yoscha.hu
2003 március
--- a füstölés művészete ---
2003. márc. 31., hétfő, 19.14.22 CEST
Hulla vagyok...
Ma is kint voltunk munka után a Ligetben futni. - Sportovi oznyovi. Most
alig élek. Szerencsére Kedvesem legalább annyira nyomorult an érzi magát, mint
én. - Apró örömök...
Más fontos esemény nem is történt...
2003. márc. 30., vasárnap, 18.57.00 CEST
Hosszú hétvégénk volt. Szombaton reggel megérkezett nővérem. A nap nagy részében
vele vásárolgattunk, majd kedvese is feltűnt. Késő estig beszélgettünk,
boroztunk. Ma reggel szüleim is megjöttek, és együtt mentünk L-ra
rokonlátogatni. Délután először az évben kimentünk a Vagonba.
Már két napja folyamatosan fáj a fejem. Jön a tavasz...
2003. márc. 28., péntek, 15.26.02 CET
Ma nem voltam dolgozni. Kivettem egy nap szabadságot. Részint, mivel úgy is
mindenki beteg a gyárban, részint mert lehet, hogy én is elkaptam az
écrákot.
Aztán persze kiderült, hogy nem. De most már itthon maradtam.
Tegnap punnyadás volt, viszont ma átrendeztük Kedvesemmel a lakást. Illetve hát
csak a nappaliban forgattuk meg a kanapét és a foteleket. Mert így
kényelmesebben lehet dögleni rajtuk, és nincs J sem tőlem mérföldekre, mikor a
TV-t bámuljuk. Most még szokatlan. A macskának is átrendeződött a szokásos
futópályája. Ami eddig az alábbi útvonalat foglalta magába:
- Gyors sprint a hálószoba ajtajától a kanapé előttig.
- Szökellés a kanapé ülőfelületére, majd egy mozdulattal,
- Ugrás a kanapé háttámlájára.
- Vetődés a mélybe.
- Sprint a dolgozószoba közepéig.
- Erős fékezéssel megállás.
- Sprint vissza a hálószobáig.
- Vissza az első lépésre...
Hát ennyi. Délután P.B jön az aksi töltőjéért, mert nálam van már lassan fél
éve. Este mi lesz, még rejtély...
2003. márc. 26., szerda, 21.02.36 CET
Mint várható volt itthon maradtunk. Coldrex, Aspirin, takarók.
Holnap még nem tudom, hogy bemegyek-e, vagy inkább itthon döglök.
2003. márc. 26., szerda, 17.27.59 CET
Szerelmem beteg. Remélen men influenza...
A mai vacsorának szerintem lőttek, mível én sem érzem magam túl jól.
Később még jelentkezem...
2003. márc. 25., kedd, 23.21.44 CET
Ma volt Kedvesem névnapja. Boldog
Névnapot!
Ennek örömére megnéztük Nyikita Mihalkovtól a szibériai
borbélyt. Szép hosszú orosz film. Tetszett, de én máig nem értem az orosz
lelket, amit Kedvesem úgy csodál, és amiért úgy lelkesedik. Lehet, hogy túl
sokat éltem Moszkvában, vagy túl keveset, és ezért ismerem félre az oroszokat.
De ez nem számít. A film jó volt.
Holnapra M.P vacsorát szervez egy helyre. Fél nyolcra kell mennünk. Most megyek
vissza Kedvesemhez.
Ugyanis névnapja van - még mindig...
2003. márc. 24., hétfő, 20.12.33 CET
Jó rég nem jelentkeztem, pedig már itthon is szaggat a net. Szóval péntek este
szerettünk volna találkozni többekkel is, de mindenkinek más programja volt
(először) Aztán mégis csak összegyűltünk nálunk vagy nyolcan. Én elszúrtam
kicsit, mivel estefelé ittam egy kávét, így sikerült negyed ötig fennmaradnom.
Azért rossz nem volt, mivel K.A-val beszélgettünk.
