yoscha.hu

2004. szeptember

Átlagnap
2004. szeptember. 30., csütörtök, 9:48
Tegnap elvittem Hitvesemet indiait enni. (Igazából én vagyok teljesen rákattanva, de ő is szereti.) Nagyon finom volt. Szívem szerint ma is azt ennék. Aztán hazafelé beugrotunk a James Dean-be és kivettük a Rózsa nevét. Jó krimi nem a szokásos gagyi amerikai akciófilm. Kierkegaard persze elmaradt. Hiába, jövő péntekig ki kell jegyzetelni. Nehéz rávennem magam, pedig nagyon megfogtak a gondolatai, csak hát túl sokat ír. (Mindig van kifogásom a filozófusok műveivel szemben.)
Na mindegy át kell rajta rágnom magam.
Hétvégi programom még nem ismert. Ma mehetünk Gy.Z-ékhez virágot locsolni, és Cs.G-ékhez halakat etetni. Ők majd gyerekre, és macskára vigyázhatnak. :)
Jó bót!
2004. szeptember. 29., szerda, 13:10
Nincs nagy napom.
Kereskedelmi tevékenységet végzek, és bedohosodott reggelre a törölközőm, ami nem tette könnyebbé a nap kezdetét.
Tegnap megnéztük az órákat. Női film. Vagy csak én nem értettem igazán. Nem rossz, de semmi több. Viszont az Okay Italiaból rendeltünk pizzát ami legaláb jó volt. Előtte pedig tulajdonosi gyűlésen vettem részt. A VárosFMet akartuk leváltani. Nem tudom hogy sikerült. Egy óra után eljöttem a szájtépésből, leadva a szavazatomat ellenük.
Szóval ajánlaot írok, dohosodik a törölközőm, és ősz van. Viszont már csak két hónap, és végre megszületik Zoé-Janka.
2004. szeptember. 28., kedd, 10:21
Tegnap életem első kereskedelmi tevékenységét műveltem gyáram színeiben. Bemutatót tartottam egy cégnek a szívemnek oly kedves termékről. :)
Este aztán P.B és Cs.G társaságában söröztem. Beszéltünk autókról, csodákról, meg ilyenek... Hazafelé azon rágódtam, hogy változom. Pár éve, - ha elmentünk kocsmázni - a korsók mellé gyakran Unicum, vagy kóser szilva is járt, ha úgy hozta a kedvünk. Most meg elüldögéltünk egy fél estét két sör mellett jólszituáltan. Mire felnő KicsiLányom el se fogja hinni, hogy voltam fiatal, kocsmáztam sokat, imádtam a füstös helyeket. Persze addigra én sem fogom talán elhinni...
Pusztulat...
2004. szeptember. 27., hétfő, 9:09
Na hogy is volt a hétvége?
Végig iskolában voltam. Hitvesem pedig otthon kúrálta magát, mivel megfázott. Vagy inkább valami vírust kapott el. Olyat mint mostanában sokan az országban. Náthás, fáj a torka, feje, de nincs láza. Kettőre megyek kereskedni. Még jelentkezem...
2004. szeptember. 23., csütörtök, 10:40
Szeretném bejelenteni, hogy Gy.Z és B.J immáron a Magyar Köztársoság törvényei szerint is családjogi entitást képez. Lassan egy órája... - Mindenki köszöntse őket!
Tegnap Sz.V születésnapját ünnepeltük nála. Jó volt. Ugyan nem tolongtunk sokan, de finom melegszendvicseket, parfétortát, vörösbort kaptunk. B.J lánysága egyik utolsó tetteként hazavezette a Sárga Veszedelmet. Bár még nem voltak telejesen szinkronban, de azért nagyon ügyesen megoldotta. Így már nyugodtan lehet asszony. Tud főzni stoppolni, vezetni.
Tegnap délután Hitvesem volt fodrásznál is. Gyönyörőre vágták a haját. Teljesen barika.
Aztán a mai éjszakát már megcserélődve töltöttük az ágyunkban. Eddig ugyanis ő volt a fal mellett, én meg "védtem" a végeket és őt. De most fordult a kocka, mert éjjel sokkal nehezebb kikúszni a fal mellől pisilni. (Ezt tapasztaltam valamikor hajnalban, pedig nekem még nincs is pocakom és benne KicsiLány.) Így most beszorultam a falhoz, és próbálom megszokni, hogy a másik oldalamon keressem hitvesem éjnek évadján..
