yoscha.hu

2013. március

8154. nap a blog indulása óta
2013. március 31. vasárnap
Tegnap Zoé behányt a nappaliba, meg még pár helyre. Így nem mentünk le szüleimhez, pedig mindenki nagyon várta már. Illetve én lepattantam egy rövid fordulóval némi sonkáért, retekért, hogy legalább az ne rohadjon rájuk szegényekre. Ma egész délelőtt esett, a gyerekek fetrengtek, én meg alig bírtam magammal az unalomtól. Délután már nem bírtam tovább és elmentünk cangázni. Épp csak csepergett, viszont hatalmas pocsolyák mindenütt... Volt is nagy öröm, mikor feladatnak adtam, hogy minden vizen át kell hajtani. Egész nagy kört mentünk újabb és újabb élményeket (pocsolyákat) keresve.
2013. március 30. szombat
Tegnap nem mentem be a gyárba. Amit kellett, elintéztem távolról. Különben is olyan ronda idő volt, hogy az orromat sem akartam kidugni.
Az elmúlt napokban jelentős aggodalmat okozott, hogy apukámat hétfőn megműtötték sérvvel, de valahogy rosszabbul viseli mint évekkel ezelőtt. Olyannyira, hogy vissza is kellett vinni a korházba. Azóta megint kiengedték, de kedden újabb vizsgálatok várnak rá. Idén minden a húsvét ellen dolgozik.
2013. március 29. pének hajnal
Kedvenc főnököm (aki nem ezért kedvenc) ma megajándékozott egy google Nexus 4 telefonnal. Mert sokszor elmondtam neki, az milyen jó, és mennyire örülnék egy olyannak. Erre ma munka után kaptam egyet. Csak úgy.
2013. március 26. kedd
Még holnap tart az őrület és leadjuk az anyagot.
Úgy volt, hogy utána a tavaszi szünetet a gyerekek szüleimnél töltik, de a szünetből téli lett és apukámat most műtötték sérvvel ami eléggé megviselte. Így legfeljebb egy napra ugrunk le meglátogatni.
Ma reggel is ki kellett ásnom a kocsit.
Mennyire utálom már.
Meg az éjszakázós munkát.
2013. március 23. szombat
Becsúszott egy sürgős munka, így tegnap hajnali egyig nyomtam itthon az írást. Hitvesem suliban így főzök, mosok, takarítok, gyerekezem, de az este megint írnom kell. Viszont ismételten bizonyításra került, milyen fontos a nevelés. Fiam hat évesen tökéletes geek. Az oviba feladatként kapta minden "nagy", hogy rajzolják le mik akarnak lenni felnőttként. Ő Playstarion játékfejlesztő akar lenni. Nem boltos, nem autószerelő, vagy doktorbácsi. Playstarion játékfejlesztő. Büszke vagyok rá. Kristóf Playstation fejlesztő lesz
2013. március 19. kedd
Úgy érzem lecsúsztam erről az üstökösről. Eddig felhők voltak, most meg hiába sasoltam nyugatra. Arra pont egy ház van. Bár alig valamivel nyúlik a horizont fölé, de ahhoz pont eléggé hogy eltakarja az üstökösöm. Pedig vittem a távcsövem, az állványom, és ha megpillantom még fényképeztem is volna. Szóval bebuktam. Van ilyen.
2013. március 18. hétfő
Ma csúnyán szétkapták a jobb felső kvadránsát az állkapcsomnak. Azt mondják ez az összerakás része, de én inkább csak a lezúzást érzem belőle. A tanuló lány kedves volt és finoman kapargatott három lidokain után, de a dokker bemutatta (rajtam, neki) hogy is kell ezt gyorsan elintézni. Hát neki inkább fegyverkovácsnak kellett volna mennie mint fogorvosnak. Kicsit szétütöttnek érzem tőle magam.
Tegnap Hitvesem bekapott valami csúnya Facebook vírust. Egész este takarítgatta a profilját. Én meg csak kárörvendőn mosolyogtam, és élveztem a tiszta száraz érzést Facse nélkül.
