2016. október

Na ennyit Izlandról.
Tegnap mind négyen elmentünk Hollókőre ebédelni, ahol minden étterem fullra volt. Így sajtokat, zsemléket és joghurtokat vettünk magunkhoz ebéd gyanánt. - Nem volt sok.
Utána Kozárdon próbáltunk kökényt és csipkebogyót gyűjteni, de sajnos a kökényt már leszedték az utolsó szemig. Csipkebogyóból még készül a hidegen áztatott tea.
Ma Zoéval elbringáztunk a Tescoig, majd délelőtt feldolgoztuk a korábban szedett csipkebogyót és a helyben (a dolgozó szobában) termett csili paprikát.
Így most van három üveg durva erősünk, és ázik jó két liter (hideg) csipkebogyó tea is.
Halloweenre nagyon rákészültünk.
A gyerekekkel közösen díszítettük fel a nagyszobát, és míg mi Zoéval főztük a töklevest, Kristóf megterített teljesen egyedül. - Érzik lassan ők is a családi hagyományokat.
Utána megnéztük a Harry Potter hatodik részét. - Szerintem ez volt a leggyengébb rész még könyvben is, de egy este elment vele.
Képek jönnek...

És akkor az Izlandi képek...

Beszámoló kettő.
Reykjavik nem ér meg többet mint egy esős délután. (Minden délután esős.) Az óváros legrégebbi háza valamikor az ezer hétszázas években épült, van még pár százplusszos ház, de azok kinézetben nem sokban különböznek a többitől. Minden más talán ha ötven éves. Nagyon látszik az egész országon az elmúlt évtizedek látványos fejlődése. A korábbi paraszti, farmer kultúrából kinőtt egy új kicsit gazdagabb városi népesség, de ez alig néhány évtizedes. Ugyanakkor csodálatos is, hogy egy két Debrecen lakosságú ország képes egy teljesen egyedi kultúrát felépíteni, fenntartani.
Az izlandi tévében minden este angol nyelvű filmek mentek szinkron, felirat vagy alámondás nélkül. Aki tévét akar nézni annak ott folyékonyan kell értenie az angolt. Mégsem félnek attól, hogy így elveszik a nyelvüket. Az utolsó benzinkúton is gond nélkül (és nálunk választékosabban) beszéltek a helyiek angolul, majd váltottak izlandira vissza.
Az bódés hamburgersütőnek is van kétnyelvű honlapja, viszont a nemzeti múzeumuk két óra alatt töviről-hegyire bejárható, és megdöbbentően szegényes. (A zirci múzeummal vethető össze kb.)

Reykjavikot elfoglalták a turisták. Pontos számom nincs róla, de érzésre jóval többen voltunk mint a helyiek. Olyan mint Velence, de ott találtunk csendes utcákat, kávéházakat ahová főleg a helyiek jártak. A pesti bulinegyedben is hemzsegnek a britek, de mi őslakosok is oda járunk meginni egy sört. Rejkjavikban a városközpont, a kocsmák, kávéházak csak a turistáknak szóltak. Lehet, hogy vannak külvárosi helyek is, de a 100.000 körüli városban (ahol a teljes nemzet lakosságának harmada él!) mi nem találtunk ilyen negyedeket, helyeket. Szóval élnek a városban a helyiek, és buliznak a turisták.
Persze ez sem igaz, mert az árak olyan irtózatosak, hogy a pénzes nyugatiak sem képesek tömegével vásárolni a boltokban, sörözni a kocsmákban.
A leginkább autentikus hely a bolhapiac volt, ahol fele-harmad áron lehetett ruhát, cipőt, ételt venni, és ahol minden párt aktivistái béreltek egy-egy standot - mivel parlamenti választás lesz napokon belül. Na ott végre szinte csak helyiek voltak. A belvárosi boltok pedig kongtak az ürességtől.
Szóval a főváros nem nagy szám. De nem is a városért megy oda az ember, mint Párizsba Velencébe, Berlinbe.
A vidék az csodálatos. - Tényleg.
Folytatása következik...