Bevallhatom az éjszakázás, a kávé, a bor megtette a hatását - pedig még a bor
volt a legkevesebb - így a szombati napom nagyrészét mint egy zombi töltöttem
el. Este jöttek Kedvesem volt szobatársnője + Pasi. Úgy volt, hogy
elvisszük őket Belga koncertre. - N.M tudott volna jegyet szerezni -, de aztán
eléggé beindult a beszélgetés, hogy elmaradt a r&r. Vasárnap megnéztem a Forma
1-t. Évek óta nem követem igazán, de most véletlenül (szombaton félálomban)
megnéztem az időmérő edzést, amiről eddig azt hittem, hogy maga a tömény
unalom, de izgalmas volt, így rászántam magam a versenyre is.. Élveztem is
piszkosul. Aztán P.T receptje szerinti csilisbabot főztem. - Kb. három étel van
amit el tudok készíteni, ez egy azok közül.
Ma nem volt áram a gyárban vagy fél délig. Nem is gond, bejártam az Árkádot, és
a mellette lévő OBI-t. Aztán munka után következett a csilisbab romjainak
eltakarítása, mivel tegnap semmi erőm nem volt már rá, miután megfőztem és
mindmegetttem.
P.B most ment haza - sakkoztunk 3:1 javára. Hát nagyjából ennyi...
2003. márc. 21., péntek, 17.06.25 CET
Ma is angollal kezdtem a napot a gyárban. Aztán hamar be is fejeztem. Így
segíthettem Kedvesemnek a lakás kitakarításában. - Jó üzlet. :)
Délután P.B-vel szerettem volna sakkozni, de ő Vp-t részesítette inkább
előnyben. Este talán megnézem az Amorf Ördögöket a Süsibe, vagy még kiderül.
Holnap J volt egyetemi csoporttársával találkozunk.
Egyébként meg háború van már két napja. A CNN és a többi hírcsatorna kaszál.
Kedvesem kicsit parázik, én meg lassan unom. Szines robbanások, sivatag,
harckocsik, és ködösítés. Eleinte izgalmas, de láttam már színes robbanást,
homokvihart is eleget az elmúlt két napban. Hírek meg nincsenek csak háború, de
az meg messze. És a tavasz is késik...
2003. márc. 20., csütörtök, 17.21.55 CET
Tegnap B.K-val találkoztunk. Jó volt, már rég nem láttam. Lementünk a Csepp
Cafe-ba, ahol is esküvőről, szerelmekről, és a világ apró dolgairól
beszélgettünk. Most mennem kell angolt tanulni, mert utána, - ha minden igaz -
megint találkozónk van.
A nap folyamán készítettem egy szubjektív leírást az általam leginkább kedvelt
három pipadohányról. Igazából egy internetes bolt számára íródott, mert
szeretnének egyéni recenziókat is felrakni a dohányleírásokba. A szöveg
itt található, de elérhető a főoldalról is...
2003. márc. 19., szerda, 16.41.03 CET
Hazaértem Patkányvárból. Fogam között egyik kedvenc pipán benne jóféle
MacBaren Navy Flake parázslik. Mi lehet szebb...
A tavaszis érkezik a kertek alatt, és Kedvesem sem várat már sokáig. Este
B.K-val találkozunk. Valami köztes helyet kéne keresni, de hirtelen nem jut
eszembe semmi. M.P holnapra vacsorára hívott, de már más programunk van - hacsak
el nem marad. Aztán meg angolt is kell tanulnom, mivel egy igen tökös
angoltanárnénk lett, aki mellet nem lehet lazsálni.
2003. márc. 19., szerda, 11.56.22 CET
Tegnap nem ítram, mert be sem kapcsoltam a gépet.
Délutánomat Patkányvárban töltöttem, mivel Szőke Kolléganőm kislánya influenzás.
Most is oda tartok, csak beugrottam, haza. Tegnap este mégy a Cs-M család
látogatott meg minket. Ma reggel meg nyolcra kellett mennem angol órára.
Borzasztó. Nem nekem való a hajnali ébredés...
Többit később...
2003. márc. 17., hétfő, 17.29.21 CET
Tegnap vásárolgattunk. Gazdagabbak lettünk egy akciós képernyővel, és egy
szupergazdaságos nyomtatóval. Emellet gyertyákkal, mécsesekkel,
szalvétákkal. Aztán egész este szívtam a nyomtatóval, mivel
telepítéskor a saját meghajtószoftvere kinyom egy teszt oldalt
rajta, majd semmien más alkalmazás nem képes nyomtatni.
Misztikus...
Így hát az este nagy részében már megint a géppel foglalkoztam és
nem Kedvesemmel. Ma nem így lesz.
Na csá'.
