2009. október

Zoé még mindig nem alszik. - Köhög. Nem jó este...

Nétzzétek...
Ma vásárlós napunk volt. Délelőtt kajákat holnapra, délután Kristófnak csizmát télre, gyerekeknek hálózsákot nyárra. Nagyon ütősek ám ezek az új fajta hálózsákok. Egész beleszerettem. Ha nem lenne olyan frankó a mostanim biztos vágynék rá.

Mennénk már Cs.G szülinapi bulijára (Düdü lesz a bébicsősz), de persze Zoé persze felébredt. Így most kezdődik az Altatás II projekt...

Mára egy igen fontos megbeszélést sírtam ki a fővállalkozómmal, ahol válságtanácskozást kellett volna tartanunk egy APEH állásfoglalás okán. Aztán fél kilenckor mikor beértem a gyárba kiderült, hogy nem lesz ám semmi megbeszélés, mert kétnapos kereskedői tréningre lettem befizetve drága pénzért. Így kissé szégyenkezve, (mindent a tulajdonosomra nyomva) lemondtam az életbevágónak beharangozott találkát és minden mást is mára, holnapra.
Viszont a tréning tényleg hasznos. Szerencsére nem alapfokú "hogyan adjunk el bármit sikeresen" típusú, hanem sokkal inkább elemzői, csapdafeltáró volt. Márpedig én már majd minden csapdába belesétáltam az elmúlt években, és csak kevésből okultam eddig. Szóval volt pár felismerésem a nap folyamán, aztán hogy ezt mennyire tudom majd a hétköznapokra lefordítani, az már egy másik kérdés.
Azért most látnék pár heti feladatot, amivel sok későbbi csontvázat tudnék kisöpörni. (Mármint ha lenne időm a projektek mellett erre is.)

Végül is nem volt ma rossz napom.

Ma reggelre valami köcsög pondró végigkarcolta a kocsim oldalát kulccsal.
Átkom rá, bénuljon le nyaktól lefelé, és lássa ahogy mindene elveszik, de ne tudjon tenni semmit!
Na ennyit a buddhista együttérzésről és a keresztényi szeretetről.

Délelőtt a Kabóca Bábszínházban voltunk négyesben. Mi Hitvesemmel szorongtunk a negyedik sorban, de a gyerekek előrementek az elsőbe, és egymáshoz bújva nézték az előadást. Azért ez szívet melengető.
Ha már melengető.
Hazaérve hőtükör fóliákat applikáltunk az összes radiátor mögé, sőt a bejárati ajtót is megpróbáltuk szigetelni a Sógorom által ajánlott sziloplasztos megoldással meg még némi maradék hőtükörrel. Most nem süvít be a szél, mint már évek óta. Kíváncsi vagyok mennyi idő alatt hozza be a befektetett 7000 Forintot. :-)

Szerintem az idei év október huszonharmadikáját Négymadár festette le a legjobban. Nagyon nincs is mit hozzátenni. A ködös Pestről elmenekültünk Vp-be ahol ragyogott a nap, és bár ma végtelenül mocskos volt most a játszó, de azért nem szegte kedvünket.

Nem rossz harminchétnek lenni. Bár az már inkább hőemelkedés mint normál állapot, de végül is csak állapot és nem érdem.

Végre kinőtte a "béta betegséget" az Ubuntum, és már rendesen kezeli a hosszú ékezetes karaktereket. Nagy öröm ez, mert utálatos volt mindig wint indítani egy bejegyzésért.
Egyébként a munka nem csak nemesít, de gyógyít is. Vasárnap extra cudarul voltam, sőt még hétfő reggel is. De a nap folyamán kilábaltam belőle. Ma meg már ismét feltűrt ingujjban tudtam dolgozni a tegnapi fogvacogós kardigánozás helyett. (Lehet csak azt éreztem, hogy hétvégére lekapcsolják a Gyár fűrését.) Szóval a munka gyógyít. Csak aztán bele ne haljak így negyven felé a nagy gyógyulásba.
El is megyek Apaklubba.

Mára teljesen lebetegedtem. Napközben aludtam három órát, amikor meg fent voltam, akkor hol vacogtam hol nem. Legalább lázam nincs, de nem is kellett a jó közérzethez. Előbb-utóbb rakok fel képeket is, de a mai estét nem ígérem.

Húsz éve tizenhét évesen nem hittem hogy lesz olyan amiért érdemes húsz év múlva is lenni. De a mai nap ilyen volt. Az elmúlt héten egyre fokozódó parám volt, hogy jönnek a nővéremék és a szüleim hozzánk, és mi fogjuk vendégül látni a születésnapomon őket. Paráztam, hogy tudunk-e majd olyan nagy ívű menüt adni mint ők, és lesz-e olyan jófésült a kiszolgálás? Aztán talán két napja rájöttem, hogy harminchét évesen nehogy már paráznom kelljen a megfelelésért. Mi így élünk évek óta. Ez van, ez így jó.
És leesett a teher.
Így elaludva, kissé megkésve, de teljesen felszabadultan vártuk a napot, így nem volt ami közbejöjjön, és nem is jött semmi. Közösen örültünk az együttlétnek.
Nem is rossz harminchét évesnek lenni. (Még nem is vagyok annyi.)

Hihetetlen. Ma mikor indultam haza, a kocsim hosszan sípolva figyelmeztetett, hogy jegesedés veszélye áll fenn. Egy hete meg 28 fok volt.
Kristóf harmadik napja szokik be a bölcsibe. Hát ez az intézmény még nyomokban sem hasonlit Zoé Dob ovijára. Az egyetlen biztató, hogy csak pár hónapot kell túlélnünk ott. Aztán óvodás lesz.

