól szórakozik...
A legfontosabb hír az elmúlt tíz napból, hogy fiamat is felvették a Poliba, így már nem csak a nővére járhat a buta, deviáns de gazdag gyerekek közé. Ennek végtelenül örvendünk mindahányan. Kristóf évek óta oda készült, mi pedig látva Zoé fejlődését és, azt mennyire szereti a suliját ebben csak támogatni tudtuk. Szóval most nagy az öröm, bár meg kell hagyni nem volt egy sima futam ez a felvételi, de végül is összejött. (Kristóf szerencsés fajta.) Így szeptembertől négy évig minden reggel közösen buszozhatnak a suliba.
Erre a hétre én azt terveztem, hogy csütörtöktől szombatig elmegyek bringával zarándokolni mert most lesz a vészák és a kijárási korlátozás alól felmentést ad a hitéleti tevékenység valamint a magányos sporttevékenység is pont belefér a jogszabályba. Már megvolt a pontos útvonalam, a hálózsák a sátor a bringatáskába pont belefért. Erre szombaton a kormány úgy lazított a kijárási korlátozásokon, hogy a budapestiek nem hagyhatják el a lakhelyüket és főleg nem alhatnak vidéken. Szívás...
Persze figyelmen kívül hagyhatnám, de más dolog egy hülye jogszabályt tágabban értelmezni, mint egy konkrét tiltást megszegni. Így csütörtökön csak a helyi sztúpát fogom körbejárni, pénteken pedig elmegyek az IKEAba venni új étkező székeket, mert azt bezzeg szabad...

Basszus 40. nap, és még nem látszik a vége. Persze naponta zúdítanak ránk híreket arról, hogy a vezénylő tábornok már elégedett a lélegeztető gépek számával (5000 van ebből hatvanat használnak a koronás betegek) vagy milyen jó világ jön május elejétől, de aki kicsit is a számok mögé pillant az csak azt látja, hogy a teljes ország kijárási korlátozásával sikerült a vírust a kórházak, idős otthonok falai közé szorítani. Másutt nem terjed (persze mert mindenki otthon ül), de nincs gyógymód, nincs vakcina és a nyájimmunitástól is évszázadokra vagyunk. Szóval leállt gazdasággal, bezárkózott emberekkel nem lesz járvány. Viszont ha kiengedjük a szelepet akkor jönni fognak a fertőzöttek is. És akkor mi lesz? Újra lezárjuk az országot néhány hetente? Vagy már amúgy is van elegendő lélegeztetőgép, szóval hajrá pusztuljon a gyenge?
Mi lesz nyáron a gyerekekkel? Nem lesznek táborok, programok. Ülhetnek otthon - valamelyik szülő felügyelete alatt, aki emiatt továbbra sem dolgozhat, vagy menjenek lefertőzni a nagyszülőket? Nagyon nincs ez átgondolva. De legalább már mindenkinek jut lélegeztetőgép...

Azért az valahol csodálatos, hogy Orbán Viktor alig két héttel az iskolák bezárása után már az ország tejhatalmú diktátora bármiféle időkorlát és elszámoltathatóság nélkül. Tényleg elismerésre méltó politikai tett ahogy ledarált mindent és mindenkit. Persze ettől a védekezés nem lett hatékonyabb, de nem is ez volt a célja. Csak csendben jelezem meg, hogy például a tömeges bevándorlás miatt kihirdetett válsághelyzet 2015. szeptembere óta áll fent. Szóval a mostani diktatúra valószínűleg csak addig marad míg az utolsó olyan ember meg nem hal aki még megfertőződhetett. Vagy amíg el nem zavarjuk a diktátort. Mivel kijárási korlátozások alatt nem szokás diktatúrát dönteni, ezért inkább labdázni járok az udvarra a gyerekeimmel, hétvégenként pedig a hegyekbe megyünk vagy bringázni.

