yoscha.hu

2015. augusztus

8155. nap a blog indulása óta
2015. augusztus 25. kedd
Szombaton a Decathlonban vásároltuk a gyerekeknek őszi cipőket. (Zoé lába 36-os!!! és Kristóf is ragaszkodott a 35-ös!!! mérethez.) Én pedig vettem új gumikat a cangámra, és még délután fel is szereltem. Azóta teljesen megváltozott a bringám kinézete, és még a futás élménye is más. Ezek a "keskeny gumik" nagyon városiak. (Mintha a túrabakancsot félcipőre cseréltem volna.) Majd ősszel letesztelem azért a kedvenc földutaimon is, mit tudnak.
Szombat este Hitvesem Ángélus Barátnéjével találkozott és mulattak hajnalig, így a vasárnapi sült kacsát nekem kellett elkészíteni. Meglepően jó lett. Délután - szintén Hitvesem megfáradt idegeit kímélendő - leléptünk a gyerekekkel a Fellinibe limonádázni, majd Cskukkal játszóztunk. Hazafelé a Csapházban még vettem egy üveg sört. - Már nagyon kellene saját sört főznöm...
2015. augusztus 22. szombat
Tegnap délelőtt a kárelhárítást a csapatépítéssel összekötve végeztem. Elsőre kiterítettem a sátrat a kerítésre, majd a szomszédasszonnyal kihordtunk vagy negyven vödör földet az esővíz árkokból körbe a ház mellől. Közben lefejeltem egy másik szomszéd garázskapujának szélét. - Fel is repedt a homlokomon a bőr és kicsit szédültem utána, de mára szerencsére túl vagyok rajta. Végül még kipakoltam, kislagoztam, visszapakoltam a garázsomat.
Ebéd után elvittem a lányokat bringázni, mert Kristóf inkább megsértődött és nem közösödött velük.
Már megint defektet kaptam... Azt hiszem ideje lecserélni a hat éves kerekeimet.
Zoé osztálytársával kissé megszívtuk. Reggel héttől este negyed tízig (!!!) volt nálunk, mert addig tart utazással a szülei munkája. Azért ilyenkor érzem mennyire könnyű a mi életünk másokhoz képest, hogy nemhogy tizenkét óráznunk nem kell soha két órányi utazással spékelve, de bármikor választhatjuk az itthoni munkát is. (Valószínűleg sokszoros pénzért.)
2015. augusztus 21. péntek
Hát megjött az enyhülés.
Kedd délben még a Rómaira gurultunk ki limonádázni, de hazafelé bőrig áztunk a gyerekekkel. Utána este megjött a valódi zuhé és már megint merhettük a vizet a garázsokból. (Két héten belül már másodjára) Azóta olyan az éghajlat, hogy igazán ki sem száradt semmi. Pedig félő, hogy még a sátrunk is kapott némi vizet. Talán majd ma ki tudom rakni szikkadni.
Tegnap Cskuk jöttek át. Érdekes volt látni mekkora méretbeli különbségek vannak a mi "ló" és az ő "hobbit" gyerekeik között. Ennek ellenére nagyon jól eljátszottak közösen, mi meg beszélgettünk végre. Én persze jó hülye voltam, mert szolidaritásból (?) - akkor jó ötletnek tűnt - megittam két kávét velük. Persze hogy hajnali háromkor sem jött normál álom a szememre, most pedig hétre jött át Zoé egyik osztálytársnője, mert a szüleinek indulni kellett dolgozni és nincs kire hagyniuk. Jövö hét csütörötkön a mi gyerekeink mennek így egy napra vendégségbe egy másik osztálytárshoz.
Utána szerencsére kezdődik az iskola. :-)
2015. augusztus 16. vasárnap
Na megint vannak gyerekeink. Alig 10 nap alatt teljesen sikerült elfelejtenem milyen hangosak is tudnak lenni. Azért jó ez.
Míg elvoltak nem sok minden történt, nem csaptunk nagy bulikat, nem meszeltjük ki a lakást csupán az iskolai felszereléseket szereztük be, és én megint kiolvastam másfél könyvet.