2003. márc. 16., vasárnap, 12.38.07 CET
Tegnap - mint várható volt - negyed kettőig aludtam. Utána az ünnepre
való tekintettel gyalog elindultunk Kedvesemmel a városba. A Belvárosi Lugasban
ebédeltünk/reggeliztünk M-G családdal, majd J anyukájával kiegészülve
végignéztük a Vörösmarty téri zsibvásárt, és elindultunk a parlament előtti
pontonhídhoz, hogy ugyan már keljünk át rajta, ha annyira
hirdetik.
Persze, hogy nem tudtunk átkelni, mivel kb másik húszezer ember is
ezt gondolta ki szombat esti programnak. Ekkortájt hívtak szüleim, hogy ők
bizony kocsiba pattantak, megnézni a pontonhidat, mert olyan szép volt a
tévéből. Hiába mondtam, hogy lehetetlen feljutni, ez őket a legkevésbé sem
izgatta. Nemsokkal miután kissé átfagyva hazaértünk csöngött a kaputelefon.
Szüleim jöttek meg, mivel nem jutottak fel az Európa hídra. Már várom a hétfői
Magyar Nemzet vezércikket. Valami ilyesmi lesz: "Túl keskeny az Európa híd",
vagy "A többség nem jutott át az Európa hídon". Na mindegy mi jót beszélgettünk
szüleimmel. Anyukám belelkesedett a szélessávú nettől, J. pedig attól, hogy
anyukámat lelkesíti a net. - Terjed az információs társadalom.
2003.03.15 szombat 03:15
Eddig nyomattam a lapfejlesztést. A kezdőoldalt is sikerült kicsit átszabni.
Cs.G este már jelezte, hogy M$ IE alatt nem minden tökéletes, de én itt
megnéztem három független böngészővel is, és azokon jól mutat az oldal. Illetve
az ízlés kérdése, hogy jól mutat-e, de úgy jelenik meg mint ahogy a
elképzeltem. Szóval az a 96% aki Explorert használ az most
megszívta, mivel Linux alatt ilyen böngésző nincs. A többin meg
megjelenik minden rendesen.
Na megyek aludni...
2003.03.14 péntek Pár órával később
Mint látható alapvetően átalakult az oldal kinézete. Ennek legfőbb oka, hogy összeszedtem a
bátorságom, és elkezdtem "szövegszerkesztőben" fejleszteni a blogomat. Több száz
felesleges bejegyzést töröltem, és most már a HTLM kód kezd kódra hasonlítani,
és nem egy trágyára, ami eddig volt.
Teljes az öröm. :) Lehet, hogy a többi lapot is újraszerkesztem.
(Egyszer majd.)
2003.03.14 péntek
Újra itthon. Ma nem volt túl nagy nyüzsi. Mindenkit lefoglelt a
hóesés. Eszem megáll, hogy március tizennegyedikén (!) esik a hó. Ilyenkor langy
tavaszi eső kéne meg forradalom. De hát átverés van. Se forradalom se tavasz, és
a globális felmelegedés is csak a tankönyvekben létezik.
Nemsoká' jön P.B és
sakkozunk.- jó múltszázadi hagyomány.
Hétvégén még nem tudom mit is fogok csinálni.
N.M tegnap hívott, hogy látná már az arcomat. Én is az övét
Tesije férjhezment. Ez jó, mert már rég vártuk. Sajna nem hívtak
meg az esküvőre. (Las Vegasban tartották.)
2003.03.13 csütörtök
Ma egy jócsomót szívtam a Linuxal (itthon). Cs.G mellettem játszik a Playstationnel - és az imént kérdezte, hogy
már az egész életemet programozással kívánom tölteni? Nem értem Kedvesem is
erről faggat. Ő most szerencsére kocsmázik a munkatársaival, így csak Cs.G-vel
kell megküzdenem.
Reggel áramszünet volt a gyárban. Ez volt a legérdekesebb a napomban. Holnap P.B
jön hozzám.
Na megyek vissza tanulni a rendszert. Mivel Windows után vannak
különbségek - ezért más OS - én meg szívok mint a torkosborz. De legalább
kihívás.
