Na itt egy utolsó tavaszi bejegyzés...
Szóval szombaton a Pilisbe akartunk menni kirándulni a gyerekekkel, de a Fogadalmi Kirándulók csoport - akik egyébként újévkor megfogadták, hogy legalább havonta egyszer elmennek kirándulni - ezen a héten is "éppen csak most" és "éppen csak oda nem" tudtak jönni, mert "közbejött pont valami".
Mi már a gyerekekkel egész rezignáltan fogadjuk, hogy bringázni, túrázni csak magunk járunk. Persze jobb lenne többen nagy csapatban, de valószínűleg valahol a lovagi erényekkel egy időben pusztult ki a közös túrázások hagyománya is. (Szóval nem vagyunk mai világba valók ezzel.)
Ezért szombat ebéd után tekertem gyorsan egy harminc kilométert majd családostul elmentünk Monicsku kultúrházába gyereknapra. Bár már kissé kinőttük a célközönséget, de a gyerekek még így is élvezték és jó későre értünk haza.
Másnap tízre elvittem Hitvesem és a két gyereket a MineShowra ami egy MineCraft Show - ahogy a neve is mutatja.
A gyerekek élvezték, Hitvesem kevésbé.
Én pedig még indulás előtt felcsaptam a cangám a kocsi tetejére, és miután leadtam őket tettem egy hegyi túrát Solymár és Nagykovácsi felé. Jó sok emelkedő volt benne, meg némi erdei földút.
Rá kellett jönnöm, hogy ezzel a bringával nem jó hegyvidéken erdőben kapaszkodni. (Szerencsére nálunk Pesten nincs sok hegyvidék, és földút is kevés.) Viszont érdekes tanulság volt a következő bringámmal kapcsolatban. (Amire már rábeszéltem magam, csak épp az APEH szólt közbe durván.) Ha SOHA nem akarok erdei földutakon menni akkor az ideális választás egy vagány országúti bringa, mert azzal betonon nagyon lehet csapatni. Ha néha szeretnék földutazni is (amit egyébként szeretek, mert technikás feladat.) akkor a trekking a jó választás, de most is trekkingem van, és csak egy kicsit jobbra nem vágyok. Ebben az esetben egy Sringbike kellene. Ha sokat szeretnék földúton, erdőben menni csak akkor kellene egy hegyi bringa. (Nálunk nincs sok erdő, hegy. Szóval nem szeretnék, mert semmi kedvem bringázás előtt/után egy órát vezetni.) Szóval Stringbike vagy országúti... Ez itt a kérdés... Még magam sem tudom...
Szerencsére épp pénzem sincs rá.
Vasárnap a bringázás/Mineshow után még elmentünk közösen ebédelni a Kazinczy utcába, majd a gyerekeket elzavartuk játszóra, mi meg szép csendben élveztük a hétvége hátramaradt részét.
Én a vasaláson túl a Hét Évát olvastam, ami igen csak jó könyv. Mostanában - legalább két éve rákaptam ismét a sci-fi-re és csodálatos gyöngyszemeket találok közöttük.
Szóval tekerés és sci-fi, e kettő kell nekem...
Csütörtökön megyek zarándokolni, és ebben az évben már sátrat is viszek, mert csúnyán esőre áll az idő, és találtam egy alig egy kilós kutyasátrat, ami összevethető súlyban a függőágyammal. (Persze a függőágyhoz nem kel +1 kilós önfelfújós matrac is, de idén talán nem fogok annyira fázni mit tavaly.)
Na majd a fotóblogon ott leszek és nyáron jelentkezem...

Vasárnap ebédre megfőztem életem első csülök-köröm pörköltemet. Egész vállalható lett. Elsőre azt hittem rettenetes adag készült, de az ebéd végére alig maradt valami belőle. Így kellően feltöltődve tudtunk elindulni kirándulni.
Bevallom igencsak megkedveltem az új kerékpár szállító eszközeimet. (Megérték az árukat.) Körülbelül negyed óra alatt nulláról indulásra készre tudom pakolni a három cangát. Tegnap ezt kihasználva Szentendre határáig mentünk kocsival, onnan a bringaúton egész a révig, majd keresztbe-kasul a Szentendrei szigeten, végül egy fagyival megtoldva vissza a kocsihoz. Így is volt húsz kilométer de végre olyan utakon ahol még korábban sosem jártunk. A sziget pedig nagyon király hely a "nyugalom szigete" mintha nem is Pest mellett lenne. Poros földutak, hússzal döcögő kocsik, előkertes vidéki kocsmák. Oda még néhányszor vissza kell menni.

