yoscha.hu

2015. február

8154. nap a blog indulása óta
2015. február 27. péntek
Ismerd Harry Portert?
Nem?
Pedig az a mágusok és varázslók kedvenc söre. - Ép az előbb főztem meg. Remélem varázslatosan finom lesz és nem pedig békává változik aki kipróbálja valamikor április közepén. A mai itthonról végzet projektvezetői tevékenységemet ez (pár telefon mellett) ki is töltötte.
Lassan indul a hétvége...
2015. február 26. csütörtök
Kissé megharagudtam a gyerekeim karate edzőjére. A múlt héten mondta, hogy a tavaszi szünet alatt csinál egy napközis tábort, (Mert tudja milyen nehéz a gyerekeket elhelyezni ilyenkor.) sőt a tábor végén lesz övvizsga is. Mindkét gyerekem belelkesedett rá. Szóval mondtuk legyen az edzőtábor. Erre tegnap megkapom a részletes programot ami csak szűk három nap, viszont 14.000/fő. Ennyiért inkább naponta kibiciklizünk a Rómaira halat és palacsintát enni, vagy elmegyünk fürdőzni, vagy bármit. Szóval nem mennek. Jeleztem is az edzőnek, hogy ha a normál edzéseken nem tudja az övvizsgára felkészíteni a gyerekeket akkor az enyémek maradnak fehér övesek inkább, de egy övért 14K kicsit sok, pláne, hogy az "edzőtáborban" csak egy ebéd van benne, viszont négyre kell menni értük.
2015. február 23. hétfő
Szombat estére hazamenekítettem Borit. Nem volt egyszerű. 1200 kilométer a teljesítőképességem végső határát jelenti, de tényleg. NAGYON utáltam a nem fogyó távot. Viszont Bréma szép volt. Nagyjából minden fontosat megnéztünk, minden helyi sört végigkóstoltunk.
Tegnap csak az előző napi vezetést és a frissen beszerzett torokgyulladásomat pihentem ki. Más nem is történt... Brémai kirándulás
2015. február 18. szerda
Hát basszus mégsem mehet Zoé a szóbelizni a Radnótiba. Mint kiderült időközben felemelték a ponthatárt hetvenötről nyolcvanháromra, mert annyi gyerek jelentkezett oda az írásbelizők közül. Én azért így is büszke vagyok rá.
Szóval marad az osztályában, folytatja a karatét, a sakkot, járhat gyalog haza...