2003.03.12 szerda éjjel
Megjöttünk az indiai étteremből. Kellemesen kellett csalódnom. Sokkal jobb volt
mint vártam. Kértem egy "négyes" erősségű marhát, és pont megfelelően volt
csípős. Kedvesem túlette magát, Big Brothert néz, és talán egyedül van mert én
már megint ez a gép előtt ülök. Persze biztos elmúlik előbb utóbb.- ő is tudja
ezt. De én élvezem, hogy évek óta elősször most vagyok úgy gép előtt, hogy
kedvemre prüntyöghetek rajta.Egyébiránt ma megnéztem, hogy az eddigi HTML
szerkesztő programom (M$ FrontPage) mennyire rendundásan tárolta az adatokat.
Hihetetlen legalább 50%-kal több dolgot ír le, mint amit meg is kéne
jelenítenie. Mostantól megpróbálok átszokni a BlueFish HTML editorra. Ebben
legalább magam írok mindent, és tudom mi kerül a fájlba. Mától gyorsabb lesz az
oldal. (Remélem.)
Na megyek Kedvesemhez...
2003.03.12 szerda
Qrwa Open Office azelőtt fagyott le, hogy elmentettem volna az előzőekben írt
szösszenetem. Egy rossz pont neki. Most már csakazért sem írom le ugyanazt. Ma
nem történtsemmi. :)
2003.03.11 kedd éjjel 23:02
Ma kétszer telepítettem fel az UHU-t viszont végre úgy megyahogy az nekem jó.
Hiába no, elsőre a Win## telepítése sem triviális. Viszont be is fejezem, mivel
Kedvesem már órák óta csak a hátamat látja, és ideje vele is törődni, mert
megérdemli...
2003.03.11 kedd
Mint ígértemrészletek most.
Szóval mindenkitől bocs a hosszas távolmaradásért, de meg volt a jó okom rá.
Pénteken viszonylag hamar leléptem Linuxot telepíteni. Persze nem sikerült. Mint
azóta kiderült a megírt CD-k még mindig nem voltak túl sikeresek, de a gépnek is
elég véres a torka. Vagy este kilencig szórakoztunk vele, mikor is Cs-M család
heves unszolására elmentünk a Pecsába Hollywoodoo és Emil.Rulez koncertre. Ott
jöttem rá, hogy nem is csak szimpla koncertekről volt szó, hanem az éves
Pszinapszisról. (Pszichológus lányok, fiúk elvontan néznek, beszélnek
hülyeségeket, de legalább vicces a kívülállóknak..) Ha ezt tudom, L.A-t is
értesítem, mivel régi Pszinapszisjárók vagyunk. Egyébiránt a koncertek jók
voltak.
Szombatról nincs sok emlékem. Bevásároltunk, meg ilyenek. - Nem
telepítettem Linuxot.
Vasárnap ebédre feljöttek szüleim. Aztán megnéztem a ?Profit", majd este a
?Final Fantasy"-t. Ekkor Cs.G már szívott nekem a géppel illetve magának is,
mert kapott egy új erőművet, de nem igazán futott jól az sem. Eljött a hétfő.
Kiderült, hogy a nálam lévő vas nem igazán működőképes. Illetve hát az, csak a
megvett 64Mb RAMot nem képes kezelni - mivel az túl gyors neki, új winchester
nem mehet belé - mivel nem ismerné fel, az alaplapi videokártyájához vadászni
kell már a Windows meghajtót is (hát még a Linuxost). Szóval nem voltak nagy
esélyei a jövőt illetően. Ekkor elkezdtem nézegetni a neten alkatrészek után -
szigorúan költséghatékony alapon. ?Esküvő jön, és nem szabad szórni a pénzt",
viszont mi az, ha nem pénzszórás, ha előfizetek a netre, de nincs hozzá gép,
amivel rendesen használhatom. Ezen filózgattam, mikor hívott a UPC, hogy ugyan
már fussak haza, mert előbb szeretnék bekötni a kábelt. Hazafelé végül is az
előzőleg kinézett árlisták alapján összevásároltam egy majdnem komplett gépet.
Nem egy erőmű, de egy ideig biztos elég lesz.
Az internet bekötésben a leghosszabb időt a papírok aláírása tette ki. Bedugtuk
a modemet a 220-ba, a tévé csatlakozóba, és egy zsinórt a modemtől a gép
hálókártyájáig. Meg kellet várni, míg a modemen a kis lámpák sorra kialszanak,
újra kellett indítani a gépet, és már is ott volt a Nagy Világháló.
Ekkor nekiálltam összerakni a vásárolt alkatrészeket. Meglepően gyorsan ment ez
is. Kicsit szívtam a régi winchesterrel, mivel elég szétesős. - Szó szerint.
