yoscha.hu

2014. július

6350. nap a blog indulása óta
2014. július 21. hétfő
Egy hete gyerektelenek vagyunk. Míg ők Vp-ben nyaralnak mi sem unatkoztunk. Hitvesem ismerkedik a munkába bringázással. Nem egy versenyparipa még, de teker lelkeden.
Múlt héten Bundit kellett etetnem, aki a főnökömék kis, fekete, igen morgós kutyája. Bevallom hétfőn komoly görccsel a gyomrokban nyitottam ki a kertkaput, hogy behatoljak a máskor az életem árán is védelmezett területére. Szerencsére Bundi csak akkor olyan nagy legény ha érzi maga mögött a gazdai támogatást. Egymagában inkább visszahúzódó és félénk, így nem okozott gondot a táplálása egész péntekig, mikor reggel arra érkeztem, hogy Bundi megdöglött. Sokkal jobb volt rettegni hogy megharap, mint látni kiterülve négy nap barátkozás után.
Azért azt nem kívánom sokaknak, hogy hívják fel a nyaraló munkatársukat a döglött kutya hírével. Nem dobta fel a péntekem. Szerencsére volt már ilyen eljárásban járatos kollégám, így el tudtam vinni Bundi testét, mert mégsem maradhatott ott két napig várva a gazdáit a Kristóf korú gyerekkel.
Az illetékes szerint egyszerűen megmérgezték a kutyát, ami teljesen hétköznapi. Napi több tucat ilyen esetük van... Micsoda??? Napi több tucat élőlényt mérgeznek meg Budapesten? Csak úgy kedvtelésből? Amatőrök? Ha nem pont egy mérgezett kutyát vittem volna be nem hittem volna neki...
Na ennyit szegény Bundiról.

Hétvégén a bánki-tavi fesztiválon voltunk. A fesztivál maga jó volt, de mi már öregszünk ki belőle. Az éjfélkor kezdődő fő koncertet egyszer sem tudtuk kivárni. Szerencsére a szállásunk a 15 kilométerre levő Diósjenőn volt, ami bár némi autózást jelentett, de cserékbe teljes nyugalmat adott. Azért meghallgattunk pár zenekart, úsztunk a tóban és élveztük a szabad hétvégét. Bánkra, Diósjenőre még családdal is visszatértünk...
2014. július 11. péntek
Közel két hét után visszatérni a bloghoz nem is olyan egyszerű. Az amúgy sem gyakori rutin is kikopott mára...
Az előző hetemet az éves bringa túrán töltöttem, ahol a rémhírek ellenére el sem áztam. Indulás ellőtt P.S-sel (kerekezés és munka helyet) azzal fűtöttük egymást, hogy valójában mennyivel jobb bringát szeretnénk mint amink van. (Én már egy 300 ezres jószágot néztem ki, mint méltó társat.) Még szerencse hogy pár nap alatt nem tudták volna leszállítani, mert az elsö ötven kilométer után ismételten megerősítést nyert, hogy a mi szintünkön nem a technika a szűk keresztmetszet. A két legolcsobb és legkevesebb sebességgel rendelkező bringa (hajtója) bírta legjobban a távokat. Szóval méregdrága géppel sem lenne könnyebb, viszont (még) többet kellene várnom a dombok tetején, a kocsmák előtt. Így szerencsére lemondtam a canga cseréről.
Azért a túra alatt eltörött a hátsó tengelyen, ami nem tipikus probléma. Még szerencse, hogy Vasváron volt egy fűnyíró szervizelő szaki aki egy pót tengely behekkelt amivel Szombathelyig kihúztam. Ott aztán a menő szervizben némi fikázás mellett ("Mondja Uram, mi vitte rá, hogy ilyen kerékpárt vegyen?") mindent kicseréltek amit kellett.

Ezen a héten elvileg már munkában sínylődtem, de olyan nagy a csend a gyárban, hogy szerdán és ma is "itthonról dolgozom", és hogy a munka jobban menjen beszereztem egy XBOX360-at Kinecttel. Pompás családi szórakozás.
Valójában évek óta hevesen ellenálltam az XBOX beszerzésnek, de mostanra eléggé leesett az ára és megtudtam, hogy nem muszáj lemezen venni hozzá a játékokat, mert jóval olcsóban letölthetőek a hivatalos boltból. Márpedig én a karcolódó cédéket utálom a legjobban a világon. Emiatt adtam be a derekam.
Hát ezek voltak a fontosabb epizódok az elmúlt két hétben. Ja igen. Zoé blogot akar írni a nyári emlékeiről. Elég durva... Szerencsére még hozzám fordul segítségért.

Régebbi hírek:
2014. június, 2014. május, 2014. április, 2014. március, 2014. február, 2014. január

2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2019 by Yoscha |==--