2004. szeptember. 22., szerda, 9:26
Tegnap nem volt jó kedvem %&@ßĐĐ SDRR visszamondta a tenderkiírást. Ez elég rosszul jött nekünk. Most kereshetünk más stabil ügyfelet.
Este kilenckor lefeküdtem bánatomban. Utána még olvastam egy keveset a Vagy-vagy-ból (140 oldal van feladva péntekig) de nem haladtam igazán.
2004. szeptember. 21., kedd, 9:26
Tegnap szüleim felhozták a babaágyat, mászókát, etetőszéket. A két utóbbi a következő fél évben még bizonyosan nem kell a lányomnak, de közös megegyezésel inkább mi tároljuk. Munka után az ágyat össze is raktam. Teljesen gyerekszobásította a hajdani macska/dolgozó/könyvtárszobát.
Este még átmentem Cs.G-hez is. Láttam fürdetést, (Napról, napra szebb a lányuk.) pakoltunk némi dobozokat (ez volt az indok), és megittunk két sört (ez volt a fizetség). De igazából olyan punnyadt és fáradt voltam, hogy bizonyosan nem mutattam túl társasági lény képét. Haza is mentem fél tízkor lefeküdni.
Cs.G-nek be is vallottam, hogy az a jó a gyerekkel, hogy van kire fogni, ha tízkor már álmos vagyok és aludni akarok. Pedig régen, mikor meg voltam győződve róla, hogy sosem fogot tudni elaludni éjfél és felkelni kilenc előtt...
2004. szeptember. 19., vasárnap, 16:20
Úgy gondoltam beszámolok a most elekzdődött félév tantárgyairól néhány mondatban.
Először filozófia: Ebben a félévben az élettel, emberrel, léttel foglalkozunk. Kierkegaard, Schopenhauer, Nietzsche, Bergson, Husserl, Sartre gondolatainak tükrében. Túlverekedtük magunkat a felvilágosodáson, a pozitivizmuson, racionalizmuson. Most jön az akarat, a kétely,a tiszta észen túli világok...
Vallástörténetből India vallásait ismerjük meg részletesebben. Brahmanizmus, Hinduizmus, Dzsáinizmus, Kirsna tudat mozgalom, Szikhizmus. Szóval minden ami nem buddhizmus, de India.
Lesz még kulturális antropológia előadásunk is, mely témájában kapcsolódik a már letudott vallásetnológiához.
Persze nem maradnak ki a buddhista tárgyak sem.
Az első a Modern filozófiai áramlatok Tibetben. - erről még semmit sem tudok, mert az első óránk elmaradt, de a neve sokat elárul... Van még Buddhista etika tárgyunk is, ahol képet kaphatunk az Európaitól oly eltérő etikai rendszerről. A harmadik ilyen tárgyú órána a Madhyamaka filozófia ami minden szakértő szerint a budhista filozófia csúcsa. Eddigi ismereteim szerint ez a kedvencem, mert a világot a lényegnélküliség (nem lényegtelenség, hanem megfogható, stabil, örök lényeg hiánya) szemszögéből magyarázza. Hihetetlen veszélyes és könnyen félreérthető, de ugyanakkor felszabadító is.
Gyakorlati óráinkon ebben az évben Tai-csit fogyunk tanulni/gyakorolni. És ha minden jól megy, az év végére képesek leszünk egy teljes formagykorlatot végignyomni.
Ja igen Október végétől Csányi Vilmos fog előadásokat tartani péntek éjjelente az emberről... (Eléggé várom, bevallahtom.)
2004. szeptember. 18., szombat, 7:53
Tegnap megnéztük a gyereket. Nem kaptunk megerősítést a neméről. (Marad lány. :) ) Aztán voltam Főiskolán is, majd megnéztük a Kill Bill 2-t. Pompás nap volt. Na megyek suliba...
2004. szeptember. 17., péntek, 10:45
Boldog Születésnapot B.K!
Boldog Születésnapot N.M!

Tegnap M.P barátomék jöttek fel. Jókat beszélgettünk. Lassan már családként emlegethetők...
