yoscha.hu

2017. február

6876. nap a blog indulása óta
2017. február 25. szombat
Ma Busókat néztünk Mohácson.
Ez nekem már régi vágyam volt, de eddig két dolog akadályozott benne. Egyfelől Hitvesem jó húsz éve volt már busójáráson, ahol a busók mint fiatal lányt eléggé zaklatták. Szerencsére ő már kinőtt az elsődleges célcsoportból és Zoé még épp alatta van ennek, bár már őt is többször elkapták, megölelték szőrös alakok, de az első után már jól vette a figurát. Második ok pedig az volt, hogy éveken át csak utólag értesültem róla mikor volt az alkalom.

Most összejött teljesen. Hitvesemet már nem zaklaták, Zoét pedig még csak kedvesen. Egyébként is nagyon jó volt. Utólagos számítás szerin ha Mohács teljes lakossága 17.000 fő és ebből 1.200 busó van akkor minen második 20-40 éves férfi busó. Mellettük pedig ott voltak a fátyolos arcű lányok (asszonyok) tömegei. Szóval a fél város bulizott, bandázott beöltözbe. Ez így nem csak túrista látványosság, hanem tényleg élő hagyomány. - Nagyon jó volt. Tényleg. Bár a négy órás utázás kicsit sok egy három órás városnézéshez, de így is megérte. Rég voltam ilyen jó hangulatú "fesztiválon" (?) bulin (?).
Legközelebb busó álarcot is veszünk az tuti...

Tegnap a Poliban volt ismerkedő foglalkozás a felvételre esélyes gyerekeknek, és beszélgetés a szülőknek. Hát az is tanulságos volt. Eddig azt képzeltem, hogy én valami vérliberális vagyok, de az igagató nő (aki nem igazgató, mert ott ilyen nincs) olyan tájékoztatót nyomott, amitől én is csak kapkodtam a levegőt.
Az, hogy náluk nincs fegyelmezés, csak megbeszélés az teljesen Ok, mert nem lenyomni akarják a gyereket hanem meggyőzni. Még az is határesetként belefért, hogy szerinte nem gáz, ha tizenhat (!!?!!) évesen a gyerekek a buliban isznak, cigiznek, füveznek. Mert mindenki volt fiatal, és ettől nem lesznek rossz emberek - mondta ő. (Én is ezt hiszem, csak nem hangoztatom.) Viszont az már ütött, hogy ezt csak ideális célként tűzte ki, mert szerinte azért ma már dolgozni kell (családnak és iskolának), hogy ez ne sokkal 16 év előtt történjen meg.
Kemény volt az is, mikor közölte, hogy a pedagógiai módszertanuk sajátossága, hogy 8. - 9. évfolyamban a gyerekek teljesen megőrülnek és szinte kezelhetetlenné válnak a hirtelen rájuk zúduló szabadságtól, de kitartást kért, mert a 12.-13.-évre felnőnek és felelősségteljes érett felnőttekké válnak. (Csak azt a két-három évet kell kibírniuk a szülőknek.)
Szóval látszott, hogy (25 éves) napi tapasztalatuk van a gyerekekkel és tudják mit csinálnak, de náluk komoly fejlődés kell szülő és gyerek oldalról is, amiben kódolva van pár nehéz év.
Legalább nem hallgatta el...
Egy szülő megkérdezte, milyenek a suli továbbtanulási mutatói. Erre a nem tudott százalékot mondani, mivel náluk nem az egyetem a cél, hanem a boldog és sikeres felnőtteket neveljenek. (?!?) Amellett pedig az elmúlt években a többség külföldi egyetemekre ment és nem a hazai felsőoktatást erősítette, így nem igazán vannak "jó" számaik... Már csak abban bízom, hogy felveszik Zoét, majd három év mulva Kirstófot is. Én meg majd megbírkózom valahogy a kék hajjal, az erkélyen cigizéssel és a durva bulikkal...
Persze ezt még elképzelni sem tudom az én kislányomról, kifiamról, de a (nem) igazgató szerint ez náluk elkerülhetetlen.
2017. február 21. kedd
Múlt hét kedd este elkapott egy olyan vírusos torokgyulladás ami után péntekig a kanapéról sem tudtam felkelni. Így itthon döglöttem, és bár megnéztem két filmet, de többre nem voltam alkalmas.
Emiatt a hétvége sem volt túl pörgős. A lányok elmentek közös vásárlásra, míg mi a szivacs puskákkal lőttük egymást a fiammal, míg le nem fáradtam.
Tegnap megérkezett az előzetes lista arról, mely gyerekeket hívnak be a Poliba "játékos ismerkedésre" ami persze nem "szóbeli felvételi", és nem befolyásolja a rangsort, de a tágabb listát megadja. Durva a helyzet. Eddig azzal áltattam Zoét, hogy a gazdag, de buta (és deviáns) gyerekek közé fog járni. Most kiderült, hogy inkább csak a gazdag és deviáns gyerekek gyülekezete lesz az évfolyama, mert 4,45 alatt senkit nem hívnak be. - Így is megvan az 50 felvett + 50 várólistás nebuló. Mondom durva. Kristófnak jelen esetben az erős négyes átlagával még tartalékos hely sem jutna. Pedig nem olcsó a suli. Mégis akkora a túljelentkezés, hogy a négyeseknek már nem jut hely. Kérdem én mit tehet az aki menekítené a jó átlagú gyerekét a közoktatás poklából?
Valami itt nagyon el lett rontva...
Azért abban bízom, hogy nem lesz negyvenkilencnél több kitünő tanuló Zoé előtt. Bár ki tudja, már semmi sem biztos...
2017. február 11. szombat
Mint kiderült nem csak mi, de Juckóék is a Poliba akarják a gyrekeiket iratni. Ők abban bíznak, hogy nem sok Zoé jelentkezik...
2017. február 11. szombat
Ma elmentünk kirándulni. Jó volt, jó saras...

