2010. július

Ma mostunk, teregettünk, sikáltunk, teregettünk, mostunk egész délelőtt. Utána Cskukkal találkoztunk:

Hazazavart minket az idő.
Szerdán is esett kicsit, csütörtökön is esett kicsit, majd mára virradóra leszakadt az ég, és olyan felhőszakadást kaptunk hogy élmény volt megélni a sátorban vaksötétben. Aztán reggelig esett, és felébredvén megnéztem az időképet (aminek már androidos kliense is van) ahol igen elkeserítő jövőt láttam magunk előtt. Persze ott volt a dilemma, mikor rakjuk el a sátrat? A következő két órában száradni fog inkább, vagy jobban elázik? Végül is fél kettőre csomagoltuk össze, majdnem teljesen szárazan. A végső szikkadást itt várja a hálószoba nagyját elfoglalva. De ez már csak a lelkem megnyugtatására van. Aztán hazakocsikáztam, felcipeltem vagy tíz fordulóval. Elpakoltunk, vacsorát vettem míg Hitvesem tovább pakolt, most meg áztatjuk a gyerekekről a koszt, mert a napkollektoros vízmelegítők nem túl hatékonyak felhős időben, így jelentős elmaradásba kerültünk higiénia viszonylatban...
Lesznek majd képek is, de ma már biztos nem.

Ma végre szép időnk volt. Vasárnap házból lehurcolkodáskor, sátorveréskor esett rendületlenül. Tegnap már nem esett, csak fújt a szél és majd szétrobbant a fejem a hidegfront után. Viszont ma arra ébredtem, hogy hasamra süt a nap, és ez így is maradt. Délelőtt fogtam sneciket, keszegeket, amiket Kristóffal megpucoltunk (mindenáron a hasukat akarta felvágni, de a véres munkát nem hagytam rá), így ebédre extra friss roston sült halat ettünk.
Jó nap volt...

Tegnap végre befejeztem a Rizs és só éveit. Hát nem is tudom. Elég egyenetlennek találtam, bár voltak benne jó ötletek és alapvetően izgalmas is, de valahogy mégis hiányérzetem maradt utána. Szóval nem egyértelmű az ajánlásom.
Tegnapra reggelre Zoé is elkapta Kristóf betegségét. Rendesen lázzal, ronda torokkal, ahogy kell. Ma már csak hőemelkedései voltak. Remélem holnapra az is elmúlik, mert csak akkor indulnánk neki jó szívvel.
Na majd jelentkezem. Addig mindenki pihenjen.

Kristóf csúnyán beteg. Úgy kezdődött, hogy reggel Hitvesemnek mennie kellett a Munkaügyi Központba, én meg otthon maradtam a gyerekekkel. Láttam, hogy kicsit csöndes a fiam, de nem panaszkodott egy szóval sem. Mikor Hitvesem megjött és megpuszilta, kiderült hogy harminckilenc fokos a láza. Hát gyorsan mentünk orvoshoz aki megállapította a bakteriális fertőzést. Kaptunk egy csomó gyógyszert, és mindent dupla adagban, hogy Zoénak is legyen mikor kitör rajta is. Emellett megnyugtatott, hogy most napokig nem fogjuk tudni lenyomni a lázát köszönhetően a betegségnek és az időjárásnak, de ne aggódjunk. Valóban nem tudjuk lenyomni a lázát rendesen, pedig fürdetjük, prizniceljük, és bár nem aggódom, de nem is örülök kicsit sem.
A jó hír, hogy a dokinéni szerint vasárnap már símán mehetünk sátrazni, mert addigra lesz(nek) olyan állapotban.

Hétvégén részt vettünk a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. Jó volt tényleg. A Legjobbak a valódi utcazenészek. Csináltam egy csomó képet is. Nézzétek..

Tegnap életemben először (10 év után) hazagyalogoltam a gyárból, mivel a kocsim számomra váratlanul nem jöhetett haza a szélvédőcserét követően. Ma reggel azért már inkább rollerrel nyomtam (mert az könnyen elrakható a csomagtartóba), és érdekelt annak a menetideje is. Szóval:
gyalog 40-45 perc,
rollerrel 20-25 perc,
cangával 15-20 perc,
kocsival 10-15 perc.
Szóval kétkerékre fel, mert még mindig az a legkifizetődőbb hosszú távon.
Egyébként a szörnyű melegben sikerült megfáznom. De ahogy kell. Orrfolyás, köhögés, torokkaparás, minden van. Azért úgy hiszem, hogy ez nem fog megakadályozni hogy holnap a 30C°-os Balatonban pancsoljak a gyerekeimmel.

Szörnyű hőség van. Ma reggel elvittem a kocsimat tisztíttatni (idén talán először) a mosóból a gyár felé rollerrel suhantam, és öt perc alatt úgy leizzadtam, hogy utána egész nap éreztem a szagomat. - Ilyenkor már az Old-Spice sem segít, ha az ember tévedésből pólót vesz ing helyett, és rámozdul kicsit. Szóval melegszünk. Ma volt is pár aggasztó hír a gleccserek fogyásáról és a legmelegebb félévről. Én azért nem aggódom nagyon. A következő 40 évben még lakható lesz a bolygónk, utána meg már csak az unokáim baja lesz. Egyszer élünk! (Jut eszembe a Só és Rizs éveiről...)

Azért nem blogolok, mert olvasom a só és rizs éveit. Ja meg mert hétvégém sógoroméknál jártuk Hőgyészen. Jól meg is néztük az ork-német meccset sok vörösbor mellett. Tegnap aztán nyüglődtem a VB döntőn, és átkoztam magam miért is nem olvasok inkább, de olvasni bármikor lehet, ilyen meg négy évente van egy. Ja persze.
Na megyek olvasni...
Lesznek egyszer képek is...

