yoscha.hu

2007. november

Okos telefon
2007. november 29., csütörtök, 19:36
Tegnap leadtam öt példányban a dolgozatom. Este pedig megnéztük a Harmadik Shreket. Nekem nem tetszett. Gyenge és moralizáló. Ma szétesésig dolgoztam. Utána elmentünk a kollégákkal röplabdázni. De mivel olyan csúfos az egyik munkatársam helyzete, ezért itt éjszakázom a Gyárban. Nem hiszem, hogy megbocsátom ezt egykönnyen.
2007. november 27., kedd, 22:23
Hát sikerült felraknom a képeket. Lett vagy öt album. Emellett kinyomtattam öt példányban a szakdolgozatomat. Az ötödiket holnap reggel viszem a könyvkötőhöz. Ma kaptam egy hivatalos levelet a Főiskolámtól, miszerint szeretettel várnak a záróvizsgára. Szóval elrendeződni látszanak a dolgok.
2007. november 26., hétfő, 22:55
Itt a szakdolgozatom. Holnap ez megy a könyvkötőkhöz. Akit érdekel olvashatja kedvére. Még Gyalog Galopp ídézet is van benne...
2007. november 26., hétfő, 20:00
Már tudom mi a különbség egy kézi számítógép és egy okos telefon között. Nagyjából ég és föld. Történt ugyanis, hogy csütörtökön lemondott a Citroen szerviz a telefonom és a kocsi összehangolásáról. Így pénteken lecserélhettem a készüléket. Mivel a T-Mobile más okosságot a megfelelő ár és tudás kategóriában nem árult, így a választásom egy Nokia (!!!) N95-re esett. Végül is van benne minden. GPS, nagyon gyors net, térkép, naptár, levelezés. Csak a qwerty billentyűzet, a nyomkodható képernyő, és a tetszés szerint átszabható OS hiányzik. Főnököm megnyugtatott, hogy nem is baj ez mivel ő hétvégén úgy átkonfigurálta a saját varióját, hogy oprendszer szintről kellett újrahúznia. Na ezt én nem tehetem meg. Viszont a böngészője kb. ezerszer jobb mint a windowsos volt. Szóval nem rossz, csak meg kell szoknom, hogy nem egy számítógépem van amivel még telefonálni is lehet, hanem egy telefonom, ami okos és bizonyos szintig bővíthető. Szerencsére mióta a google alá költöztem levelezésestől, naptárostúl azóta csak a böngésző számít. Az meg tényleg kiváló.
Hétvégén iskolában voltam, és Zoé megnáthásodott. Csak az orra folyik, de nem lázas és más baja sincs.Ja és Kristóf nekiindúlt kúszva. Mglepő helyekre jut el teljesen váratlanul.
Na felrakok pár képet a gyerekekről, azután nekiállok a vizsgáimra készülni.
2007. november 22., csütörtök, 18:29
Hosszú nap ez a mai. Valamikor reggel négy-öt között Kristóf ébresztett. Próbáltam elnyugtatni, de nem sok sikerrel. Pedig néztünk tévét is. Utána fél hétkor megint felkelt. Ekkor már sikeresebb voltam. Egész hétig aludnunk a kanapén.
Azóta a gyárban nyomulok. Nehéz ez is. Valakivel öröm együtt dolgozni, mert kihívásokat lát, más meg csak problémákat. Így most nem tudom meddig, de bent kell szívnom, mert holnap nagy bemutató lesz a P részére. Alapvetően nem aggódom, de olyan ciki, hogy egy felnőtt ember háta mögött kell álldogálnom, mert különben megelégedetten venné tudomásul, hogy nem jól fut, sőt valójában nem fut(!) az általa alkotott rész, és hazamenne. Így ketten éjszakázunk ha kell. (Mindig miatta éjszakázom csütörtökönként.)
2007. november 20., kedd, 10:55
Tegnap valahogy nem volt jó napom. Éjjel három és négy között Kristóf nyöszörgött. Emiatt reggel igen elgyötört voltam, ami kitartott estig. Hazafelé negyed óráig keringtem, mert nem volt egyetlen parkolóhely sem a környéken. Utána szét akartam csavarozni a régi kanapét szállításhoz. Rövidesen kiderült hogy csak a svájci bicskámon van megfelelő csavarfej hozzá. Az viszont bent maradt a cégnél. Így némi anyázás után feladtam.
Bosszúból már tíz előtt elmentem aludni.
Szerencsémre jól aludt a Fiam is. Pláne hogy Dentonix kenőccsel ápoltam le mikor felnyüsszentett hajnalban.