Délelőtt Zoé a névnapjára kapott csoki kurzuson vett részt, míg én egy Decathlonban ütöttem el az időt, mert oda-vissza majdnem több lett volna az út. Ebéd után viszont felkerekedtünk (sajnos Kristóf inkább a kanapét választotta) és először a Felliniben ittunk egy-egy limonádét, majd átgurultunk az Aquincum múzeumba ahol római tavaszfesztivál volt. Láttunk sok légióst, büdös lábú keltákat - akik mindig veszítettek a harcban. Fel lehetett próbálni sodronyinget és lemez páncélt is, sőt a végén Zoét megpróbálták eladni a rabszolgapiacon. (Sikertelenül)
Nagyon jól szórakoztunk.

Tegnap este megnéztem Tarantino nyolcadik filmét az "Aljas nyolcast". Mit mondjak. Legalább olyan megrázó volt mit a Saul fia. Sőt talán még jobban is (bár ilyet nem illik mondani). De itt, hogy senkit nem kötött a valóság és a történelem még durvább lehetett a szitu és az ábrázolás, mit a Saulban. Szóval nem akarom újra látni. Pedig jó film ez is.
Ma lementünk Zoéval Veszprémbe, mivel tegnap apukám újratelepítette a linuxát a /home mentése nélkül. Ma már nem sok kárt lehetett menteni, de legalább segítettem bekonfigurálni a friss, ropogós rendszerét.

Ez a hét nem az enyém. Úgy tűnik, idén is csak hármasban megyek bringa túrázni a gyerekekkel, mert mindenki csupán az általánosságok szintjén akar jönni, de konkrétan akkor, oda pont nem tud. Emellett elkészítették a cégnél a tavalyi adóbevallásomat amiben méretes hiány keletkezett egy ostoba hiba miatt. Mondjuk a három félállás miatt nem is csodálkozom nagyon. Meglátjuk mi lesz belőle. Azért bízom a cégemben...

Furcsa napokat élek. Szeszélyes a május, mintha csak április lenne. Hol esik, hol ragyog, de az biztos hogy sokat fáj a fejem.
Tegnap megint az autógyárban voltam északon. Jó kis hely. Szerintem kevés férfiember szívét nem dobogtatják meg a hatalmas gépek amik fúrnak, marnak csiszolnak bigyókat, amiből végül összeáll egy működő termék. Nem szeretnék ott dolgozni, de látogatóba menni kifejezetten jó.
Ma reggel nehezen indult a a reggel.
Zoénak eltörött a kedvenc (egyetlen) órájának a szíja, ami nem cserélhető csak az órával együtt. Utána nem találtuk a fényképezőgépek akku töltőit, amik pedig nagyon kellenek, ha akarjuk tölteni az akkukat. Ezt követően hallottam meg a hírt, hogy fasiszta kormányunk titkosítaná a közpénzből finanszírozott cégek pénzügyi adatait. Innentől kezdve az adó már csak védelmi pénzként értelmezhető. Ha nem fizeted, beverjük az orrod, mert megtehetjük. Ha befizeted akkor ne kérj érte cserébe semmit, mert már a mi pénzünk.
Hát ez végképp elrontotta a reggelem...

Szombaton karate versenyen voltam a két gyerekkel. Elsőnek Kristóf verte le a nála jó egy fejjel kisebbeket, így zsebelve be élete első aranyérmét - amit azóta is folyamatosan büszkén hord a nyakában. Utána Zoé tisztes helytállással lett harmadik. Valójában tőle nagyobb tett volt a két szoros vereség, mint az öccsétől a két elsöprő győzelem, mivel Kristóf sokkal bátrabb a küzdelemben, és nagyobb is a kortársainál. Szerintem mindketten a legjobb teljesítményüket hozták és büszke is vagyok rájuk.
A verseny után nekem muszáj volt levezetésként még tekernem egy harminc kilométert, mielőtt négyesben elmentünk a Padronba tapaszozni. Ott a gyerekek olyan kifinomultan választottak, és olyan fesztelenül, ugyanakkor illedelmesen viselkedtek hogy csodájukra járt a személyzet. Sőt mi is. (Szerencse, hogy ilyenkor hozzák a legjobb formájukat és nem a legcudarabbat.)
Vasárnap Zoé lelépett barátnézni, ezért Kristóffal indultunk neki a Rómainak, mert a Felliniben limonádézni az semmivel nem összemérhető élvezet. A legjobb az volt, hogy a Felliniben a vízparton hozzánk csapódott egy elég nedves labrador, aki nem hagyott minket kacsázni a kavicsokkal, mert mindegyiket el akarta kapni. Egy darabig próbáltuk lekenyerezni botokkal, de ő csak a kavicsokra harapott. Ha jól dobtuk, reptében kapta el őket, majd némi csócsálás, ropogtatás után szépen kiköpte és már várta is a következőt. Nem is lehetett ellenállni neki. Kristóf nagyon jól szórakozott, és rögtön akart is egy saját kutyát.
Estére azután beborult, és ma is hol szakadt, hol csak szemerkélt. Még az a szerencse, hogy a májusi eső aranyat ér...