yoscha.hu

2012. október

6410. nap a blog indulása óta
2012. október 29. hétfő 17:02
Hát már megint munkában.
Pedig a hétvége milyen jól telt. Pénteken leadtuk a kicsiket a szüleimhez. Utána Ibusz jött fel némileg megkésve negyvenezni. Sok jót hallottunk tőle, róla, bár az angyalokkal kapcsolatban eltérő az álláspontunk, de ez mit sem számított.
Szombat reggel lementünk Villányba a Bockhoz. Bevallom mikor meghallottam (hogy ez az ajándékom) inkább rettegtem mint örültem, de a leg pozitív csalódás volt az a nap és az este. Más borászokkal ellentétben nem csak itatni (leitatni?) akarnak egy pincében, hanem a vendéglátás teljes spektrumán a tökéletességre törekednek. Tényleg egyetlen rossz szót nem mondhatok. A legkeményebb hogy vacsora után a teraszon egy csúnyán berúgott társaság is volt mellettünk, akik eléggé hangosak és alpáriak voltak, de csak a maguk körében. Mégis odajött hozzánk az egyik dolgozó, és a ház nevében helyettük kért elnézést.
Tényleg nagy élmény volt. Ha tehetném, évente több hétvégét is eltöltenék ott (gyerekek nélkül).
Tegnap hazaérve inkább csak punnyadni akartunk, én meg már nagyon vágytam egy nyugodt kanapén tévézésre a Hitvesemmel. Meg is néztük a teljes katedrális sorozatot. (8x50 perc!) Azt nem tudom megmondani, hogy mennyire jó. Azért az utolsó két epizódnál már kezdett elegem lenni belőle, és felfekvéseim is lettek. - Ma szerintem nem akarok tévézni.
Reggel hóesésre ébredtünk. Szép nagy pelyhekben hullott az áldás, de el is olvadt rögvest.
2012. október 23. kedd 8:40
Fontos döntést hoztam. A fotóimat mostantól már csak a google+ albumaimba töltöm fel, aki akarja ott nézheti. A családos buli képei, a barátos buli képei.
2012. október 23. kedd 8:40
Tegnap a kétnapos monstre ünneplésemet azzal pihentem ki, hogy elmentem cangázni a környéken. Nagyon jó volt. Rá kellett jönnöm, hogy szeretem az őszt Zuglóban. A mindent ellepő falevél szőnyeget, a fákon átszűrődő fény árnyalatait, a békét hogy szinte nem járnak autók utcahosszokon keresztül.
Ma az ünnep örömére nem mozdulunk ki. Leckét kell írni, és talán majd délután elnézünk valahová, de az biztosan nem a városközpont lesz.
2012. október 20. szombat 18:59
Lassan negyven.
Egészen pontosan nem is olyan lassan, de negyven. Mondhatni mindjárt 40. Ma itt voltak a csaladjaink. Hitvesemé és az enyém. Holnap pedig egy nem igazán meglepetés partyban üdvözölnek a barátaim. Mert meglepetést nem az abszolút csend ad, hanem a megtévesztő hangzavar. Ez pedig elmaradt az elúlt pár hétben. Így a feltünő csend vált feltűnővé. - Ennek ellenére várok mindenkit a 40. évfordulómra szeretettel.
Egyábként pedig sokkal fontosabb dolgok is vannak. Az ágyam feletti abalakból reggel hat előtt ott raqyog az Orion. "Közelít a tél" - annak aki érti.
Be kell vallanom Hitvesemet hetekig elhanyagoltam valami sátkányok és havak miatt, de ez tegnap éjjel elmúlt.
Így már szabadon lépek új a középkorba...
2012. október 17. szerda 22:21
Az életközépi idővel kapcsolatban az a véleményem, hogy létezik. Negyven évesen már nem bújhatunk az anyánk szoknyája mögé. Minden ráncunk, minden tötődésünk, minden hurkánk a saját lényünk terméke, aki mást okol, az nem látja a lényeget.
Immáron több mint húsz éve a magam útját járom. Többet voltam a magam ura, mint gyermeke másnak. Így el kell fogadnom, hogy minden ami megérint az már a magam tettei következménye.
Most már csak abban kell reménykednem, hogy a gyermekeim…
Akik vannak olyan jók mint én...
2012. október 7. vasárnap 12:01
Az előbb csuktam rá a gardrób szekrény ajtaját a mutatóujjamra. Azt hittem egy pillanatra hogy leszakadt a vége, de persze nem szakadt le csak deformálódott kissé. Megmarad de így a gépelés sem az igazi, és az lehet hogy elveszik a körmöm.
Ez a hétvége jó, mert Hitvesem itthon van. A gyerekek fent játszanak (mint ahogy mostanában rendszeresen órákig), fő az ebéd, tiszta a lakás. Mára esőt, hideg őszt ígértek, de sehol semmi nyoma. Még a végén megint elcsábítok mindenkit kirándulni. (Tegnap csak játszóra futotta a lendület.)
Gyerekeim felfedezték a tabletemet mint játékgépet. Megértem, mivel sokkal fejlettebb mint a PC vagy a régi playstation, és jobb játékok vannak rajta. Most van mivel zsarolnom őket. Csak akkor lehet katonást játsztani, ha előtte memóriázott egy adagot Kristóf (mivel a memóriáján van mit fejleszteni), és Zoé csak akkor játszhat zsinórost ha minden szorgalmija kész.
Ez a pozitív visszacsatolás? :-)

Régebbi hírek:
2012. szeptember, 2012. augusztus, 2012. július
2012. június, 2012. május, 2012. április, 2012. március, 2012. február, 2012. január

2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2019 by Yoscha |==--