2007. november 17., vasárnap, 20:22
A vörös hálószobaTegnap elmentem a Gólyabálra. Jó volt. Éjjel egyre keveredtem haza. Ma viszont elkészült a hálószobánk. NAGYON piros, de klafa. Jó érzés, hogy ilyen szépen megújul a lakásunk. Ennek örömére délután elmentünk az IKEAba, ahol Kristóf megkapta a saját etetőszékét. Kemény volt két gyerekkel együtt vacsorázni, de majd csak beleszokunk mindahányan. Én pedig megkaptam a régi álmomat, egy valódi bőr kanapét. Ugyanis az elmúlt három évben nem sikerült megbarátkoznom a jelenlegi kanapénkkal, mert annak nincs oldalkarfája, ami pedig elengedhetetlen a kellemes eldögléshez.
2007. november 17., szombat, 20:15
Tegnap este elmentem az iskolám gólyabáljára, amire már hetek óta készültem. Belépve a helyre kicsit furcsa volt a sok ismeretlen arc, de szerencsére egyik közeli asztalnál végre felfedeztem egy tanáromat, és még pár ismerőst. Kérdezték, hogy mit keresek ott? Mondom a Gólyabálra jöttem. Meglepődtek, mert az nem tegnap, hanem ma van. Pedig nagyon készültem rá, és minden úgy szereztem. Bosszúból egy sör után hazamentem. Addigra viszont Hitvesem kihasználva az adódó lehetőséget már lefeküdt. Így fél tíztől fél egyig a szakdolgozatom lektoráltam.
Ma délre lementünk Vp-be Nővéremet köszönteni.
Boldog Születésnapot Márti!
Ott pompás vad ragulevest, és szaftos őzet ettünk. Utána fordultunk is vissza, mert közben halad ám a pipacsosodása a hálószobának. Holnap felkerül a második réteg és nagyon brutális lesz.
Nem tudom ma este megint nekifussak-e a Gólyabálnak.
2007. november 15., csütörtök, 13:51
Tegnap este hazahoztam családomat, mert mióta apátlan árva lett Kristóf, azóta nem aludt éjjelente. Azután már nappal sem. Helyette csak sírdogált. Ez erősen megviselte Hitvesemet, és a szüleimet is. Persze amint meglátott a fiam onnantól nem volt több panasz. Sőt én is szinte örömmel tévéztem vele éjjel fél háromtól fél négyig. Így most kissé megviselt vagyok már én is.
Szüleimnek (már megint) meghalt egy régi barátjuk, aki látta miként növök fel. Nem is tudom mit kell ilyenkor mondani. Na egy majdnem végzett buddhista tanító mit tud mondani az elmúlásról???
2007. november 14., szerda, 00:09
Befejeztem a Szakdolgozatomat!
84.618 leütés. Azt nem mondom, hogy terjedelemben nagyon túllőttem a szükségesen, de nem lett rossz. Holnap, holnapután lektorálom. Aztán beköttetem, és mehet poros polcokra, ahol soha senki többé el nem olvassa. Pedig tényleg nem rossz.
Ma nem voltam apaklubban.
2007. november 13., kedd, 15:45
Tegnap jócskán haladtam, de még gebednivalóan sok van a következő három napra. Este mennem kell véglegesen eladni a C3-at, holnap reggel pedig a Polgármesteri hivatalban kezdek, hogy a Cet is kapjon parkolási matricát. Pénteken ki kell pakolni a hálószobából mindent, mert jön Csaba és pipacsvörös lesz a fal. Ja és addig meg kell vennem a padlószőnyeget is.
Legalább Hitvesem és a gyerekekék jól vannak Vp-ben.
2007. november 11., vasárnap, 17:18
Magamra maradtam a tannal. Családom Vp-ben hógolyózik (a hírek szerint), én meg nekiálltam, hogy a következő öt napban lezárjam a szakdolgozatom nyitott kérdéseit 10-12.000 leütésben.
Hétvégén megvolt az első hosszabb út a Cettel. Jó autó az. Én ilyen csöndet 130-nál még nem éltem meg. 190 a vége, és 180-ig húz mint állat. Akkor már nem olyan csendes, de még mindig nem éri el azt a zajszintet, amit a C3 produkált 130-nál. Jó hogy már ezt is tudom, mert vélhetőleg sosem fogom újra megnézni mit bír. Viszont a sávelhagyás figyelmeztető brutális. Nem ám finoman paskol, hanem sebességfüggően ütögeti az ülepemet. Az index mentes sávváltásról piszok gyorsan leszoktat.
Hát ennyi. Írom a dolgozatomat, ha már ez jutott. (Sehol egy gyerek. Nagyon magányos így..)
