yoscha.hu

2009. július

Googel rulez
2009. július 30, csütörtök, 22:58
Nagy áldás, ha az ember a Google alatt tartja a névjegyzékét. Öt perc alatt sikerült leszívni a teljes listát, sőt a naptáram is szinkronizál már...
Effektív minden működik, és még a Google Maps legújabb verzióját is felraktam.
Nagyon elkeseredtem előtte, hogy alig pár héttel a vágyott telefon előtt krepált be (majdnem) a Félszemű.
2009. július 30, csütörtök, 21:52
Hurrá, hurrá! Az ötödik hard reset segített!!!! Ugyan minden eltűnt a telkóról, de legalább már nem fibrillál...
2009. július 30, csütörtök, 21:07
Meghalt a telefonom. De úgy tűnik, hogy immáron teljesen. Délután még működött rendesen, azután hazafelé úton akartam telefonálni vele, amibe belefagyott (nem szokott ilyet tenni). Újraindítottam, és a boot-ba is belefagyott. Ha bekapcsolom nem indul el, és kikapcsolni sem lehet csak az elem kivételével. Most lenyúltam az öt évvel ezelőtti telefonom, amin nincs 3G, meg persze egyetlen szükséges telefonszám sem, és nem valószínű, hogy tudom a Google kontaktjaimmal szinkronizálni. Szóval cserbenhagyott pedig úgy hittem, hogy kitart még a G2 Touch érkezéséig. (Akkor sem vagyok hajlandó kiegyezni addig már más készülékkel.)
2009. július 28, kedd, 20:50
Egy számomra teljesen ismeretlen funkciót fedeztem fel a Googel Reader + Googel Kereső párosban. Szóval a felfedezés az, hogy ha a keresésemet a Blogok vagy Hírek csatornákra szűröm, akkor az eredményt fel lehet venni a Readerbe.
Hétköznapi példával élve:
1. Google keresőbe beírom: T-Mobile G2 Touch (vagy bármi mást).
2. Átkapcsolok a Hírek vagy Blogok csatornára.
3. A Könyvjelzők menü alatt kiválasztom a Feliratkozás az oldalra... menüpontot, melyhez nekem a Google Reader jön fel.
4. A Readerben jóváhagyom az új RSS csatornát.
Innentől a Readerben olvashatom ha egy új hír vagy blog bejegyzés születik bárhol a világon az adott témában. Zseniális (hogy nem tudtam én erről eddig???) nem csak egy statikus pillanatképek kaphatok így egy témáról, hanem percre pontosan követhetem a változásokat is.
Az internet differenciálja...
2009. július 27, hétfő, 20:51
Ezek a hétfők mindig nehezek, de legalább már megint belátható időre közeledett a nyaralás. Nem is olyan hülyeség így darabolni a szabadságot.
Ma bejelentette a T az új iPhone árát. Qrwa drágán adják. Ennyiért én laptopot veszek nem telefont.
2009. július 25, szombat, 20:38
Reggel cangával, nyuszimotorral voltam a gyerekekkel piacon. Nagyon jól bírták magukat. Alvás után pedig immáron négyesben pattantunk kerekekre. Hát a Hitvesemből nem lesz egy BMX bandita, de a végére ő is egész összeszedetten gurult.
Közben esnek be az újabb infók az Androidos telóról. A Rossz hír, hogy több tesztelő szerint nem elég combos a hardver a szoftverhez. Tehát nem villám - amiként a sima iPhone 3G is meglepően lassú az új 3GS-hez képest. Félő, hogy a kezdeti gyengeség tovább fog romlani, ha megtömöm az agyát névjegyekkel, naptárbejegyzésekkel, stb.
Szóval ez nem túl biztató.
2009. július 24, péntek, 23:46
Hetek óta gyötrődtem azon, hogy milyen telefont szeretnék a mostani félképernyős Nokia n95-öm helyett. Android vagy iPhone, iPhone vagy Android?
Aztán elkezdtem kicsit beleásni magam. Az iPhone valóban csodálatos készülék, felszerelve szinte minden földi jóval. Viszont teljesen zárt. Illetve nem teljesen, mert hivatalos programok letölthetőek rá a saját boltjából, de ha olyan hasznos eszközre vágyom ami nincs meg ott, akkor vagy le kell mondanom róla, vagy törhetem fel, (Ami ellen elvi kifogásom nem is lenne, de nem tűnik teljesen megbízhatónak egyik törés sem.) vagy megírhatnám magam is, ha rendelkeznék egy Mac géppel, mert csak azon elérhető a fejlesztőkörnyezet.