A múlt hét egyre inkább napi rutinná váló távmunkával telt. Furcsa helyzet. Tele a net az új és aggaszó hírekkel, a csapból is a koronavírus folyik, és komplett ágazatokat húzott le a kapcsolódó válság alig napok alatt. Ezalatt mi üldögélünk a szerencsére fényes és bár kicsi de kényelmes lakásunkban, dolgozunk online és csodálkozunk az olaszok butaságán akik kávézgattak míg lehetett, most meg halnak százasával. Miközben százezrek naponta járnak be dolgozni itthon is, mert vagy mennek, vagy a munkanélküliség jön. Ehhez képest nálunk a fő gond, hogy a vezeték nélküli fejbeszélő csak a telefonommal működik rendesen és a laptoppal nem...

Pénteken - mivel aznapra berobbant a tavasz - elmentem cangázni egy jót, ha már úszni nem lehet. Szombaton megint bringáztam miközben vártuk a sarkvidéki hidegbetörést, ami csak estére jött némi esővel. Így aztán vasárnap Zoéval reggel elindultunk egy körtúrátra Kismaros és Kóspallag között. Nagyon kellett már. A fák még nem, de a cserjék elkezdek levélbe borulni, így az erdő szemmagasságban volt enyhén zöld, lent és fent még szürkésbarna. Szép volt és legalább jártunk egy jó 16 kilométert. (Míg mások a tüdőgyulladással, a kijárási tilalommal, vagy hirtelen munkanélküliséggel küzdöttek. - Mondom furcsa helyzet.)
Cserébe tegnap végig szakadt a hó. Nem is mentünk sehová a karanténból.

Tehát szombat estére éreztem magamon a nátha tüneteit. Amik pont annyira voltak komolyak, hogy azoktól bármikor bementem volna dolgozni, de úgy döntöttem nem húzom a kollégák idegeit ezért vasárnap reggel beautóztam a Gyárba, összepakoltam a cuccaimat, három monitort és Kristóf szülinapi gépébe szánt alkatrészeket, amik szerencsére nem sokkal korábban érkezttek meg.
A vasárnap nagy gép építéssel telt, de azerredmény magáért beszél...
Hétfőn próbáltunk átállni az új munkarendre, ami meglepően simán ment. Nálunk eddig is engedélyezve volt a távmunka de olyat, hogy mindenki, mindig távmunkázzon nem próbáltunk. Csoporton belül eddig is használtunk azonnali üzenetküldő alkalmazást (Viber) de például a napindító megbeszélés mindig személyesen történt. Most teljes cégnél kötelezővé tettük a Teams-t ami bár elég furcsa és néhol szokatlan, de három nap után már bizton állítható, alkalmas eszköz arra, hogy pár (tucat) fős csapatok hatékonyan dolgozzanak távolról.
Pár éve még maga volt a szenvedés egy konferencia beszélgetés, vagy egy több szereplős videó chat, vagy azonnali feladatkiosztás. Most meg működik gond nélkül. Szóval egyre kevesebb indokot tudok felsorolni amellett, miért is kell(ene) mindenkinek kilenckor az irodában megjelennie...
Innen folytatjuk...

Még csak csütörtök volt, mikorra összeomlott lányom teljes tavaszi, nyári programsorozata. Kristóf ekkor kezdett reménykedni abban, hogy hátha bezárják nálunk is a sulikat.
Közben szüleim Bécsben üdültek egy kellemeset. Kiérkezésük után zárták be az összes múzeumot és hazaérkezésük után az összes kávéházat éttermet. De még ehettek bécsi szeletet ihattak bécsi kávét és bécsi malátás söröket. Jól elvoltak sokat sétálva a parkokban. Hazafelé útjuk során kezdték lezárni a határt, de akkor még elég lájtosan, így pár órás várakozással átjutottak. Ők azóta önkéntes karanténban vannak bízva benne hogy nem kaptak el semmit a sógoroktól, és próbálják kibekkelni az itteni járványt. - Nővéremék visznek nekik kenyeret az ajtó elé lerakva.
Szóval péntek. Szüleim megérkeztek délután, este bezártak az iskolák...
Ez volt az utolsó csepp Zoénak, hogy már az imádott sulijába sem járhat és itthon kell senyvednie mostantól.
Bevallom nem volt könnyű a hétvége, mert nekünk meg kellett szerveznünk hogy a teljes Gyár átálljon otthoni munkára több hét vagy hónap időtartamra. Közben talán a pénteki úszás, vagy a szombati cangázás hatására én is megfázási tüneteket kezdtem produkálni némi köhögéssel fűszerezve.
Innen folytatjuk...