Utána meg az UHU telepítéssel, mivel elég nehéz volt meggyőzni, hogy a szükséges
1.6Gb helyett menjen fel 950Mb-ra. Végül is sikerült, csak most 0Mb a szabad
hely, így nem túl használható.De szép, gyors, és a miénk. Talán maholnap
megkapom Cs.G régi vinyóját, és akkor eljön a Kánaán, mert lesz vagy 4.3Gb. Ami
nem sok, de legalább kinyújtózhat rajta az UHU Linux.
2003.03.10 hétfő
Ezt már UHU Linux alól írom!!!! Részletek holnap. :)))))
2003.03.07 péntek
Hétfőn érkezik az egészen széles sávú internet a pécóba!Így hétvégén már
muszáj lesz valamit (bármit) telepíteni a gépre, hogy mikor jönnek a szerelők
kipróbálható legyen a tyúkbél.
Most megyek haza Linuxot telepíteni. :)
2003.03.06 csütörtök
Ma nem telepítek Linuxot, mivel tegnap is kudarcot vallottunk az ISO
kiírásával.Dögöljön meg.
Kicsit talán ideges vagyok. Várom a tavaszt, és nem jön. Telepítenék Linuxot, és
el sem indul. Igazítanám a gyűrűm azujjamon, de nincs rajta mert lenyúlta az
ékszerész.Azt mondja neki az kell, hogy pontos másolatát készíthesse. De nekem
is kell, mert azóta nincs mit csavargatni programozás közben, mikor a
gondolataimat rendezem. Így most rendezetlenek maradnak...
Tegnap este két filmet vettünk ki a tékából a Manitu bocskorát - ami német
western paródia, és a K19-t Harison Forddal, ami egy szovjet
atom-tengeralattjáró hányattatásait mesélte el. Ja és emellé még az Arizónai
álmodozókat is sikerült beszerezni - de azt már a DVDMagazin mellékleteként.
Most mennem kell megint el, mivel volt kollégáimmal kocsmázunk az
este.
2003.03.05 szerda
O-ó, mindjárt mennem kell. Ugyanis, négykor találkozunk K.A-val - aki J volt
lakótársa, és ismerős az ékszer bizniszben. Rajta keresztül fogunk gyűrűt
csináltatni. (Ugyanolyan szögletes lesz, mint a jelenlegi gyűrűm. Négyszögletes
karikagyűrű. Hö-hö.) Így ma mindenfelé cipeltem magammal a családi fuxot -
nehogy má' valaki lenyúlja. Vicces. Tegnap este bevásároltunk,- mit említettem.
Legjobb vétel a ?Reszketés és Félelem" DVD volt. Kedvesem valami vidám, könnyű
filmet akart venni, és erre ragaszkodtam ehhez, mert: ?Olyan jó." ?Egyik kedvenc
könyvemből csinálták." ?Tök jó volt a moziban is." ?Tiszta vicces." Este miután
a szajré nagy részét felcipeltük - macskaalom, ásványvíz és egyebek még mindig a
csomagtartóban pihennek - és megvacsoráztunk, nekiültünk a filmnek. Mondhatom
bűn rossz volt. Illetve nem is, de valahogy nem jött át. Én még csak-csak
megnéztem, mivel ismertem és vártam a következő poént, de J nem értette, mi
miért van, és különben sem kedveli az ilyen témájú filmeket. - Mint utóbb
kiderült.
Szóval kicsit belenyúltam. Pedig könyvben isteni, és még moziban sem volt
rossz?
Este megint megpróbálok Linuxot telepíteni a gépre. Kicsit már olyan
ezmint egy brazil szappanopera. Tíz-tizenöt nekirugaszkodásra sikerül csak egy
egyszerű dolgot megcsinálni. De legalább nem vagyok ideges?
2003.03.04 kedd
Tegnap nem sikerült Linuxot telepíteni az otthoni gépre. Vagy
letöltődéskor sérült az ISO fájl, vagy a CD írásnál volt valami gond. Nem
tudhatom, viszont nem bootolt a korong, és elég furcsán viselkedett másoláskor
is. Így aztán Nőmmel a Csepp Cafeba mentünk le beszélgetni, elmenekülve a Big
Brother és Frei Tamás szelleme elől. Mindezek előtt - közvetlenül munka után - a
Mamutban sikerült a beszereznem az ehavi pipadohány készletem, és egy újabb
csibukot is. Valójában ?Churchwarden"a hivatalos típusa, és a csibukis más a
pipaklub szótára szerint, de nekemakkor is csibuk a churchwarden.
