2011. július

Véget ért az idei kerékpár túrám. Csodálatos helyeken jártunk. A Cserhát, a Palócföld gyönyörű. Persze sok domb volt, amiket inkább elviselni lehetett mint megszeretni, de a dombok már csak ilyenek. A hiba bennünk van, ha utáljuk az emelkedő részüket, és nem akarjuk abbahagyni a száguldást lefele. (Elég sok zenes példázatot megértettem gurulva a hullámokon.) Szóval akár spirituális elvonulásnak is lehet volna tekinteni, ha a napunk közel felét nem apró falvak névtelen kocsmaudvarain töltjük feldolgozandó az addigi távot és készülve az eljövendő dombokra. Azért így sem volt semmi élmény ott tekerni a csoda közepén. Az időre nem panaszkodhatok. (Nem lenne korrekt.) Néhányszor eláztunk, de csak egyszer jobban. Különben szeretettek az istenek, mert mindig a nagy zuhé előtt/után jártunk, vagy - láss csodát - egy kocsmában vészeltük át.
Szóval jó túra volt. Már tervezzük a következőt az Ormánságba.
Képek itt.

Ma jött egy pár megnézni a kecót, és este nyolckor felhívtak, hogy semmiképp ne adjuk el a lakást, míg nem mutatják meg a lány apukájának, és míg nem beszélünk komolyabban. Megnyugtattam őket, hogy nem adjuk el titkon a lakást előlük.
Francba, mi lesz ha tényleg megveszik, és kereshetünk valahol valamit???

Erről a munkahetemről inkább nem is írok. Szerencsére a végét járja.
Ma ottalvós kerti partira vagyunk hivatalosak. Érdekes lesz ebben a bolond időben, ahol egy órán belül harmadszorra süt ki a nap a szakadó esőt követően. Persze az még inkább izgat, hogy miként alakul az időjárás, mert vasárnap reggel megyek el cangázni a Cserhátba. Remélem nem fogok minden nap szétázni. A túra alatt nem lesznek itt bejegyzések, de a picplz-n nyomom majd a képriportot.

Szombaton ebéd után lementünk nővéremék birtokára, ahol sógorommal elbontottuk a kerti budit, és kipakoltuk a mögöttes csirkeketrecben felhalmozott üvegrengeteget. Kemény férfias meló volt. A kalapácsos falbontást még élveztem is. Viszont a minimum öt éve a ketrecben erjedő befőttek, kovászos uborkák(!), szörpök(?) komposzthalomra ürítése próbára tett. Volt ott minden a rothadás összes fázisában, csorgott a kezemre lábamra permetezett az arcomba. Igazi tantrikus beavatássá lett, melyben magamat kellett minden alkalommal (legalább százötvenszer!!!) megtagadnom. Mit mondjak, örültem, mikor a végére jutottam. Utána újabb fal és tető bontás következett, majd a rendrakás. Végülis pompás kocsibeállót rittyentettünk, melyben sógorom zöld horgász Trabantja pont elfér. Tegnap öt után indultunk Pestre.
De jó volt hazaérve lesikálnom magam!

Ilyen sem volt még.
Az előbb töröltem ki a tegnap éjjeli bejegyzésemet. És mivel ez rendkívüli esemény ezért indokolni muszáj. Szóval Tegnap este átjött Hitvesem egyik barátnője. Viszont érkezése előtt én már elaludtam a kanapén, ezért kicsit kábán tudtam fogadni. Percekkel később befutott egy másik barátné is, aki hazulról hozott igazi erdélyi szilvapálinkát. Na az volt a gyilkos. Ilyen finom szilvapálinkát ezer éve nem ittam. Pár kör pálinka után a lányok leléptek bulizni, én meg itt maradtam blogolni. Ekkor próbáltam írni egy bejegyzést az emberi kapcsolatok és a házasság fontosságáról (mostanában többen is válni készülnek). Sajnos így visszaolvasva igazi gonzó gyöngyszem lehetett volna, de valójába olyan lapos és üres volt mint a demotiváló legtöbb képe. Szóval inkább kidobtam a francba.
Tanulság: A gonzó nem mindenkinek megy...