Szerencsére ma reggelre véget ért az eddigi leghosszabb magyarországi hőhullám. Bevallhatom nem ideális a lakásunk ezek elviselésére. Ugyan kitárhatunk minden ablakot, ajtót de a kinti 36 foknál sosincs bent hűvösebb. Persze használhatnánk a légkondit is, de akkor be kellene zárkózni a lehúzott redőnyök mögé. Sötét, hűvös lakásban már laktam tíz évet és nem véletlenül költöztem el. Szóval csak sok limonádét kell inni, és kivárni az enyhülést, ami ugyan egyre később érkezik de mindig eljön.
Jövő héten megint én leszek a gyerekekkel itthon. Remélem nem fog esni végig, mert mozgalmas napokat terveztem...
2015. augusztus 4. kedd
Második nap a gyárban, ahol olyan nagy a csönd, hogy alig telik az idő. Vasárnap is elmentünk Zoéval a Rómaira, mert ott jó a limonádé és útközben a Csapházban feltankoltunk kézműves sörökből. Azt a megállapítást kell tennem, hogy némelyik "kézművesnél" magam is jobbat tudok főzni. Remélem hamarosan múlik a kánikula, és megint nekiállhatok kotyvasztani...
Holnap viszem a gyerekeket Veszprémbe másfél hétre. Utána még nagyobb lesz a csönd...
2015. augusztus 1. szombat
Véget ért az idei hosszú családi nyaralásunk. A teljes nagy családdal vonultunk le Trogírba (valójában Trogír mellé egy kempingbe). Fent a táborhelyen kicsit zsúfoltan voltunk, mivel két parcellán osztoztunk az előre tervezett három helyett, viszont a nap nagy részét lent töltöttük a tengerparton ahol egy fenyőligetben pompás helyet sikerült kisajátítanunk, így a tíz nap nagy részében függőágyakban, napozószékeken tudtunk olvasni az árnyékban alig öt méterre a víztől.
Trogír
Én ki is végeztem három regényt és pár novellát. Ezalatt Zoé bebizonyította, hogy teljesen vízbiztos így nyugodt szívvel engedhető egyedül a mélybe, Kristóf pedig elhagyta a karúszókat és pár métert képes segítség nélkül úszni. A télen vett gumicsónakról több száz fejest ugrottunk, - ami a legjobb móka volt - mivel a búvárkodáshoz túlzottan le volt rabolva a tenger élővilága, viszont nincs annál jobb mikor látod, hogy több tucat méter van alattad, bármilyem mélyre is ugrasz.
Esténként ettünk (magunknak sütöttük) halat, rákot, polipot, tintahalat, csevapot, megittunk tekintélyes mennyiségű fröccsöt, sört, pálinkát. Megnéztük Trogír óvárosát, ami szép csak százezerrel több turista van benne mit kéne. Szóval jó buli volt. Egyedül Hitvesem érezte néha túlzásnak a tömeget maga körül.
Hazaérve három napig csak mostunk takarítottunk, és még most sem vagyunk teljesen egyenesben. Persze nem lehet folyamatosan csinálni ezt sem, ezért Zoéval kettesben (akik kevésbé vonzódunk az itthoni kanapénk nyugalmához) elmentünk kirándulni a Mackó-barlanghoz, tegnap pedig kikerekeztünk Csömörre a horgásztóhoz. Ezen túl intéztünk új szemüveget Zoénak, és az enyémben is cserélik a lencséket, mert valamit elrontottak a korábbi szemvizsgálatkor, és fáj a fejem tőle.
Hétfőn kezdődik újra munka, de szerdától a gyerekek megint nem lesznek mi pedig felkészülhetünk az iskola kezdésre.

Régebbi hírek:

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--