Úgy döntöttem karantén naplót vezetek. Valójában nem vagyok karanténben, de azért legyen megörökítve a Nagy Kínai Nátha. Amit a többiek COVID-19-nek hívnak és tele van vele a média.
Bölcs vezetőnk péntek reggel még azt nyilatkozta, hogy értelmetlen bezárni az iskolákat - mivel a gyerekek nem érintettek a fertőzésben, inkább csak a nagyszülők. Majd péntek tíz után bezáratta sulikat - mától. Na ezért kezdődik ma a karantén naplóm.
Pedig az izgalmak a már decemberben kezdődtek. Na nem a Vuhanban kitört járványra gondolok, hanem arra hogy Zoé születésnapjára azt kérte utazhasson ki barátnőihez Zürichbe. Nehéz volt időpontot találni. A fogadó lányok szabad idejét a gimnáziumi felvételik, Zoéjét az Erasmus programok szűkítették be. Így lett végül március 12-15-i (hosszú) hétvége.
Hasonló módon szüleim karácsonyra kaptak két napos szállást Bécsben a családtól - szintén március 13-i hazaérkezéssel.
Aztán múlt előtti hét közepén elkezdett Európa szerte elszabadulni a járvány és jöttek sorra a korlátozások. A svájci repülő társaság mindenkit eltanácsolt a járataitól és fizette vissza a jegyeket. Így múlt hétfőn ugrott Zürich. Már ez szíven ütötte a lányomat, majd a kormány minden külföldi utat, kapcsolatot megtiltott az iskoláknak. A füstbe ment Svájc után egy francia hét, tíz nap az írekkel (akiknél novemberben voltak) és a nyári két hetes skóciai nyelvtanfolyam lett törölve.
Innen folytatjuk...

Brutális, most hogy leírtam a 2020-as évszámot és próbáltam valami értelmeset összeszedni egyszer csak belém hasított, hogy több mint húsz éve volt Melindánál a 2000-es szilveszteri buli. Pedig már akkor is közelebb jártam a harminchoz mint a huszonöthöz...
Na mindegy vészesen régen volt...
Az elmúlt fél év főleg Kristófról szólt akinek hiába a papírral igazolt diszgráfia, hiába a felmentés az írásbeli számonkérés alól mégis a központi írásbeli felvételit kellett megírnia, hogy legyen esélye bekerülni az amúgy alapítványi és fizetős Poliba. - Ahová azóta vágyik, mióta a nővére oda jár. Szóval az elmúlt fél év erről a felkészülésről szólt sok szenvedéssel, sikerekkel, kudarcokkal. A következő kör pénteken lesz a szóbelin (hurrá legalább eljutott szóbelizni), aztán majd kiderül meddig sikerül egy diszesnek a rendszer ellenében haladni.
Tényleg milyen már, hogy a felmentés mindenre érvényes csak épp a központi felvételi(k)re nem? A felháborító az, hogy a kormány úgy mond le tömegekről a továbbtanulásban (szegényekről, diszesekről, átlagosakról), mintha családonként 8-10 gyerek születne és válogathatna a társadalom ezek felső tíz százalékából, mert még úgy is (túl)sok mérnök, orvos tanár lesz.
Hétvégén bringázás közben hallgattam egy podcaston hogy az elmúlt tíz évben lelépett a 30-40-es korosztály hadra fogható része, de már az átlag a gimnazisták többsége is alapvetően külföldre tervez továbbtanulni. Itt maradnak az alulképzettek és az öregek. Csoda egy ország lesz... Nem véletlenül ér meg nekünk is szinte bármit, hogy pár év múlva legyen esélyük lelépni a gyerekeinknek. Na hát ezt a menekülési utat akarja a rendszer elvenni a szívatós felvételikkel...

De legalább szép időnk van és enyhe telünk volt. Köszönhetően a klímaváltozásnak...

És ezt még nem is olvastam a bejegyzés írásakor...


2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--