----

Ma reggel hatkor Zoéért indulhattam, mivel tegnap estére belázasodott és éjfélre negyven fokot produkált. Mire fél kilenckor odaértem megint jól volt. (Szerencsére) azóta is lázas. A doktornő szerint nem az a baja mint Kristófnak. (Megnyugtató.) Legalább most feltankoltunk gyógyszerekkel Horvátországra, mert a hír hallatára hogy oda szeretnénk menni rögtön kaptam egy tucat vényt.
Vacsorakor már megint zajos volt a ház. Eddig hiányzott a szokásos ramazúri, de be kell látnom ez főleg (túlzott) nosztalgiára épült. :-)

Tegnap a blogbejegyzésemmel egy időben kiderült, hogy Kristóf ismételten torokgyulladásos, lázas. Le kellett menni érte Vp-be. Azóta Hitvesem inkább kevesebb sikerrel próbálja lenyomni a lázát.
Zoé ugyanakkor nem volt hajlandó hazajönni unatkozni a lakásba. Kemény...

Péntektől vasárnapig Badacsonyban nyomultunk Hitvesemmel. Résztvettünk a Dal és Borfesztivál mind két napján. Érdekes volt. Pénteken negyvenen lézengtünk délután, amiből talán tíz lehetett a fizető vendég. A többiek meghívottak, fellépők. Estére ez a szám kibővült közel százra. A hangulat emiatt igen visszafogott volt. A vendégek a teraszon fehér abroszos asztalok mellett nézték a lent dolgozó zenészeket, akiknek egy kihalt színpadelőt, és a "karzat" kő emelvényét kellett bámulniuk. Kicsit olyan volt mint az amerikai filmekben, mikor a születésnapi partira leszerződtetik Tom Jones-t, hogy nyomjon valamit egy órára. - Mert van az a pénz...
Azért jól elvoltunk, bár lehangolt hogy nem gondoltak a vendégek hazaszállítására, így fél tizenkettőtől egy óra sétával értük el a szállást.
Másnap strand, majd megint hegymászás és újabb fesztivál nap. Na ez komolyabb volt. A Quimby rajongók megtöltötték a területet. Már nem voltak ülőhelyek az asztaloknál, és nem lehetett békésen könyökölni a karzaton. Ki is húzódtunk az egyik távoli sarokban.
(Pár kép itt elérhető a fesztiválról..)
Azt azért el kell mondanom, hogy Badacsony az Óbester panzió nélkül nem túl vonzó. Úgy hiszem nem sok érv szól mellette miért mennék vissza akár évente többször is oda. Vasárnap le is léptünk amint tudtunk. Hazafelé megnéztük a káptalantóti Liliomkert piacot. Vettünk sok zöldséget, amiből pompás vacsorát főztünk.

Jól telik a gyerekmentes élet. Egész meg lehet szokni. Esténként kimozdulunk, reggelenként nem aggódunk. Végképp kihasználva a helyzetet holnap elmegyünk a Laposa bor és dalfesztiváljára. Alig pár kilométerre leszünk a gyerekektől, de ezt nem áruljuk el, mert még hiányolnának.

Ma álmomban meghaltam. Nem látványosan testi valómban, hanem végigálmodtam, milyen "belülről" személyesen megélni a halált. Nem rossz, inkább magányos, a legrosszabb annak felismerése hogy nem csak mi veszünk el épp, hanem mindenki más is nekünk. Persze lehet hogy más milyen lesz a halálom "belülről" mikor ténylegesen átélem, de egyfajta meghalást már megismertem, és alapvetően nem akarom túl sokszor átélni. Ideje megvilágosodni. :-)

Jelentés a Gyárból:
Gyerekeket délben leadtuk Révfülöpön sátrazni. (Istenem milyen szívesen maradtam volna magam is két hétre...) Utána immáron Hitvesemmel kettesben jöttünk be dolgozni, mert nincs kiért otthon maradnia, itt meg áll kazlakban a munka.

Megint a Gyárban vagyok. Kezd unalmas lenni már ez a hétvégizés. Délelőtt még összekészítettem a gyerekek cuccát a holnapi kempingezésre, utána bejöttem támogatni a kollégáimat. Azért eléggé aggódom a hétfői átadás miatt. Persze az ilyen projektek mindig csúsznak, de azokat nem én vezetem. Meglátjuk holnap éjszakáig meddig jut a csapat...