2007. november 8., csütörtök, 21:00
Zoé jobban van. Csak én fáradok, mert éjfélig írom a dolgozatom és ötkor kelek Kristóffal, hogy Hitvesem bírja magát napközben.
Reggel a Citroennél kezdtem, hogy mondjanak valami biztatót a beépített Bluetooth kihangosítóval kapcsolatban, mivel nem megy a telefonommal. A válaszuk elég egyszerűre sikeredett. Mivel más készülékekkel jól megy csak a HTC Hermessel nem, ezért javasolják, hogy frissítsek szoftvert, hátha az segít, ha mégsem, akkor cseréljek telefont (vagy autót). Könnyen beszélnek. Imádom a telefonomat, mert pont olyan amilyennek lennie kell. Viszont az sem megoldás, hogy ott csipog folyamatosan a kihangosító, hogy látja, csak kihanosítani nem tudja.
Így ma letöltöttem a 2007.10.20-i utolsó frissítést a telefonra. De nem segített. Az első hívásnál megy a kihangosítás, utána megszűnik. Lépni kell az ügyben.
2007. november 6., kedd, 23:19
A helyzet fokozódik.
Zoé rosszakat álmodik. A reggel így elég horrorra sikeredett. Délután pedig Hitvesem hívott, hogy a gyerek csak csoszogni bír. A Doktornő Kataflánt írt fel, ami szerencsére volt itthon. Így estére megint szaladgált, de nem tetszik ez nekem. Holnap szerintem megint kihívjuk megnézni.
Ma apaklub helyett a dolgozatom írtam. Cs.G barátom parázik a skarláttól és lebeszélt. Bár nem is mentem volna. Nem mondom ronda látvány, de nem fertőz annyira. Rettegjen inkább az új influenzától, ami valahol már mutálódik. Annak tényleg elég egy köhögés.
2007. november 5., hétfő, 20:20
A SkarlátbetűZoé skarlátos!!!
Ez elég félelmetesnek hangzik, főleg a gyerekkorom szörnyű sorozata a Skarlátbetű óta. Szerencsére utánaolvasva kiderült, hogy ma már penicillinnel kiválóan gyógyítható. Csak mióta megtudtam, azóta én is viszketek (nem tünete!) és fázom. (nem tünete!) Ezért a család lepaterolását Vp-be péntekre halasztottam, hátha addig nem lesznek skarlát színű pöttyeim. (Felnőttek is elkaphatják, de nem tipikus.)
2007. november 5., hétfő, 16:25
Tegnap nem mentünk bábszínházba, mert Zoé messze nem gyógyult meg. Még éjjel is lázat kellett csillapítanunk neki. Ma jön valamikor a doktornő.
2007. november 3., szombat, 23:27
Na megint haladtam egy jót a szakdolgozatommal. Ha a gyerekek engedik akkor kedden este leviszem a családomat Vp-be, és lesz egy majdnem teljes hetem a befejezésre.
2007. november 3., szombat, 19:58
Tegnap délután Zoé belázasodott. Ma egész nap ápoltuk, és váltakozó sikerrel nyomtuk le a lázát. Este végül felhívta Hitvesem az ügyeletet, ahol megnyugtattak, hogy csak így tovább és nem kell kétségbe esni. Végül is mikor nincs láza, akkor teljesen rendben van a gyerek. Csak olyankor feltűnően jó, mikor 39C felett jár. Szegényke délben szédült a láztól és azt mondta, hogy pörgős a kanapé. Legalább a pörgés megszünt némi kúp és priznicelés után. Remélem csak egy rövid kaland.
A holnapi bábszínház elég kilátástalan.
2007. november 1., csütörtök, 22:48
TöklámpásEl kell mondanom, meg van a CET. Nagyon állat. Mikor átvettem, akkor derült ki a kereskedőnek is, hogy még 200.000 extra van benne Ez a CD tár és a gyári BueTooth kihangosítás. Ma el is mentünk vele túrázni a környékre. Tankoltam hozzá 51 liter benyát. Rettenet, de legalább már nem én fizetem. Ebédelni Náncsi néni vendéglőjébe mentünk négyesben Ez volt az első alkalom a gyerekekkel, hogy nem az IKEÁban vagy más gyors helyen ettünk, de roppant jól viselkedtek. Tavasztól rendszeresítjük.
Ma kifaragtam az idei Töklámpást. Évről-évre egyre profibb vagyok....

Régebbi hírek:
2007. október, 2007. szeptember, 2007. augusztus, 2007. július
2007. június, 2007. május, 2007. április, 2007. március, 2007. február, 2007. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--