2017. február 10. péntek
Néhány szó a közoktatásról.
Én tisztességesen fizetem az adókat. És cserébe elvárnám a tisztességes közoktatást. Úgy gondolom, hogy a folyamatosan kitütő eredménnyel végző gyerekemnek legalább az esélyének meg kellene lennie arra, hogy a legjobb gimnáziumok egyikébe járjon, mert egy zuglói általános iskolának fel kell készítenie őt a továbbtanulásra.
Sajnos ez nem így van. Hiába volt osztályelső hat éven át, és volt évenként 5-6 plusz dicsérete, ez nem elég a "menő" gimnáziumokhoz. Oda olyan plusz kell, amit egy végigkűzdött 40.000-es szombatonkénti különőra sem ad meg.
Itt már mincs helye az elfogadásnak.
Már nem hiszek az állami köznevelében. Szerencsére vagyunk annyira gazdagok, hogy kimenekítsük ebből a helyzetből. Viiszont mélyen felháborít, hogy azon gyerekek akik hasonlóak jó (vagy rossz???) képességűek, de szegényebb családokba születtek azoknak esélyük sem lesz kitörni.
Nincs itt társadalmi mobilitás, nincs itt felemelkedés.
Az én gyerekeim alternatív gimnáziumba fognak járni, majd utána külföldi egyetemekre, és ha minden jól megy sosem lesznek többé a megyar jobbágyságba betörve, amit a kormány akar...
2017. február 07. kedd
Hitvesem komoly döntés előtt áll. Évek óta egyre nagyobb elánnal (és időben) dolgozott a Buddhista Főiskolának. Viszont egy olyan szerződés keretében ami csak a Főiskolának volt jó, míg az anyacégünknek jelen formájában veszteséges. Ez több mint két éven át működött, de sajnos kiderült a "megcsalás" és a tulajdonosunk döntést vár. Velük - vagy velünk. Köztes út most már nem lehetséges, és a döntés kizárólag a Hitvesemé. Az én értelmezésemben olyan ez a helyzet mint a hallgatólagosan nem tudomásul vett szerető esete. Aki egyszercsak "előjött a fényre". Míg rejtve volt nem beszéltünk róla. De most dönteni kell. Mindenképp veszíteni fog, mert már nem lehet két lovat megülni. Rossz helyzet, és még ha tudnék is választani, a döntés kizárólag az ő kezében van. Nem irigylem... Pláne, hogy az egyik "lovat" én képviselem, a másikat meg én "támogattam" éveken át. Ez szerintem fordulópont lesz, bárhogy is alkuljon...
Közben Zoé eldöntötte, hogy elsődlegesen a Poliba akar járni. Sőt máshová nem is. Ezt is figyelembe kell vennünk. Még szerencse, hogy a tanulmányi eredményei alapján ez "szinte csak pénz kérdés". Kristóf pedig megkapta a leckét, hogy ha ő is a "buta, deviáns, de gazdag" gyerekek közé szeretne tartozni, akkor év végére javítania kell a full négyes bizijén. Mindekettőnek van motiváció...
Én meg közben a cégünk egyik legnagyobb megrendelésének ajánlatát állíthatom össze csupa olyan kérdést érintve amihez lövésem sincs. Még jó, hogy van egy csapatom aki a 40%-hoz ért...

Régebbi hírek:

2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2020 by Yoscha |==--