yoscha.hu

2004. június

Vége a vizsgaidőszaknak!!!!
2004. június. 30., szerda, 19:14
Ez a hónap utolsó bejegyzése...
Szörnyű hónap volt, de szerencsére vége. Ma megkaptuk két utolsó ötösünket, és Hitvesem leadta a leckekönyveinket is. Én azalatt a kocsit vizsgáztattam. Sikerült. Utánaszámoltam, az hogy elvette a rendőr a forgalmimat, és vissza kellett szereznem, büntetésestül, vizsgadíjastúl, szerelőstűl kevesebb mint 15 ezer Forintba került. Ha a Suzukinál vizsgáztatom, ahogy terveztem az 25K lett volna. Megspóroltam tizet, és egy hónapnyi benzinpénzt, és még sportoltam is azzal, hogy görivel mentem a gyárba.
De azért nem kívánok ilyen hónapot többet.
Ma Portugál-Holland meccs, aztán irány Horvátország.
Hétfőn jelentkezem...
2004. június. 29., kedd, 17:10
Túléltük az utolsó vizsgát is. Vége... Illetve nem, mert holnap még két jegyet kell beiratni.
De holnap húzós nap lesz egyébként is. Jegybeiratás, aztán kocsi vizsgáztatás (remélem átmegy), utána ha belefér, önkormányzatnál matrica szerzés a rendszámra, majd indulás Horvátországba. Így nem is biztos, hogy a héten még jelentkezem.
Mindenesetre ilyen hónapot nem kívánok többet az évben, de még jövőre sem...
Nagyjából ennyi. Remélem a jövő héten újulhat az oldal, meg különben is. Már július lesz... :)
2004. június. 28., hétfő, 16:08
Nyomatom Kantot, Fichtet. Holnap lesz az igazság pillanata...
2004. június. 27., vasárnap, 18:10
Felkerült Elzáról pár új kép az elza.yoscha.hu alá. Akit érdekel megnézheti a kisállatot.
2004. június. 27., vasárnap, 9:15
Levizsgáztunk Eszmetörténetből (4,4). Kant még vissza van.
Más.
Kedves Ádám!
Szeretném bejelenteni, hogy mostantól nemkívánatos személlyé lettél az oldalamon. Kérlek ne látogasd többé. Illetve látogathatod, de legjobb tudásom szerint fogom blokkolni a tevékenységedet, a megszólalásaidat.
Bizonyára nem érted döntésem okát, és felháborítónak is tartod.
Nem kívánom indokolni. Aki olvasta az oldalt az ismert, és emlékezni is fog még rád egy darabig... De Te mostantól nem leszel a történet része. Élj boldogan, és legyen sikeres saját oldalad, ahol te határozhatod meg a szabályokat.
2004. június. 25., péntek, 20:29
Már tudom az oldalamat frissíteni bármikor bárhonnan. Holnap vizsga...
2004. június. 23., szerda, 10:40
Egyre fáradtab vagyok. Egyre közelebb a két vizsga, és még egyáltalán nem érzem magam felkészültnek. Aztán a hülye dolgozatokat is nyomatnom kell. (Visszavan még egy egész meg egy kicsi.)
Tegnap bejelentettem a kocsit vizsgáta a Mozaik utcába, és illegálisan elvittem egy szerelőhöz is. Az illegalitást természetesen a papírok hiánya okozta. De nem érdekelt. Aztán tegnap voltam már megint egy IBM konferencián. Nem megyek többé, ha nem muszáj.
Éjjel alig aludtam valamit, mert céges dolgok jártak a fejemben...
El kell már húzni az országból tengerhez pihenni...
2004. június. 21., hétő, 10:13
Egész hétvégén nem tudtam bejelentkezni a szerveremre. Ezért nem frissítettem, pedig a tkbf.yoscha.hu is eléggé szét volt csúszva.
Péntek este elmentünk Olasz-Svédet nézni. Aztán szombat, vasárnap tanultam csomót, végül jött a Portugál-Spanyol. Nuno az isten!
Most dolgoznom kell, de még jelentkezem...
2004. június. 17., csütörtök, 23:27
Komoly átalakuláson ment át az oldalam...
Te ebből Kedves Olvasó semmit nem érzékelsz (Ha minden sikeres volt.), de én tudom, hogy a belső struktúra átláthatóbb lett. Ma jöttem rá, hegy ez a hobbim. Olyan mint a terepasztal építés. Néha teljesen átrendezem, néha csak a váltókon állítok, néha meg csak élvezem, hogy megy minden magától...
Megyek is aludni, mert mára már elégedett vagyok...
2004. június. 17., csütörtök, 22:12
Megjöttünk Tesitől... Jó volt. Hitvesem megint sokat nevetett. Láttunk aranyos csöppséget, és mi fiúk elhatároztuk, hogy holnap fél kilenctől megint közösen nézünk meccset a Ligetben. (Olaszország-Svédország)
Most kicsit átalakítom megint az oldalt...