Fél óra múlva megyek gyereknézésre, aztán iskola. Kill Billt is kell vennem estére...
2004. szeptember. 16., csütörtök, 14:19
Ma megjelent a Kill Bill 2 DVD. Legkésőbb holnap MEG KELL VENNEM!
KELL! KELL! KELL! AKAROM! ÉN AKAROM!
Erről jut eszembe, holnap már iskola. (Egy kis visszafogottságot kérünk. Hátrább az egókkal. Vagymi.) AKAROM, AKAROM, AKAROM! Éljen a vágyteljes szamszara, és ömöljön a vér a DVD-ből!
2004. szeptember. 16., csütörtök, 12:20
Itt a legfurcsább oldal, ahonnan tegnap felkeresték a lapomat...
2004. szeptember. 16., csütörtök, 11:41
Elmúlt két este többé-kevésbé szociális életet éltünk. Tegnapelőtt Csku család jött át, mert Csabi-Csku vett egy laptopot, és azt próbáltuk életre lehelni. Tegnap pedig Cs.G barátom ruccant át sörözni, beszélgetni.
Ma délután Hitvesem anyukája jön látogatóba, aztán a M.P barátomék nyolcra. Holnap megyünk ultrahanozni a gyereket, majd iskola. Ennek örülök. Általánosban, gimnáziumban sosem vártam ennyire az évkezdetet. De még a GDMF-en sem...
2004. szeptember. 14., kedd, 09:15
Vasárnap esküvőn voltunk. Jó lett volna, csak engem elkapott szombaton este valami nátha. Ezért csak kókadtam a "bulin". Fájt a fejem, miegyéb. Kár. Nyolckor kénytelen voltam hazamenni, annyira nem bírtam... :(
Tegnap Ptkv, aztán gyár. De onnan is hamarabb leléptem. Ma Hitvesem letiltott a kimozdulásról, így itthon nyomatom a SDRR-t.
Ja igen tegnap vettem két könyvet. Hitvesemnek a Kék mangó házát ami egy indiai családregény, és bár csupán két-három éve írták, de elég híresnek számít. Magamnak pedig a Túl a kék eseményhorizontont ami sci-fi, és az egyik kedvenc könyvemnek (Az átjárónak) a folytatása. Tegnap este azt faltam, és nagyon jó. Most erőt veszek magamon, hogy ne olvassak, hanem csináljam a feladataimat...
Ma itthon leszek, de nem netközelben...
2004. szeptember. 12., vasárnap, 10:50
Felkerültek Cs.OM születési ünnepségének képe... (CSAK erősidegzetű felnőtteknek!)
2004. szeptember. 12., vasárnap, 10:21
Meg kell etetnem a hiénáimat...;
Péntek este a terveknek megfelelően meglátogattuk a Borfalut. Nagyon szépen megcsinálták. Ugyan az 1000Ft-os belépő elsőre riasztó, de a borárak már barátiak, és a környezet tényleg európai.
Szombat: Boldog születésnapot Anyu!
Tegnap Hitvesem hajnalhasadtával elindult Bécs városához kalandozni. Én meg itthon maradtam. Ez nem is volt rossz, mert olyan szereléseket végezhettem, amik mellette szinte lehetetlenek. (Fúrás, kalapácsolás, zajongás hosszan és többször.) Most viszont kedvemre borzoltam a szomszédok idegeit. Ennek eredményeként új hősugárzó került a fürdőbe, lukakat fúrtam a hálószoba ajtajába a jobb szellőzés végett, és egy képet is felraktam az előszobába.
Akiket érdekel, itt megtalálhatják az őszi szemesztetünk naptárát, amiből egyszerűen kiszámítható, mikor is vagyunk iskolában, és mikor nem.
2004. szeptember. 10., péntek, 10:30
Tegnap Düdü, majd IKEA (tudom Bálint...)
Ma reggel megálmodtam egy mérőszallaggal az előszobaszekrényt. Sok pakoló, két nyitott polc a cipőknek, guruló tároló alul. Baró lesz.
Este Borfaluba megyek, Hitvesem pedig lánybúcsúba. Holnap neki Bécs van betervezve és vásárlás, nekem otthon számitógépezés, esetleg sárkányeregetés. Vasárnap pedig esküvőre megyünk. Egyenlőre ennyi a program. Jövő héten már kezdődik a suli...