Holnap hajnalban indulok kimenteni az emberevő brémaiak karmából a keresztlányom.
2015. február 17. kedd
A hétvégét hármasban nyomtuk, míg Hitvesem tanult. Voltunk szemészeten ahol kiderült, hogy Kristófnak ugyan kell szemüveg, de ha nem hordja mindig az sem baj és egyébként is kinövi pár év alatt. Szóval a Vision Express orvosa jól végzi a dolgát. Még megnyugtatásul lesz egy utolsó vizsgálat, de az csak a jövő héten. Azért mindkét napon bringáztunk egy jót. Vasárnap panaszkodtak is a gyerekek ízületi fájdalomra, de be nem lázasodtak és a sztenderd köhögésen túl más tünetet sem produkáltak. Eléggé beijedtem, hogy pont a brémai útra söpör rajtunk át az influenza, de úgy tűnik egyelőre megússzuk. Nem úgy mint a sógorom, aki tegnap esett ágynak. Két napja van kigyógyulni, vagy csak a nővéremmel megyünk ketten két kocsival.
Az elmúlt két hétben megnéztem a Híd második évadát. Nem olyan jó mint az első, de azért tetszett. Tanulság: Nem akarok télen Dániában vagy Svédországban élni...
Közben egyre alakulnak a söreim. Illetve csak az első kezd ténylegesen beérni. Tegnap felbontottam egy csatos üveggel és a felét megittam. Ma lenyomom a másik felét pusztán minőségbiztosítási célból. Az a baj, hogy teljesen be vagyok indulva a kísérletezésre, szívem szerint hetente főznék újabb és újabb változatokat. Ha veszek még egy erjesztő tartályt talán meg is tehetném, de még hagyom érni a gondolatot. Pedig pár napja kitaláltam egy pilzeni malátára épülő ale sör receptet, ami világos lenne, és könnyű. Legalábbis az elképzelésem szerint. Csupán le kellene főzni, hogy kiderüljön jól képzeltem-e el.
2015. február 13. péntek
Szerdán megint én voltam otthon Kristóffal. A szabadidőt kihasználva elmentünk szemorvoshoz, mivel a fiam is szeretne szemüveget. Egyelőre nem sikerült megdönthetetlen tényekkel alátámasztani ezen igényét a dokinak, de kapott még egy esélyt így szombaton mennünk kell pupillatágítós vizsgálatra. Ő persze már a szemüveg keretet is kiválasztotta magának, szóval jelen állás szerint elég szomorú lesz ha még sincs semmi probléma a látásával.
Utána a nagy ijedségre főztünk közösen egy újabb adag sört. Ez már teljes egészében saját receptemen alapul, ami egy vörös IPA lesz. Áprilisra kiderül. Egyébként ez a legdurvább, hogy másfél-két hónapot kell várni. Addig csak a bizakodás van, hogy a választott összetevők és műveletek valami jót eredményeznek.
2015. február 9. hétfő
Hát a Korai Öröm koncertzenekarnak elég jó. Munka me-llé nem igazán jön be, de fényekkel, mozival, megfelelő hangerő mellett nagyot üt.
Sajnos Kristóf jól belázasodott csütörtök estére, és mivel Hitvesemnek muszáj volt a gyárban tolni a biteket ezért én maradtam itthon vele és vittem orvoshoz (csütörtökig ki is írták). Emiatt nem volt nagy pörgés a hétvégén, szombaton ugyan elmentünk bringázni Zoéval, de azon túl más nem történt. Illetve dehogynem, mára Hitvesem is belázasodott és neki is antibiotikumot irt fel a doki. Most én vigyázok rájuk és próbálom nem elkapni a kórságot.
2015. február 5. csütörtök
Kemény vagyok, Korai Örömmel zúzom magam, mert este megyek a fiúkkal a 25. éves jubileumi koncertre. Ezért hangolódom kicsit és próbálom felvenni a jó tizenöt éve eleresztett (és még akkor sem túl szorosan tartott) szálat a zenekar és köztem. Van mit pótolnom na.
Tegnap (is) kibontottam egyet az IPA sörömből. Egy hete még eléggé élesztős volt az íze, és igazán a testét sem éreztem. Meglepő, egy hét alatt milyen változásokra képes. Ha a következő két hétben hasonló ütemben érik, akkor egy kifejezetten kellemes sör lesz belőle. Ha semmit nem javul, már akkor is vállalható első próbálkozásnak. Eléggé izgat az új müncheni söröm is amit múlt héten főztem már az új lábosban sokkal profibb környezetben. Sajnos az legalább egy hónapra van még az első kóstolástól. Mondjuk ha három hetente lefőzök egy-egy láda sört akkor pár hónap múlva már egész szép készletem összegyűlhet. Csak azt az első két hónapot kell valahogy kibekkelni türelemmel. Nem könnyű...
2015. február 2. hétfő
Hihetetlen. A google music-on megtaláltam a Balaton Válogatás (1979-2009) albumot tökéletes hangminőségben. Persze sok számot nem ismerek, mert később születtek mint az utolsó kinyúlt kazettám, de mégis örömteli volt ráakadni. Jól bele is borultam...
Hétvégén csokit főztünk Zoéval. Valójában ő főzte én csak kuktáskodtam mellette. Sikerült két csilist (is) csinálnunk. Hát azok nem a bolti "épp csak csípnek egy kicsit" fajtájúak voltak, hanem a 70%-os kakaóba fagyott tűz maga. Olyan kell még...
Ma reggel a Nevelési Tanácsadóban kezdtünk, mert felmerült Kristóffal kapcsolatban a disz(lexia/gráfia) gyanú. Persze ez nem újdonság. Magam is komolyan kűzdök a hangos olvasással, Dominak papírja van róla, és Borinak sem terjed a tovább a számfogalma egy kezénél. Szóval a glaukóma mellett a disz'ek is öröklődnek nálunk. Mára mi szülők voltunk berendelve, holnap Kristófot vizsgálják pár órán keresztül.

Régebbi ígéretemnek megfelelően elkészítettem a 2015-ös összefoglaló oldalt. Azon bármikor megnézhető az év összes korábbi bejegyzése, albumai.

Régebbi hírek:

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--