yoscha.hu

2017. augusztus

6876. nap a blog indulása óta
2017. augusztus 25. csütörtök
A szombat főleg a punnyadásról szólt, meg egy félbehagyott parti rizikóról. Vasárnap viszont Zoéval kettesben elmentünk felfedezni a Skanzent, mivel már évek óta nyaggatott miatta. Jó dolgokat és pontosan olyan kaviccsal felszórt földes utakat láttunk mint én az előző héten. - Csak az nem múzeum volt.
Szerdától Zoé gólyatáborban van. Este ugyan ránk csörgött, de nem sok mindent tudott mesélni. A szállás jó, az osztálytársak is (biztos azok lesznek), de nagy stressz ez neki. - Megértem.
Míg ő el addig Kristóf Düdüvel van otthon. A hírek szerint a fiúk sem unatkoznak. Tegnap körbejárták (egyszer!) a háztömböt, és rendeltek gigantikus pizzákat.
Holnap le kell mennem Szegedre, mert ezer éve nem voltam már ott és egyébként is olyan kicsi mostanában a karbonlábnyomom, hogy muszáj növelni.
A mostani állás szerint hétfőn talán már megkezdődik az erkélyünk felújítása aminek június közepéig kellett volna befejeződnie. (???)
2017. augusztus 18. péntek
Tegnap véget ért az idei bringatúrám. Összesen 429 kilométert tekertünk Kárpátalján és Partiumban. Nekem nagyon jó élmény volt az egész út, de hogy ne halványodjon el, megpróbálok részletesen beszámolni róla.
Bringatúra
Az első napon Tivadarba autóztunk el és csak ott tekertünk egy harmincpár kilométert a környéken. Tivadar eléggé szellemváros. Gyönyörű homokos föveny, pizzázó, kocsma a parton és másik négy őt bezárt csődbe ment hely egymás mellett. Mindenütt kiadó, eladó nyaralók, turista alig. Nem tudom a 2008-as válság tett be nekik, vagy a kivándorlási hullám, vagy csak a Felső-Tisza ment ki a divatból, de sokkal több lehetne - és a jelek szerint volt is - abban a környékben mint amit most ki tudnak használni. A szállásunk a teljes túra legdrágábbja és legrosszabbja volt. Persze panaszra nem volt okunk, mert tiszta és újszerű mobilházakban aludtunk, de mégis csak mobilházakban 6000 Forint körül fejenként. Ennyiért nem versenyképes...
Másnap a Tiszabecsnél léptük át a határt, ami komoly kulturális sokkal ért fel. Olyan minőségű utakat mint a tiszaparti falvakat összekötő valamik nem igazán lehet már találni másutt. Volt olyan szakasz ahol a kocsik és mi is 10-15 km/h-val tudtunk haladni. Pár kilométer szenvedés után ki is kiáltottam magam a kátyúk királyának, és onnantól már élveztem a folyamatos kihívást. Megnéztük Nagyszölős főutcáját amit szépen felújítottak, de a helyiek szerint a macskaköves út azért olyan jó, mert még a monarchiából maradt. - Ebben lehet valami...
Estére kicsit száz kilométer felett tekerve értük el Husztot, ahol a város talán legelegánsabb szállodájában szálltunk meg (2500 Ft/fő). A sétálóutca itt is viszonylag szép, de egy sarokkal odébb már hihetetlen a kontraszt. Akiknek van pénzük azok brutális kerítéseket és villákat építenek, viszont a közösség teljesen szegény így a járdák, utak, közterek csapnivalóak. Ukrajnában a templom a stadion. Folyamatosan építik őket, és kicsit sem sajnálják az aranyozást a kupolákról.
Reggel feltoltuk a cangákat Husztnak romvárába. Ami nagyon erősen rom, de legalább a kilátás szép volt, és lehetett életveszélyesen gurulni a meredélyen lefelé. Utána tovább követtük a Tisza folyását. Sajnos sokat kellett mennünk egy főúton ahol főleg az útpadka melletti porban tekertünk, de az legalább elég széles volt, hogy elférjünk. Viszont az ukrán kocsik valahogy sokkal büdösebbek mit akár a román, akár a hazai társaik. Persze a harmincéves Ladák még ólmozott benzinnel futnak, de a méregdrága Audik is borzalmas benzinfüstöt árasztottak. Nem tudom mi volt az oka, de a főút mellett tekerve úgy éreztem, hogy az a nap többet elvett az életemből, mint egy év pesti bringázás.
Aznap még összefutottunk egy finn lánnyal is aki egymagában tekert és a célja India volt. - Bátor lány.
Délutánra értük el Aknaszlatinát, ahol a város határában valami furcsa építkezési láz ütötte fel a fejét. Egymás mellett, egymásra rálicitálva épülnek (és maradnak félbe) a csodakastélyok. Párat lefotóztam, de jóval több volt mint a képeken. Ez a város koncentráltan mutatta a kettősségeket. Előbb a paloták, utána a főutcán egy teljesen vállalható étterem, bolt és lepattant kocsma felváltva, majd a határ felé (amit sehol, semmilyen tábla nem jelzett) letérve egyből jött a köves földút kétoldalt elképesztő bódékkal amiben a füstölt haltól a gagyi műanyagon át a zsiga alkatrészig mindent árultak felütve néhol egy kvászos kocsival, és a petpalackba kimért vörösborokkal. Brutális volt a váltás. Az egészet tetőzte, hogy arrafelé található a helyi világhíres sós vizű strand, így a zsibvásárban egy csomó fürdőruhás vegyült. Tényleg olyan volt mint egy vadabb Kusturica jelenet, és mindez két kilométerre az Európai Unió külső határától.
Na a határ is megért egy misét. A fahíd (!!!) ami összeköti az országokat, ugyan le volt aszfaltozva, de több helyen beszakadt. Nem volt valami lélekemelő a lobogók között kerülgetni a lyukakat, bízva benne, hogy másutt tartósabb a szerkezet.
Másnapra jutott a hegymászó etap. Eleinte nagyon féltünk tőle, mert legalább nyolcszáz méteres szintemelkedést kellett leküzdeni. Szerencsére Máramarosszigeten a panzió magyar pincére megnyugtatott, hogy a főút frissen lett aszfaltozva és kiválóan járható. Tényleg az volt. Gyönyörű sima aszfalt egyetlen kátyú nélkül, viszont tele lótrágyával. Ez érdekes, de nem zavaró. Viszont baromi mázlink volt, mert Nagyboldogasszony napja Romániában szünnap, így alig volt forgalom, kamiont pedig talán ha egyet láttunk. Olyan jó volt az út, hogy tényleg élvezetet jelentett felmászni rajta a hegyekbe.
A hágó előtt ketté vált a csapat. A többség megmaradt a betonon, míg hárman bevállaltunk egy hosszabb (és jelentősen rosszabb) útvonalat a hegyeken át. Néhol bringával szinte járhatatlan köves úton másztunk fel 1054 méterig. Viszont gyönyörű helyeket láttunk, és lefelé újra lett betonozott út, amin nyugodtan lehetett száguldani. Az egyik faluban még egy zenés műsorba is belefutottunk, de az inkább csak érdekes volt, mint élvezetes.
Nagybányán elég sokat sétáltunk este, mert nagyon szép a belvárosa.
Másnap reggel arra ébredtünk, hogy ellopták az egyik túratársunk bringáját a zárt bekamerázott udvarból. Persze ő volt a hülye mert nem nem lakatolta le. - Ebből is látszik, hogy a tolvajok nem a legdrágább, hanem a legkönnyebben elvihető cangát keresik. Ez a lopás eléggé felborította a napunkat. Jött a rendőrség, majd órákon át vették fel a tényállást az őrsön. Ezalatt mi megkerestük a város bringaboltját, és mikor a túratásat végre kiengedték közösen összedobtunk neki egy új bringát. Fél háromkor vágtunk neki az aznapra tervezett 80 kilométernek Szatmárnémetiig.
Szatmárnémetibe a tehenekkel együtt érkeztünk...
Szatmárnémeti semmilyen...
Onnan már csak alig 64km volt Tivadarig vissza.