2013. március 17. vasárnap
Persze pénteken nem mentünk sehová, mert "az évszázad márciusi vihara" nem csak betemette az autópályákat, de azt is megmutatta, mennyire impotens kormányzatunk van. Egy hóvihart sem tudtak kezelni. Tényleg szerencse hogy már van internet, közösségi média, civil összefogás, különben sokan haltak volna meg értelmetlenül.
Szóval csak tegnap mentünk, ma jöttünk. Viszont Kristófot megünnepeltük a névnapja alkalmából, amire nagyon készült. A születésnapját nem tudom hogy fogjuk kihúzni. :-) Most van a legtürelmetlenebb korban. Azért én büszke vagyok rá. Fotók itt.
2013. március 14. csütörtök
Basszus szakad a hó. Napok óta mondták hogy jön és brutál lesz, de tényleg az lett. Hajnalban az esőre ébredtünk, ami dél körül váltott át. Nem lesz így görizés a héten, de kocsmázni sem megyek. Sőt nekem kell összeszednem a teljes családom, mert megállt a tömegközlekedés, és Hitvesem szétázott.
Holnap megyünk Vp-be ünnepelni a forradalmat és Kristóf nevenapját. Remélem addigra tiszta lesz a pálya.
2013. március 12. kedd
Véletlenül vettem egy kést.
Tudom hihetetlen. Hitvesem is eléggé kétkedő és én is az lennék ha nem velem esik meg. De tudom, hogy ártatlan vagyok.
Múlt héten nézegettem az amazonon a késeket (mert szeretem nézni és birtokolni is) és egy szimpatikus darabot (ami akár névnapi ajándék is lehetne) kiválasztottam.
Meg akartam tudni a szállítással növelt árát, ezért bejelöltem "vételre". Csakhogy balga módon a "1-click ordering" gombot nyomtam. (Tényleg nem tudom miért, talán mert az volt a leginkább szembetűnő?) Jött is a válasz az árról, ami tetszett. Majd tíz másodperccel később az SMS, hogy a számlámat megterhelték az összeggel. Ekkor kezdtem gyanakodni. Mire átgondoltam, már jött az e-mail, hogy köszönik a rendelést, postázták a cuccot. (Persze nem, de akkor már nem akartam visszamondani.)
Így alig öt nappal később, (ma) a postaládánkból kihalásztam az új szerzeményt. Nem állítom, hogy elsöprően ezt a kést akartam. Puszta érdeklődés volt. Viszont némi olajozást követően egész használható darabnak tűnik. Mondhatni elnyűhetetlennek. Sőt szép is. Bár nem hiszem, hogy kutyasétáltatáshoz megfelelő lenne, mert félek kiszúrják.
2013. március 10. vasárnap
Hitvestelen hétvége ez is. Tegnap Zoét meghívták szülinapozni egy McDonaldsba (brrr) ő persze nagyon örült és lelkesen újságoltan, hogy gyerekmenüt is kaptak. Naná, hogy Kristófnak is ott kellett vacsoráznia (míg vártuk a buli végét), mert az nem ér hogy csak a tesójának van ilyen jó dolga.
Pedig tök jó ebédet főztem, nem úgy mint ma. Valahogy az új tésztragéppel készített tészták még nem tökéletesek. Szerintem más recept után kell néznünk sürgősen.
Ja és tönkrement a méregdrága kapszulákat fogyasztó kávégépünk. Kész anyagi ráfizetés volt eddig is, de a javításában már nem feccolunk újabb vagyonokat. Helyette kotyogó lesz. Na abból sem a legegyszerűbb, de legalább elektromos alkatrészek nélkül. Remélem az nem adja meg magát egy év után.
Tegnap "felástam" a "kert" egy részét az erkélyen és elültettem az idei első dughagymákat. Ezzel hivatalosan is tavasz lett.
Délelőtt Kristóf órákra eltűnt. Mint kiderült véres csatát vívott rengeteg veszteséggel. Erős idegzetűeknek fotóalbum itt.
