yoscha.hu

2010. június

6565. nap a blog indulása óta
2010. június 26, szombat, 21:11
2010. június 25, péntek, 20:16
Ma bevittem egy papírt a Munkaügyi központba Hitvesem helyett, mert elvileg csak a recepción kellett leadni. Hát a recepción azt mondták, hogy: - Ők bizony át nem veszik tőlem, mert ki vagyok én?
- A férj.
- És miért nem a munkanélküli jött?
- Mert vigyáz a két óvodás gyerekre az óvodai szünet alatt.
- Hát ez nem lesz így jó. Ők nem veszik át a papírt, de talán az ügyintéző. Húzzak sorszámot. Próbáltam még kultúremberként elmagyarázni újra, hogy nem ügyet intézni jöttem, csak a terves papírt leadni, de ez már nem hatott. Végül is csak hárman voltak előttem a sorszám szerint. Másfél órámba került az három ember...
Mikor az ügyintézőhöz kerültem kérdezte, miért nem adtam le a papírt? Mert neki ezzel semmi dolga. Hát ezt én sem értettem. De addig nem tágítottam tőle míg pecsétes igazolást nem adott, hogy ott jártam, leadtam. Köcsög bürokraták. Remélem az új kormány nem csak dumálni fog a szolgáltató államról...