Ezzel szemben az Android teljes forrása, a fejlesztői készlet is elérhető nem csak Mac-re, hanem Linuxra is. Olyannyira, hogy alig egy óra alatt sikerült beizzítanom a gépemen a teljes környezetet, és túl is vagyok a "Hello Android" programomon. Emellett még egy tény szól az Android mellett. A nem hivatalos hírek szerint az iPhone 3GS jövő hét végén érkezik, míg a HTC Hero (T-Mobile G2 Touch) valamikor a jövő hónapban. Ha még túl sokat kellene várnom rá, akkor biztos behúznám az iPhone-t, de most két hetes augusztusi szabadság mellett kevésbé sürgető a kérdés.
Szóval Androidnak áll a zászló, és bízom benne, hogy még a nyáron meg is foghatom.
2009. július 22, szerda, 20:35
Annak aki érti
2009. július 21, kedd, 20:58
te Kristóf elérte a rémes kétéves kort, és egyre inkább közelít a dackorszakához. Mindent maga akar csinálni, úgy ahogy azt ő elképzeli. Ha ebben valaki meg akarja akadályozni akkor vagy nem figyel rá, vagy elkezd üvölteni, vagy megdobálja bármivel ami a kezébe akad, legrosszabb forgatókönyv szerint akár rugdosni is hajlandó az elveiért. Emlékeim szerint hosszú két év vár ránk, mert már Zoé pont kezd igazán együttműködő lenni.
(Pompás időzítés a két cserek közötti két és fél év...)
2009. július 20, hétfő, 21:12
Visszatértek a dolgos hétköznapok, és a családom is. Jó ez, bár kicsit lassabbra is sikeredhetett volna az indulás a félnapos megbeszélés helyett.
2009. július 18, szombat, 21:46
Kerékpárról a világTúl vagyok a 2009-es biciklitúrán. 395 kilométerrel és másfél kilóval gazdagabban. Ez sokat elárul az esemény "sportértékéről" (ami a túra egyik alapszava volt.) Csodálatos helyeken tekertünk, olyan erdészeti utakon, melyek a Google Maps-ban sincsenek. Olyan falvaknak örültem melyeknél máskor csak a frusztráció van, hogy "miért kell lassítani?", és bár a kilókon nem követhető, de mégiscsak megvolt napi 65km hegynek fel, hegynek le. Azt hiszem, hogy a második év után már teljes joggal érezhetem magam túrázónak.
Szóval nem hagyom ki jövőre sem...
Hazafelé elkapott a Brutális Vihar. Féltünk, hogy letépi a cangákat, de megúsztuk, és már nem is esett mikor elkezdtem lepakolni a felszerelést itthon. Holnap megyek összeszedni a Családomat. Jó lesz látni Őket...
Képek itt.
2009. július 12, vasárnap, 21:07
Krsitóf a motoronA biciklitúrám örömére Kristóf ma új nyuszimotort kapott, mivel a másikat elfelejtettük levinni Vp-be, és egyébként is kinőtte már. Nagy volt az öröm, viszont elég sírósra sikeredett az elválásunk.
Tegnap délután-este a 18 éves érettségitalálkozómon voltam. Anyukám azzal zaklatott, hogy ilyenkor mindenki öltönyben megy, és én miért csak egy inget vettem? Próbáltam elmagyarázni, hogy azt külön óradíjjal számolom mikor öltönyt kell hordanom, és jó leszek így is. Szerencsére teljesen megfelelő volt az öltözetem, és bár tartottam tőle, de a találkozó is szuperre sikeredett. A jelek szerin mi fiúk 10-30 kilóval lettünk nehezebbek, míg a lányok a régi formájukat hozták, vagy még túl is szárnyalták azt.
Mostanra összekészültem a kerekezésre, remélem semmi nem maradt ki.
Holnaptól egy hétig csak twitter , aztán megetetem a falkát ha minden jól megy....
2009. július 10, péntek, 21:05
Ma letudtam az utolsó félnapos megbeszélésemet melyen nagyjából oda lyukadtunk ki, amiben jó egy hónapja megállapodtunk. Persze közben volt pár hét izmozás, de végülis most mindenki örül.
Holnap megyünk Vp-be, majd vasárnap délután kerékpártartót szerelek a főnökömmel a kocsira.
Vasárnap még biztos bejelentkezem, de utána egy hétig maximum a twitteren követhettek.