Az előbb megnéztem Internet Explorer 6 alatt az oldalamat. Borzalmas mit művel vele. SOHA NE NÉZD A YOSCHA.HU-T IE6-TAL!

A béta Ubuntuk nagy átka, hogy nem kezelik jól az ISO 8859-2 kódkészleteket. Márpedig a yoscha.hu - történelmi és lustasági okokból kifolyólag - abba van kódolva. Így hát ilyenkor minden egyes blogbejegyzéshez le kell mentenem a blogfájlt, indítani kell egy Windows-t virtuálgépen, abban begépelni a jelen szöveget. Többször átolvasni, mert helyesírás ellenőrző nincs notepad alatt. (Reménykedni, hogy legalább a szarvasabb hibák kikerülnek) Majd visszamásolni a netre.
Mondhatni gyerekjáték... :)
Közben majd szétszakad a fejem, mert pár nap alatt 20 fokot esett a hőmérséklet. Mondtam is, hogy a fene sem fog már átmeneti kabátot venni arra a három napra ami elválasztja a nyarat a téltől.
Na megyek Apaklubba, mert lassan elalszank a gyerekeim.

Hollókői beszámoló.
Szóval tegnap kora délelőtt elindultunk, hogy még időben a faluba érjünk. Aztán persze a gyerekek nem akartak elaludni, én meg izomból Becskére mentem Hollókő helyett. (De legalább vadregényes kis utakon szeltük át a Cserhátot) A céltól két kilométerre Zoé összehányta a teljes rajta lévő ruhatárát. Ez mondhatni feldobta a hangulatunkat. Utána már gond nélkül foglaltuk el a szállást, amit alig-alig sikerült megtalálnunk egy ötven méteres utcában. Viszont a felvonulás és a mulatság már jó volt. Leszámítva, hogy Zoé a jelek szerint nem csak amiatt hányt, hogy kanyargós hegyi utakon jöttünk, hanem beteg is lett. (Sápadtsággal, hidegrázással, éjjel lázzal.) Azért nem adtuk fel. Fotóztam libbenő alsószoknyákat, ettünk sztrapacskát és palóclevest, és megkóstoltuk a helyi borokat is.
Reggel persze hét körül ébredtek gyermekeink, és várhattunk a kilences reggelire a szakadó esőben császkálva a kihalt utcácskán. Végső izgalmat az okozta, hogy a szállásunkat nem tudtuk kifizetni, mert az ügyeletes eltűnt. Jó egy órán át vártuk a kocsiban (mert addigra mindent bejártunk tízszer, és nem akartunk jobban elázni) hogy feltűnjön végre, de háromnegyed tizenegyig sem mobilon sem vezetékesen nem sikerült elérni. Így bedobtam a kulcsot a postaládába, és talán holnap sikerül utalással rendeznem a számlát.
Délutánra rá kellett jönnöm, hogy Zoé kórsága fertőző. Most én vacogok, és a fejem is fura. Majd holnap jól továbbadom a gyárban. :)
Viszont vannak jó képek a helyükön.

Az elmúlt két napban összesen 20 órányi projektvezetői tréninget nyomtak be a fejembe. Kicsit ki is vagyok. Közben meg a leveleim sorakoznak olvasatlanul, mert egyszerűen már nem volt kedvem megnézni őket. Lehet, hogy hagyom is hétfőre. Viszont holnap megyünk Hollókőre megnézni a szüreti mulatságot ami kettőkor kezdődik. Remélem sok jó fotóm lesz.

Ma olyan sok munkám torlódott össze, hogy inkább elküldtem Hitvesemet találkozzon a bárátnoivel, míg én ajánlatot írok a Fogorvosoknak. (Nem jó ez így...)

Ma olyan sok munkám torlódott össze, hogy inkább elküldtem Hitvesemet találkozzon a bárátnőivel, míg én ajánlatot írok a Fogorvosoknak. (Nem jó ez így...)

Fontos tanulságot kell megosztanom Veletek, melyet nem elsőre követek el, és mégsem vagyok képes tanulni korábbi hibáimból. Szóval ha az ember mentést készít a fontos adataiból (családi fotók, kedvenc zenék, összeszedett cikkek, stb.) Akkor mielőtt elhinné, hogy biztonságban van, győződjön meg róla, hogy az amúgy százezerszer kipróbált módszer valóban jó eredményt szült, és visszaállíthatóak az adatok. Nekem eként sikerült megszabadulnom digitális életem egy jelentős hányadától. Persze még reménykedem, (mert a remény később hal meg mint a tömörített fájlok), de kezdem elhinni, hogy sok minden már csak a foszló emlékeim között érhető el, hacsak valahogy nem sikerül backupolnom a tudatom.
Végül is nem nézegettem azokat a képeket, és a zenéim többsége is csak arra kellett, hogy tudjam megvan. Hát mostantól megint elkezdhetek gyűjtögetni...

Ma Hitvesem elment M.Á-val és a Lányokkal színházba. Én meg itt maradtam a fronton fürdetésre, altatásra egymagamban. Azért nem panaszkodhatok, nem volt sírás, hiszti, szinte minden ugyanúgy folyt mint máskor. (Bár dupla mesét engedélyeztem, hogy lekenyerezzem őket.)
Ez a hetem egyébként nem volt túl könnyű, és ma is öt körül jutott eszébe főnökeimnek, hogy beszéljünk olyan kérdésekről, melyek közel két hónapja húzódnak. Na mindegy jön hétvége, Vp.