Most merült fel bennem a baró szó. Általános óta nem használtam. Pedig baró... :) Baró, klafa, franyesz. Úr isten! Elkapott a nosztalgia. Örexem? Biztos nem. A gyárban a reggeli tea mellett tudotosult bennem, hogy még 33(!) évet kell dolgoznom nyugdíjig. Nem is éltem annyit... Többet kell gályáznom, mint ahány éves vagyok. Legelső emlékeim nem nyúlnak vissza annyira a múltba ahány munkás év még visszavan. RETTENET. Legszebb éveimet ahelyett, hogy egy trópusi szigeten tölteném, pálmafák közé feszített nyugágyban, lesötétített szobákban töltöm monitort bámulva... És még 33 évig. Nyugdíjas akarok lenni most még fiatalon amíg élvezhető a szabadsg. Nem 33 év múlva. Tényleg az az ember életének értelme, hogy dolgozzon amennyit és amig bír, aztán haljon meg???
2004. szeptember. 9., csütörtök, 11:21
Hiénák! Egy napot kihagyok a naplóírásban, és feldühödött olvasók hordái ugranak a torkomnak, emlegetve, hogy nagy a csönd, és teljesen eltűntem az éterből. Mintha a naplóm lenne az egyetlen hírforrás a világ folyásáról, rólam. A telefontársaságok csődbementek, a járdát elaknásították az utcánkban, a portálok bezártak, és a tévében sincs semmi. Teljes a káosz. A yosscha.hu nem szolgáltat híreket már közel két napja...
Persze jó érzés, hogy fontos vagyok sokaknak, olvasott az oldalam, és igény van a folytatásokra, de ha semmi nem történik, és elvonásod van Kedves Olvasó, akkor lapozz vissza, és olvasd el mi történt egy éve, két éve ezen a napon. Akkor látni fogod, hogy sokszor kimarad egy-egy nap, mert van ilyen.
Tegnapelőttről nincs pontos és fontos emlékem, ha jól hiszem. Talán semmi sem történt. Tegnap viszont P.B barátommal mentünk el meginni egy sört a Ferenc Józsefbe. Elbeszélgetünk az új vágyautójáról a gyerekvárás, gyerekszoba berendezés nehézségeiről, meg úgy az életről, világról, mindenségről. (A mindenség valójában kimaradt a témákból.) Már jóval kilenc előtt otthon is voltam. Egyszóval nagy kirúgás volt a hámból asszony nélkül. Hamar lefeküdtünk, és én a Krónikát olvastam. Mai feladatom letölteni, kinyomtatni, elolvasni Nagardzsuna Drágakőfüzérét. Este jön Düdü, és elvisszük a gépét, így még egy dolog kikerül a gyerekszobából, ami nem oda való?

Ui.: Te Kedves Olvasó persze nem vagy hiéna, ez csak egy rossz általánosítás volt. A hiéna különben is kedves állat. Én kedvelem...
Még ha szét is tépi a felelőtlen zebrákat, ha kihagynak egy pillanatra...
2004. szeptember. 7., kedd, 12:40
Ajjaj. Azt olvasom a többieknél, hogy nehéz az életük a családokkal, rokonokkal. Letörtek, fáradtak, szomorúak. Nekem meg nincs semmi bajom. Biztos velem van a gond...
2004. szeptember. 7., kedd, 12:24
Tegnap Hitvesemmel ünnepeltük egy éves családjogi öszetartozásunkat. Indiaiba, olaszba nem mentünk, de ettünk finomat, néztünk Esküvőt monszun idején. Szóval jó volt, és jó már több mint egy éve házas embernek lenni.
Ma egy csomó dolgot kell vásárolnunk a lakásba, és lehet hogy megrendeljük a további foteleket is. A számlák is várják, hogy befizessem őket...
Egyszóval költekezés lesz.
2004. szeptember. 6., hétfő, 10:00
Pontosan egy évvel ezelőtt hoztam meg eddigi életem egyik legfontosabb döntését. Nőül vettem szerelmesemet. Ennek azóta is örülök. Számításaim szerint még 48 évforduló van vissza, aztán a rákövetkezőn akkora partit csapunk, hogy kizárnak érte az öregek otthonából. De addig még elég sokat kell aludni, és remélem ugyanilyen örömmel fog eltölteni a következő pár tucat évforduló is. Meg a hétköznapok...