2013. március 07. csütörtök
Tegnap is gurultam, de ma reggel miután felvettem a technikai ruhám alsóbb rétegeit (komoly belemászást igényel) megnéztem a hőmérsékletet. Csodálatos öt fokot mutatott, viszont tiszta víz volt minden. Ezért kár volt felébredni, pláne beöltözni. Talán majd holnap.
Talán holnap lezárom - ha nem is nagy sikerrel - a legtöbbet csúszó projektemet is. Bevalom tanulságos volt. Ugyanezeket a hibákat nem akarom többet elkövetni.
Kristóf közben teljesen megtáltosodott. Hihetetlen fejlődésen megy kererszül hétről hétre. Megtanulta a számokat, kezd összeadni, és minden tekintetben komolyodik. A lányok többbsége szerelmes belé az oviban. Nem is csodálom. Olyan humora van, amilyen a nővérének sosem volt.
2013. március 05. kedd
Ma megkezdtem a nyári edzéseimet. Kemény nulla fokban teljesítettem hét kilométert görivel. Nem mondom hogy ideális volt, de az évek során beszerzett polárpulcsi rétegek jól teljesítettek. Most alig állok a lábamon. Nagyon jó érzés.
2013. március 04. hétfő
Ma túlestem az új munkahelyem üzemorvosi vizsgálatán. Ez komolyabb volt mint a gyári "sóhajtsak hármat", "nézzek messze". Szerencsére kiderült, hogy a következő három napban nem várható a halálom. Annál messzebb az időjósok sem látnek előre, de az adatok alapján bőven húzhatom tovább is.
2013. március 03. vasárnap
Tegnap "Elugrom tojást venni" indokkal canágra pattantam ebéd után. Persze vettem tojást is, de mellé még fűmagot, lemosó pemetet és kukacirtó vegyszert a cseresznye fánkhoz. (És tekertem végre egy keveset, bár nem volt ideális az 5-6 fok.) Hazaérve feldaraboltuk a szomszádasszony fiával a fűzfáról pár hete lekapott jó fél köbméter faanyagot. Kár hogy nincs hol eltüzelni.
Utána még bennem volt a lendület, ezért Hitvesemmel készítettünk fél kiló tésztát. Most van pár vacsorányi házitésztánk.
Este a gyerekek fürdése után kiderült, hogy teljes dugulás van a csatornahátlózatunkban. Valószínűleg pár tésztadarab okozta a vesztünket, de sehol semmi nem folyott le, ami elég aggasztónak tűnt már rövid távon is. Próbálkoztam vegyszeretkkel, de újra el kellett mennem az OBIba wc pumpáért. Végül az segített bár nem rögtön, így jót rettegtem, mi lesz ha nem tudom kezelni a helyzetet és könyöröghetek majd valami gyorsszolgálatnk, hogy vasárnap segítsenek. Este levezetés gyanánt a Pi életét néztük meg. Tök jó film. Szerintem sokkal jobb mint a könyv, és tényleg komoly rendezői feladat egy kamaradarabot csinálni, ahol a két órából másfélben csak egy fiú és egy tigris van a semmi közepén egy csónakban. Persze az is lehet, hogy a könyv a jobb, csak mikor olvastam még nem tanultam ennyi filozófiát, és nem értettem meg igazán a benne foglalt istenérvet. (Ami szeritnem az egyik legkomolyabb mind közül.) Szóval a film jó, pláne vallásbölcselet szakirányosoknak.
Ma délelőtt lepermeteztem a cseresznye fánkat. (Meg amit még találtam.) Délután cangázni megyünk a gyerekekkel, míg Hitvesem pudingot főz, mert már rég sírtam érte.
2013. március 01. péntek
Ma is megtapasztaltam, hogy Clint Eastwood nagy rendező. Most néztem meg a Gran Torinot ami ugyan nem mérhető a Levelek Imo Dzsmáról, vagy a Millió dolláros bébihez, de teljesen jó. Sőt valójában nagyon jó film. Megmutatja milyen egy nyolcvan éves akcióhős botox nélkül. Ő mer és tud öreg lenni...

Régebbi hírek:
2013. február, 2013. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--