Közelebb vagyok az ötvenhez mint a negyvenhez. Na persze nem nagy szám ez sem. Azzal bíztatom magam, hogy most vagyok azt életem felénél, de az első fel akkor is megvolt. :-/
Az öregedésem egyértelmű jele, hogy új tányérkészletet sőt még fehér abroszt is vettem, amiket bevetettünk a születésnapi ebédhez. - Egész felnőttes volt. Ugyanakkor teljesen jó. Szeretem az ilyen nagy családi ebédeket, kirándulásokat.
Sajnos a hétvége további része eléggé bezártan telt. Vasárnap délelőtt még az előző napi romokat takarítottuk, mostuk ki. Utána leveleket gereblyéztünk a kertben egy kicsit, majd eleredt az eső és beszorultunk a lakásba. Szörnyen utálok beszorulva lenni. Az lehangol és felidegesít egyszerre.
Na mindegy.
Azzal, hogy szerda, pénteken reggel angolozom eléggé sok időm elmegy. Nem is maga az óra, hanem a házi feladatok amik viszik az időt. Most azt próbálom, hogy a munkanap elején csípek le fél-egy órát mert esete már semmi lelkierőm nincs tanulni. Viszont így nem tudom mikorra beütemezni a reggeli úszást amire pedig szintén szükségem van most, hogy az idő egyre kevésbé cangabarát. Nyomorult. :-)
Visszaolvasva azért nincs okom panaszra. Külső nyomás nélkül "kedvtelésből" nyelvet tanulok a munkám mellett amit szeretek, és amiért tisztességgel megfizetnek. Ezért problémásabban tudok sportolni mint szeretnék... Szerintem elég sokan mondanák hogy menjek a francba, ha ezek a legnagyobb problémáim. És tényleg. Ezek a legnagyobb problémáim. Semmi gáz nincs a negyvenötödik évvel, csak ne essen hétvégén.
Az őszi zarándoklat pompásan sikerült. Nem esett, sőt gyakran égetett a nap. Nem kellett órákon át keskeny erdei ösvényeken botladozni zseblámpa fénynél, mivel tökéletes erdei utakon mentünk, és csak az utolsó fél órára kerültek elő a zseblámpák, ami inkább izgalmas volt mint frusztráló. A Cserhát meg maga volt a szépség. Nekem gyerekkorom óta a szívem csücske (Buják, Ribár-tanya) de most mások is láthatták milyen gyönyörűek a domboknál alig magasabb lankás hegyek. A hollókői szállás is ideális volt. Tényleg egyetlen rossz szavam sem lehet. Olyannyira tetszett mindenkinek, hogy jövő tavasszal mikor a XX. zarándoklat lesz, akkor ezt a két napot csapnánk a szokásos három elé, hogy valami nagy durranás legyen.
Szombaton már nyolc előtt otthon is voltam. Mint kiderült aznap Zoé is kirándult egy laza 25-27 kilométeres körrel Dobogőkőt és Visegrádot érintve Dömösről. Vasárnap inkább csak üldögéltünk otthon.
Még a múlt héten megbeszéltük Petyával, hogy közösen bringázunk ki Erdőkertesre. Sőt egy ebédet is beígértem neki a cserébe. Így míg Hitvesem angol nyelvvizsgán szenvedett én húst sütöttem, és Zoéval a piacot jártuk. Utána - Jirka hiányában a teljes lakásra kiterjedő - nerf csatát vívtunk sok sok fejlövéssel és taktikázással.
Sajnos mind az ebéddel, mind az indulással kissé megcsúsztunk, viszont Csömör és Mogyoród felé pompás, bár néhol extrém meredek és a tervezettnél jó tíz kilométerrel hosszabb utakon jutottunk el Kertesre a kihelyezett Apaklubba. Másnap a hazaút Fóton át vezetett, ami lapos ugyan és végig beton, de keskeny és tele kocsikkal. Szóval egy rémálom volt az előző napi úthoz képest.
Vasárnap még elmentünk Decathlonba karate ruháért, majd jobb híján nekiültem angolt tanulni. - Nem volt nagy élmény, de nem is az élményért csinálom.
Napok óta megszállottan nézegetem az időképet, mit jósol péntekre, szombatra. - Nem sok jót mond. Mindegy nekem muszáj mennem, ha már megszerveztem. Remélem nem túl sok embert fog eltántorítani a tíz fok és az eső.