Gyerekeim nem hajlandóak elaludni, pedig a délutáni pihenőt is kihagyták. Hiába. Holnap megyünk sátrazni.
Tényleg, kempingeben illik leüvölteni a gyerek fejét? (Mármint ha nem alszik, és igazán cudar...)
2010. június 24, csütörtök, 16:40
Ilyen sem volt még. Ma három kollégámtól vált meg a cégünk, és kettő közülük nagyjából velem egyszerre lépet be. Tehát 10 éve. Elég durva...
2010. június 22, kedd, 12:55
Ja igen, tegnap felraktam pár fürdős képet a gyerekeimről, akik a nagy habbal télapóst játszottak. Egyébként egyre inkább nyugtalanít az időjárás, mert elég unalmas tud lenni egy sátrazás szakadó esőben. Bár most azt mondják, hogy talán jobb lesz, de azért nem látom felhőtlennek a következő hetet...
2010. június 20, vasárnap, 20:45
MotoronBallagvaHihetetlen az én "kicsi" keresztfiam tegnap ballagott el az általánosból. Amely ballagásra a saját motorjával ment. Nagyon vagányak már a mai fiatalok, én meg csak irigykedem kissé. Talán nem is olyan kissé...
A ballagás egyébként a szokásos unalmat hozta, viszont utána elmentünk családilag vacsorázni, ami jó volt. Szeretem az ilyen alkalmakat, és végre a saját gyerekeim is elég nagyok hozzájuk. (Bezzeg mikor a keresztlányom/fiam volt még ekkora...)
Ma hirtelen felindulásból lecseréltük apukám otthoni pécéjét, mert az előző öt évnyi szolgálat után eléggé megadta magát. Olyannyira, hogy már az Ubuntu sem akart felkúszni rá. Bezzeg az új bitangra nyolc (mondom 8!) perc alatt települt a rendszer. Most nagy az öröm...
Na megyek meccset nézni.
2010. június 17, csütörtök, 18:36
Az elmúlt napokban igen későn értem haza, mert nyomtuk a tendert. A mi részünkkel most végeztünk, de a Fővállalkozó kérte, hogy valaki maradjon itt ügyeletben. Én valaki vagyok. De legalább már van időm megnyitni a magán leveleimet, elolvasni a szépen feltorlódott híreimet. Különben döbbenetesen üres az agyam...
2010. június 14, hétfő, 21:20
Röviden összefoglalva, sokat strandoltunk, és persze mindig a legmelegebb rekkenetben kellet felcaplatni a Hegyre. Viszont királyság ülni a vízparton sarazni, és csak arra figyelni, hogy ki ne száradjak az ötvenes napvédő krém alatt. Viszont elég sokat úsztunk is, és még néhány fénykép is készült, de nem sok, és nem is túl jók, és végképp nem a strandról, mert féltem odavinni a cuccot a napra, az esetleges tolvajok közé (akik el is kerültek emiatt).
Ma hazafelé megnéztük családommal a révfülöpi kempinget, ahol egy kiváló vízparti parcellát foglatunk be közel a játszótérhez.
Közben itt figyel pár tucat levél amiket fel kellene dolgoznom holnap reggelig, hogy teljes fordulattal indulhassak el.S
2010. június 11, péntek, 20:33
Nagy királyság ez a Badacsony. Idefelé még volt vagy nyolc telefonom, azután kikapcsoltam. És így is marad hétfő estig, ezért ha valaki el akar érni az Nóriéktól érdeklődjön (ez a szüleimre is vonatkozik). Ma lementünk délben (mert mikor máskor) a strandra, és hatalmasat fürödtünk. Nagyon jó, hogy már mindkét gyerekem vízszerető, bár Kristóf még inkább csak a part közeléből.
Szóval az Óbester Panzió hozza az elvárt formáját...
2010. június 11, péntek, 6:57
Túl korán megébredtem, de már nincs mit tenni. Bosszúból letöltöttem a Zeneovi legújabb részét, hogy legyen mit hallgatnunk a kocsiban.
Ja és azt álmodtam, hogy XVII. Benedek pápával vacsoráztam szűk körben. Kifejezetten szimpatikus, és nyitott volt, sokat beszélgettünk mindaddig, míg el nem árultam, hogy én buddhista tanító vagyok. Akkor gyorsan átült egy másik asztalhoz... (II. János Pál biztos nem csinált volna ilyet. :-) )
Nem tudom honnan álmodhattam ezt. Talán a tegnap kapott Ámen "kazetta" teszi, vagy M.A kolléganőm holnapi esküvőjének várható következményei nem mennek ki a fejemből. Vagy egyszerűen csak volt egy érdekes álmom. Nem is tudom. Talán bejelentkezem estére vacsorázni a Hugo Chavezhez, ott kibeszéljük Benedeket...
2010. június 10, csütörtök, 21:13
Átadtam feladataimat, holnaptól csobbanok és badacsonyi olaszrizlinget iszom szódával. Azért talán blogolni fogok. De nem biztos...
2010. június 9, szerda, 20:10
Két napja már fél hét után érek haza. Nem normális ez, de kezdek rákapni a "szoftveres fővállalkozói projektvezető" munkakör ízére. Pár hét múlva már élvezném is. Persze jövő hét végén tender leadás, így nem lesz hosszú távú a pozícióm, de ha nyerünk, - látom - szeretni fogom. Persze ehhez nyerni kell, és addig még a jövő héten álmatlan éjszakák is várnak rám.
Gyerekeim holnap lesznek utoljára oviban. Szeptembertől Zoé nagy-, Kristóf középső csoportos lesz. Nőnek rendesen.
De addig még van némi Badacsony, Révfülöp, és a legújabb verzió szerint Horvátország...
2010. június 7, hétfő, 20:14
A hétvége jól telt Almádiban. 20 (mondom húsz!) gyerek volt a partin. Az egyetlen zavaró az volt, hogy a pénteken letöltött rom valahogy nem teljesen kompatibilizált a telefonom bizonyos részeivel. Konkrétan az adatkapcsolat, és a GPS nem működött. Szóval telefonáli lehetett vele, de mást nem. Így legalább nem zargattak levelekkel...
Ma megjött az új laptop hátizsákom, amit az amazonon rendeltem. Hát igen, a képernyőn nehéz megállapítani a valós méreteket. Ami ott 150 pixel, az itt egy igen termetes jószág. Még nem tudom mivel fogom feltölteni, de egy komplett edzőfelszerelés simán elférne a gép, a töltő, és az egyéb apróságok mellett. Viszont tényleg szép, és kényelmes ahhoz képest mekkora.
2010. június 4, péntek, 20:00
Ma végre megjelent az én telefonomra is a 2.1-es Android. Paul a Modacon már el is készítette az aktuális "konyhát" hogy kifőzzem a nekem tetsző rendszert. Most töltődik, azután némi telepítés, izgulás, és remélhetőleg teljes öröm lesz.
A napom egyébként ma is szörnyű volt. Egy olyan tender beadását kellene összefognom, melyben abszolút nem vagyok képben, és még különben sem csináltam ilyet, legalábbis ekkora méretben. Szóval nehéz. Hoztam is egy modemet magammal, hogy ha kell legyen miről dolgoznom, mert holnap megyünk Almádiba Klári születésnapját ünnepelni. - A fényképezőmet is fel kell töltenem...
2010. június 3, csütörtök, 19:55
Na szép. Három napig nem írtam, így harmadikával kezdődik ez a hónap. Ez egyébként valamennyire igaz is. Kint csak esik, esik és esik, meg néha nem. De jobbára igen. A híradók elárasztanak a vízben álló falvakkal, engem meg ellep a munka, mert 18-án van egy nagy tender beadásunk amit szerveznem kell. Közben ma megvolt az ISO auditunk is, és kaptam egy egyszerű kis projektet, melyben az első napon akart az alvállalkozónk vismajort jelenteni. Szóval csőstül jön az áldás, és még az APEHnek is kell levelet írni, hogy ó lécci-lécci nem büntess minket halálra...

Régebbi hírek:
2010. május, 2010. április, 2010. március, 2010. február, 2010. január

2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2019 by Yoscha |==--