2009. július 9, csütörtök, 21:22
Zoé már vagy egy hónapja nem volt beteg. Most ismét az. A füle. Szerencsére egyelőre nem komoly, de kapott rá cseppeket, és ha romlik az állapota, akkor antibiotikumot is fog. Én próbálom túlélni a munkanapjaimat, ahol persze most sűrűsödik össze minden. Feltöltöttem egy Gb zenét a telefonomra, hogy ha már netezni, SMS-ezni nem jó, legalább zenét hallgassak rajta tekerés közben.
Szóval készülök...
2009. július 7, kedd, 20:41
Ma a megjegyezhetetlen nevű ügyfelünk megdicsért. Persze könnyű ilyenkor a projekt kezdeti szakaszában barátinak lenni. Mondtam is neki, hogy fogunk még kiabálni, de azért legalább még most elégedett, még ha csak bruttósítva is jönnek ki az óraszámaim.
Egyébként egyre sűrűsödik a hetem vége, és a szabadságomat követő is. Olyan telefon meg még mindig nem kapható, melyet megvennék a fátyolos tekintetű N95 helyett. Úgy látszik minden huszadika utánra marad...
2009. július 6, hétfő, 20:54
Van egy projektfeladat nyilvántartó rendszerünk, melybe mindenkinek töltenie kell, hogy min hány órát dolgozott. (A projektvezetők egyik fontos feladata, hogy optimálisan "kitömjék" feladatokkal a projekttagokat.) Ma megkaptam a leszúrást, hogy miért csak az időm 65%-át rendeltem hozzá a projektjeimhez? Próbáltam elmagyarázni, hogy a konkrét projekthez nem köthető sok tucat rövid taszkomat nem igazán tudom jó szívvel egy-egy konkrét munkához kötni, ugyanis elég sok időm abból áll, hogy "kavarok". Illetve konkrétan senki nem ellenőrzi, hogy a feladataimat elvégzem-e (elvégzem), így azokat magamnak találom ki és magamnak adminisztrálom. Hát ez nem győzte meg a főnökséget. Visszamenőleg egy hónapra be kellet hasalnom a projektjeimhez olyan időket, melyeket biztos nem írtam volna rájuk. Ez nem emeli a morálomat. Magamnak hazudni, hogy kijöjjön a havi óraszámom.
2009. július 5, vasárnap, 20:34
Tegnap Keresztapáméknál jártunk. Ilyenkor mindig elfog az irigység a kiskertje iránt. Ilyen csodálatos konyhakertet még sosem láttam, és magam is vágynék egy hasonlóra. A probléma csak az, hogy Keresztapám ért hozzá és szívvel-lélekkel csinálja nap mint nap. Én meg csak vágynék egy ilyenre készen. De legalább van miről álmodoznom a nyugdíjas éveimre. (Persze addig nem árt kitanulni a földművelés fortélyait.)
A konyhakert nézőn túl voltunk még a helyi strandon is, ahol a végére Kristóf is bemerészkedett a vízbe (valójában a lábáztatót tartotta magához méltónak).
Szóval jó hely az a Szentandrás.
Ma ebéd után elmentünk Zoéval kerekezni. Bejártuk a belvárost. Ettünk két fagyi, és megálltunk almafröccsözni egy kerthelységben. Ott kaptuk a hívást Hitvesemtől, hogy Kristóf nem a aludt el, ő meg nekiállt hűtőt leolvasztani. Így hát hazatekertünk, segítettünk kimosni a hűtőt, és csak késő délután mentünk ki a játszóra négyesben, ahol Olgiék is ott nyomultak már.
Azt hittem, hogy Kristófnak vége lesz ilyen tájra, de míg nővére már vígan alszik, ő csak forgolódik mellettem.
2009. július 3, péntek, 21:08
Végre péntek!
Holnap megyünk Szentandrásra Keresztapámékhoz és strandra is. Ma a hülye idő miatt elázott a cangám, és csak jó órával később tudtam hazamenni, mint szerettem volna.
2009. július 2, csütörtök, 22:20
Ez a hét eddig nem sok mindent hozott. Dolgozom ahogy kell, itthon meg a gyerekeimet próbálom a szűkös időkeretben nevelni, szeretni. Ez bizonyos sikert is hozott, mivel Kristóf újabban "Apuka" néven emleget. (Nem tudom honnan tanulta, de kedves.) Illetve Zoé pár napja este egyedül pakolja össze a szobájukat néhány nagy ölelésért és dicséretért cserébe. Szóval haladunk...
Még egy hetem van a munkában, azután jön az éves biciklitúra. Már várom eléggé.
Telefont még mindig nem cseréltem...

Régebbi hírek:
2009. június | 2009. május | 2009. április | 2009. március | 2009. február | 2009. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--