Az úton a román autósok voltak messze a legfigyelmesebbek. Romániába a gyerekeimmel is nyugodtan elmennék tekerni. Biztos vannak ott is barmok, de velünk mindenki nagyon kedves volt. Ukrajnában viszont azt éreztem hogy a túlélésem az utakon csak a saját éberségemen múlik, mert az autósok szemében semmi voltam. Persze a kátyúk szemében én voltam a király. Ukrajnába nem vinném a családomat. De a kvászuk hiányozni fog.
Jó túra volt. Megérte...
2017. augusztus 5. szombat
A héten én voltam itthon a gyerekekkel. Illetve nem teljesen mivel hétfőn egy Nagyon Fontos ügyfél Nagyon Fontos igazgatója jött látogatóba megnézni a projektcsapatomat és az előre haladást. Szerencsére teljesen elbűvöltük.
Szerdán csúszda parkoztunk Mogyoródon. A csúszdák még midig jók, az élmény medence vize viszont elég zavaros volt és enni meg sem próbáltunk a múltkori tapasztalatok alapján. Összességében ha csúszdázni akarsz akkor ez a te helyed. Mást meg nem kell ott csinálni.
Tegnap a Bánik-tóhoz mentünk le négyesben (múlt hét vasárnap után immáron másodszor) most vittük a felfújható csónakot is, ami három év után is a legjobb vételnek tűnik. Szerintem legalább három órát voltunk a vízben, vízen. Míg a többség a part húsz méteres sávjában tolongott, addig mi (pár)száz méterrel beljebb teljes nyugalomban ugráltunk, hancúroztunk. Kifelé mindig hajótöröttekké lettünk és úszni kellett a partra. Örömmel mondhatom, hogy pár száz métert stabilan tudnak úszni a gyerekek.
Tegnap este feladtuk az elveinket és nyolc körül bekapcsoltuk a légkondikat, hogy legalább az elalváshoz elviselhető hőfok legyen...

Régebbi hírek:

2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2020 by Yoscha |==--