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb felfedezése számomra a picplz. Semmi különleges nincs benne egy roppant egyszerű képmegosztó oldal, mint a picasa, vagy a flickr, csak épp ide androidos telefonokról lehet csak feltölteni. Az meg ad neki némi exkluzivitást, és a telefon kliense is roppant barátságos. Egy katt a kép, és máris küldi a foursquare-re, twitterre is. Ez az alkalmazás adta meg nekem a telefonos fényképezés értelmét. - Szóval szeretem. Amiként a foursquare-t is, ami egy geolokációs közösségi alkalmazás. A telefonomon bejelölhetem, hogy épp hol vagyok. Az előnye az önkéntesség. Akkor és oda jelentkezem be ahová én akarok. Míg a Google koordinátákban ha akartam, ha nem megmondta ép merre járok, itt akár még hazudhatok is, ha arra van kedvem. Jól le is cseréltem az oldal jobb sávjában a helyzetjelzőt egy saját fejlesztésű cuccra.

Ja igen a picplz csak az amerikai Marketből tölthető, szóval még rootoltnak is kell lennie a telefonnak, ha használni akarod. Viszont nagyon trendközeli...

Tegnap veszítettek a németek. Pedig nekik drukkoltam. Remélem nem ezért. Utána a nagy bánatra még cangával végiglátogattuk pár helyet, ami akkor jó ötletnek tűnt, de a mai napomat nem könnyítette meg.

Tegnap elkezdem olvasni a Rizs és só éveit, amire nem volt időm a kempingezés alatt. Még szerencse, mert elég antiszociálisnak tűntem volna egész nap a könyvet falva, családomat hanyagolva. Most is nagy a dilemmám, hogy inkább foci vébé elődöntőt nézzek vagy olvassak. Talán egyszerre fogom, és megküzdhetnek a figyelmemért. Holnap viszont barátaimmal megyek valahová Német-Spanyolt nézni.
A gyár egyébként igen csendes. Holnap talán ISO eljárásokat is fogok írni, hogy kitöltsem valami értelmessel a napom. (Értelmes dolog ISO eljárásokat írni???)

Összefoglalva a kempingezés sokkal jobb buli, mint ahogy azt reméltük. Indulás előtt féltem, hogy végül nem jön be a családomnak (én gyerekkorom óta szocializálódtam rá), de minden klappolt. A felszerelés a felfújható dupla gumimatracokat kivéve pompásan vizsgázott. - Azok közül az egyik már az első este lemerül, a másik, pedig kényelmetlen volt. A két leghasznosabb - Hitvesem által becsomagolt - cucc az egész kempingezés alatt az IKEÁS lapra szerelhető szárító, és az ugyancsak lapra hajtogatható vödör volt. Ezekkel a német szomszédainkat nem megszégyenítő módon tudnunk teregetni, mosogatni járni.
Mert hát én jártam mosogatni, és én szeleteltem az ebédekhez, vacsorákhoz az összetevőket, sőt a faszenes grillen sütöttem a húsokat, zöldségeket. Szóval csupa olyat csináltam, amit év közben nem tehetek.
A napjaink egész ritmikusan zajlottak. Reggel hét körül ébredt Zoé. Mikor már a szomszédokat zavaró módon sem tudta Hitvesem ágyban tartani, akkor erőt vettem magamon és elindultunk ketten a reggeli kifliért, tejért a kemping boltjába. Hazaérve addig csörömpöltünk a tányérokkal evőeszközökkel, míg Hitvesem, majd Kristóf is előbújt és megreggeliztünk. Utána én mosogattam, Hitvesem kitakarította a sátrat, majd figyelmeztetés gyanánt a konyhapult környékét lefújtam hangyairtóval. (Amikor ezt naponta megtettem, akkor értették a célzás a hangyák. Mikor egyszer kihagytam - hátha ismerik a leckét - elözönlötték a konyhát.)
Utána vagy egymagamban vagy közösen elmentünk a szelektív szemeteshez és jó német módjára lapra csomagolva elhelyeztük a megfelelő kukába a visszaforgathatót, majd a falusi boltban beszereztük a napi víz, sör vacsora adagot.
Ezzel kb. tízre végeztünk. Utána a gyerekmedence környékét foglaltuk el, ahol délig tartott a móka, pacsálás. Ja igen. Ilyenkor gyakran inkább az animátor lányokat választották a gyerekeim, akik rajzoltak, gyurmáztak, körtáncoltak velük.
Délben nekiálltunk ebédet főzni, majd jött a csendes pihenő háromig. Utána hatig megint medence és Balaton.
Hattól kezdődött a vacsora projekt, ami mosogatással együtt nyolc körül zárult. Utána pizsamaosztás, fogmosás, és gyors alvás a kicsiknek. Mi meg leültünk nézni a vizet, hallgatni a vuvuzelázó szúnyogfelhőket. Azok hihetetlenek voltak. Olyan lett tőlük a sötétedő ég mint a tévé mikor nincs adás. Hipnotikus volt bámulni, nekem meg pont ez kellett.
Szóval jó volt ez a hét, olyannyira, hogy a jelen állás szerint júli végén megint oda megyünk a vízpartra sátorozni.
Ma új SleepInBed hálózsákot vettünk Hitvesemnek, mert az előzőnek szétszakadt a cipzárja, és a matracok helyett hőszigetelő polifoarmokat. Ja meg gyertyákat, és egyéb apróságokat - készülve a következő etapra.