Hát némi késéssel elkezdem az izlandi kalandok feldolgozását, de ma valószínűleg nem érek a végére...
Izland szép.
Bár csak az ország alig ötödét (tizedét?) láttuk (800 kilométert autóztunk), de az hihetetlenül változatos. Mivel bérelt kocsival jártuk be ezért nem tértünk le a "kitaposott útról", de így is annyi vízesés, gejzír, füstölgő mező került elénk, ami a kontinensen 8-10 nemzeti parkot megtöltene. Jobbra-balra nézve neve nincs csodák tárultak elénk kilométerenként. Brutális de igaz, hogy már egy nap után is untuk az újabb pár méteres vízeséseket, a mohával benőtt kőgörgetegeket, és a köztük megbúvó lápokat. Nem embernek való vidék az. (Ezt mondják róla a helyiek is.) A csodák mellett a leginkább feltűnő az épített környezet hiánya volt. Az utak nem falvakat kötöttek össze, csak mentek a pusztában. Összesen három falunak/városnak kinéző települést találtunk. Különben csak ment az út, néha egy benzinkúttal megszakítva ami mellett egy kisebb TESCO jellegű bolt és esetleg gyógyszertár bújt meg. Falu központ a Közép-Európában megszokott templom-kocsma-bolt hármassal sehol. Nem tudtam meg hol tanulnak az elszórt tanyákon élő gyerekek, hol jönnek össze - mivel nincsenek falvak.
Na most befejezem, mert sajnos a céges problémáimon jár a fejem, és nem a múlt héten.
Folytatása következik...

Ma ebéd után elmentem a gyerekekkel kökényt szedni Nagykökényesre, mert "nomen est omen". Hát egy QRWA szem kökényt sem sikerült begyűjtenünk, de legalább szedtünk egy jó zacskó csipkebogyót (amiből pompás teát főztünk hazaérve) és nyilaztunk párat egy elhagyott temető mellett. Itthon Zoé szinte teljesen egyedül megsütött egy adag csokis kekszet, mert Hitvesem a hazaérkezésünk után is jó két órát angolozott még. Ez jó, mert legalább már ketten is tudnak a családban csokis kekszet sütni. Zoé majd ha egyszer anyuka lesz ezzel be tud vágódni a gyerekeinél, vagy előtte az édes szájú pasijainál, most meg az apukájánál.
Szóval támogatom a konyhában.
Ebédre egy új és igen finom kaját sikerült kisütnünk. (Mivel untam már a jól bevált családi recepteket.) El is mondom, hogy bárki lemásolhassa.
Elsőnek füstölt szalonnát pirítottam egy serpenyőben. Mikor már kellően tepertősnek tűnt, rá raktam egy jó adag savanyú káposztát lé nélkül, és lassú tűzön fedő alatt jó fél órát pároltam.
Ezalatt a tarja szeleteket besóztam, borsoztam, majd egy másik serpenyőben kevés olajon megpirítottam.
A tarját egy lapos jénai tortaformába raktam, majd rá szedtem a szalonnás káposztát, és lefedtem alufóliával.
Előmelegített (180 fokos) sütőben másfél órát sült a hitvesem által készített hagymás krumplival aminek a receptjét nem tudom pontosan, de hagyma van benne, krumpli és sok zöldségekhez való fűszer.
Az utolsó negyedórára lekerült a fólia a húsról, káposztáról és légkeveréssel szárítottuk még.
Brutál jó lett...
Tejfölt is ettünk hozzá.
Nyomokban hasonlít a székely káposztához, de alapvetően más, mivel a káposzta a végén kicsit megsül, a hússzeletek egyben vannak, és a szalonna is ott figyel.
Mondom durván jó. Ez után simán tudtunk menni a gyerekekkel kökényt szedni...

Jócskán benne járunk már az októberben, de nem sok minden történt az elmúlt időkben.
Múlt szombaton voltam a 25 éves érettségi találkozón, ami sokkal jobban sikerült, mint ahogy számítottam rá, bár az osztálytársaim felét nem ismerném meg az utcán, és háromnegyedüknek már rég elfelejtettem a nevét is. - Nekem nem maradtak meg életre szóló emlékeim a gimnáziumról. Sokkal meghatározóbb volt az azt követő tíz évem, vagy a rákövetkező tizenöt.
Azt azért érdekes volt látni, hogy most negyven közepén a többség sokkal jobban nézett ki mint tíz, vagy tizenöt éve. Talán sokakat elkapott a múló fiatalság rémülete és pár éve elkezdtek aktívan törődni magukkal, amit a húszas éveik végén, harmincasok elején csak némi kialvatlansággal, és pár "gyorsan ledobható" kilóval magyaráztak azt már komolyan veszik. Így sokkal jobban hasonlítottunk az érettségi körüli magunkra. Persze kivételek voltak, akik már beletörődtek az elanyukásodásba, vagy még mindig roppant fiatalnak, esetleg már túl öregnek pozicionálták magukat. Azért kopaszon, szakállal, szemüveggel valószínűleg én sem sok hasonlóságot mutattam azzal akire emlékezett a többség.
Na mindegy.
Holnap megyek Bajára, aztán még másfél hét és indulunk Izlandra Hitvesemmel, ami remélem nagy kaland lesz...