Ma este muszáj meglátogatni a Tescot, mivel már a vésztartalék(kemény és ronda)
WC papír is a végétjárja, és hasonló állapotban leledzik a fogkrémünk és a
macskaalom is. Szóval elodázhatatlan a nagybevásárlás. Utána
megint megpróbálkozom a Linux felvarázslásával, ha Cs.G-nek időközben sikerül
újra leszívnia Nagy Központi Agyról.
Újabb sikerem, hogytöbb mint egy évnyi működés után ma beapplikáltam egy
számlálót a főoldalra. Mostantól Kedves Olvasó te is láthatod, hogymily meredek
ütemben emelkedik a nézettségem. Sajnos nem tudtam csalni vele, és nem veszi
figyelembe, hogy eddig 5405 látogatóm már volt. De azt végülis egyszerűen
odaírtam mellé. Úgy mint gyerekkoromban apukám a Wartburgunk
kilométerórájára ragasztotta az előző óra állását. Miután az tönkrement és
cserélni kellett. Hiábano a hagyomány...
2003.03.03 hétfő
Na most akkor írok sokat, ugyanis rég nem jelentkeztem. A múlt hetem -mint bárki
kitalálhatta - elég unalmasan telt.De jött a szombat. Dél körül M.A befestette
és levágta a hajamat. Ugyanakkor sajnálattal kellett megállapítanom, hogy oly
kevés maradt, hogy legközelebb már a nullásgép jöhet. Persze azért annyira nem
keseredtem el, mert ez lassan tíz éves folyamat. :) Aztán J-vel összekaptuk
magunkat, mert menni kellet "Szőke Kolléganőm" esküvőjére, és még előtte a
kocsit is le kellett mosatni. - Fél év óta először.
Bevallhatom elég elkeserítő volt. Eddig a rászáradt mocsár elrejtette a sok apró
karcolást, horzsolást. Most meg csillogott-villogott, ahol épp a saját festéke
volt felül.
Fél négykor szippantott be a nagyüzemi házaspárgyártás. Egy
láthatóan olajozott csoport vezényelte le félóránként a ceremóniát. Igazából
egyetlen hibája pont ez a nagyüzemi jelleg volt. Az új házasulandó csoport az
előtérben várakozik, majd kitódul az ifjú pár és a násznép, erre az addig
várakozók bezúdulnak vadászva a jobbnál-jobb helyekre, és kezdődik előröl a
vursli. Azért néhány kép készült róla.A ceremónia után az estebéd a szűk baráti-
és családi kör részére a MOM parkban található Paulaner söröző különtermében
volt.
Itt megjegyezhető, hogy a házi főzésű friss sörük tényleg kiváló volt.
Erről az eseményről nyolc körül léptünk le. Utána Cs-M családhoz mentünk, mivel
H.R már megint (mintminden hónap utolsó hétvégéjén)itt volt. Náluk éjjel kettőig
beszélgettünk a múlt időkről, a gazdaságról, és az értelmes gépek hajnaláról.
Jó volt.
Vasárnap délkörül ébredtünk. Utána hirtelen felindulásból - a szép
időre valótekintettel - elindultunk sétálni a városban. Ezt sikerrel
teljesítettük is három órán át. Utána este már megint csak a pihenésé, csöndé
volt a főszerep. Ma már eddig is több minden történt. Befizettem egy
hónap csekktermését. (120 sorszám volt előttem a postán, szóval tanított a
türelemre.) Aztán 19K-ért vettem egy CD (újra)írót, egy hálózati kártyát és egy
64Mb-os memóriát. Így az otthon hónapok óta kallódó gépet talán fel tudom
éleszteni annyira, hogy egy UHU Linux kerüljön rá, mivel két-három héten belül
lesz szélessávú internet elérés a lakásomban is. És akkor aztán jön a webkamera
és az atyaisten az oldalamra. De ma Linuxot telepítek - ha Allah kegyes lesz
hozzám. Ja igen. Előtte még pipafüvet kell vennem, mert kifogytak, és csak
taplóm van otthon, az meg nem segíti az elmélyülést, amit a gépszerelés igényel.