2004. szeptember. 5., vasárnap, 7:40
Különös dolog történt. Tegnap este Hitvesem kizárta a macskát a gyerekszobából, és a hálószobánkból is. Kicsit féltem ettől a lépésétől, mivel eddig a Kisállat heves üvöltéssel jutalmazta a hasonló akcióinkat. Ma éjjel viszont teljes volt a csönd. Valószínűleg mindenki győztesnek érezte magát. Mi elfoglaltuk Elzától a két nem neki szánt szobából, ő pedig megelégedve tapasztalhatta, hogy az emberek kiszorultak a végekre (ahová valók macskaszemmel), és övé a Középső Birodalom.
Most Vp, aztán megyünk Cs.OM-t csodálni.
2004. szeptember. 4., szombat, 18:17
Tegnap meglátogatott minket a védőnő. Elég kis szolid lány nem túl nagy önbizalommal. Ezt a fotelünkból tudom. Hiába mondtam neki, hogy űljön bele rendesen, ő megpróbált a szélére űlni, ahogy az ember zavarában szokott a székeknek. Persze a vége az lett, hogy ott guggolt, és nem mert mozdulni. Utána elmentünk őszi terhesnadrág vadászatra. Sikertelenül. Juckó, mikor mentek az asszonyommal? - mert itt halott a helyzet. Jól leszerepeltek az elmúlt két napban a kismama boltok is. A Madrinában drágább egy tré farmer mint a MEXX-ben. - pedig ezt csak két-három hónapig lehet hordani összesen. Szóval le a kismama boltokkal!
Ma aztán voltunk IKEA-ban is többször. Vettünk dolgokat a gyerekszobához. Például sötétítő függönyt is ami elsőre rövid lett, így mehettünk vissza egy számmal nyagyobbért. Vettünk két hátizsákot is, amiben jól lehet laptopot és pelenkát szállítani (egysezze is akár).
Kimostuk a függönyöket. Én karnisokat képeket és sötétítőket szereltem. Most pihenő jön, aztán holnap irány Vp!
2004. szeptember. 2., csütörtök, 11:05
Hitvesem tegnap átigazolt az új munkáltatójához. Én este sikeresen összeraktam a sógorom gépét, fut, szalad, működik.
Most dolgozom ezerrel. Holnap Ptkv...
2004. szeptember. 1., szerda, 16:20
Nem vagyok ideges, fő a nyugalom...
$%@!!ß! szkennerek. Nem szabadulok tőlük. Ptkv-ból hoztunk gépet, szkennert hogy tesztelhessük az ott jelentkező hibát. Hát csak ott jelentkezik. Ugyanazzal a vassal lapolvasóval nálunk süvít mint a szél. Bosszantó. Több annál. N A G Y O N bosszantó!
Megyek is haza nemsokára, és rakom össze Düdü gépét, mert a gyárból kaptam ajándékba egy régi nem használt winchestert. Így végre a sógoromnak is összeáll a gépe, és nem nálunk foglalja továbbiakban a helyet.
2004. szeptember. 1., szerda, 9:11
Mocskosnak érzem az egeremet. Merő kiváncsiságból rámentem a Magyar Jövő Csoport honlapjára. Ezek Hungarista állatok, akik a háborús bűnös Szálasit tarják példaképüknek. Hozzájuk képest kispisták az átlag nagymagyarországos árpádsávos vesszentrianonaos honlapok. Egyedűl csak a szólásszabadságba vetett hitem tart vissza, hogy felszámoltassam az oldalt a szolgáltatójukkal. De hát vallom, hogy a legutolsó férgeknek is joguk van a mégoly mocskos és undorító ideológiájukat világgá kürtölni a liberális demokráciában - amely ellen kűzdenek.
Más. Tegnap megjött a hidegfront, az ősz, és én csak kókadtam mint az őszilégy. Tíz előtt már lefeküdtünk. (Tudom kemény, de nem bírtam tovább..)

Régebbi hírek:
2004. augusztus, 2004. július
2004. június, 2004. május, 2004. április, 2004. március, 2004. február, 2004. január