2004. június. 17., csütörtök, 15:20
Ma egész nap Ptkv-ban szívtam. Nem sok sikerrel. Holnap megyek kocsit intézni az Okmányirodára, aztán ösztöndíjért a Főiskolára. Utána megint PtkV.
Tegnap viszont láttuk a Harry Potter 3. részét. Jó. Igen sötétre sikeredett ugyan, legalább is az első két rész enyhén cukros jellege után, de jó. Csak nem a 7-10 éves korosztálynak szól már.
Ma este megyünk Tesihez gyerekcsodálóba. Aztán tanulnom is kell már megint... Viszont az oldal folyamatos átalakulásban van...
2004. június. 15., kedd, 23:00
Kész a Hamvas...
Mivel az új számlálómból kiderült, hogy az elza.yoscha.hu oldalt nézik mások is, ezért egy üzenőfalat ott is elhelyeztem kifejezetten macskatulajdonosoknak. Aki nyárson szereti, vagy megnyúzva, annak nem ajánlott a részvétel.
2004. június. 15., kedd, 9:58
Ma le kell adnom egy Hamvas dolgozatot, de még alig állok vele valahogy. Nem vidám. Tegnap este szenvedtem rajta jó sokat, de nem sok sikerrel.
Farigcsáltam az oldalt is, de annak sincs látszatja...
Ilyen ez a nap...
2004. június. 14., hétfő, 13:30
Semmi különös. Tegnap sakkoztam P.B-vel, aztán kimentünk a Ligetbe Angol-Francia meccset nézni volt sör, gólok.
Ma végre már az őű betüim is jól jelennek meg az oldalon.
2004. június. 13., vasárnap, 9:04
Tegnap begyűjtöttem öt jegyet a főiskolán. Sajnos Kant és barátai csak hármas lett szemináriumi szinten. Nem baj, még van a vizsga is. Viszont a Kínai filó ötösre sikerült, és ennek igen örültem. Este nagyon szerettem volna elmenni valahová, társasággal inni a medve bőrére, de Hitvesem befáradt és mindenki vidéken volt. Ezért bosszúból kijegyzeteltem a Buddhista eszmetörténet vizsgaanyag első felét éjfélig egy sör mellett. - Jó buli volt. :)
Ma EU parlamenti választás van. Mindenki menjen el, és szavazzon szíve szerint. A lényeg, hogy szavazzon. A pártok belpolitikai kérdést csináltak a választásból. "Utálom a kormányt, vagy szeretem a kormányt." Mintha más tétje nem is lenne. Pedig a fontos kérdések egyre inkább ott dőlnek el, és nem itt. Hollandia törvényhozása 50-70%-ban csak ratifikálja az EU parlamenti döntéseket. Szóval, hogy a következő években mi is jön Brüsszelből, abba ma nekünk is van egy szavazatni beleszólásunk.
Hajrá!
2004. június. 10., csütörtök, 11:00
A rendőrség elvette a forgalmimat a tegnapi napon, mert lejárt a műszaki a kocsra, és nem hitték el, hogy mára vagyok bejelentve, +!"%/+!"!!$߸¨÷!!!!!!!!!!
Még hogy polgárbarát rendőrség... Akik szolgálnak és védnek... $ßפ¸÷!%!!!!!
2004. június. 9., szerda, 11:00
Még nem megy az oldal, de azért jegyzetelek, mert nehezen bírnám ki most különben. Tegnap kaptam egy hívást a Gázművektől, hogy sajnos eddig két évre visszamenőlegesen rosszul számlázttak, és nem ártana, ha előbb-utóbb rendeznék egy gigantikus gázszámlát. Persze jó fejek, mert fizethetem egy évre elnyújtava a felét, ha a másikat befizetem egyösszegben. Ez nagyjából be is határolja, hogy idén nyáron nem megyünk el még utoljára valahová messze, mint terveztük, hanem maradnak a hosszú hétvégék Horvátországban, vagy valami víz mellett. Ez van...
Aztán ma volt még egy szerencsétlen esetem, de az most megoldódni látszik...
Ez nem az én hetem, és még csak szerda van...
2004. június. 7., hétfő, 15:47
A következő napokban fennakadások várhatóak a yoscha.hu működésében. Ugyanis elindítottam a folyamatot, mely szerverváltást, regisztrátorváltást eredményez. Persze nem bizonyos, a fennakadás, de jobb a rosszabbra készülni...
2004. június. 7., hétfő, 11:46
Hétvége változatosan telt. Szombaton a tanulás lájtosra sikeredett, vasárnap viszont már durvítottunk kicsit. A T-Mobile koncertre megpróbáltunk kijutni, de a Damjanich utca végénél feladtuk. Ezért inkább elmentünk Hitvesemmel sétálni a "turista mentes" kisutcákba.
Tegnap este Cs.G jött át egy üveg finom borral, és feledtette a Daodejing (ejtsd:Taotetyink) örömeit.
Akit érdekel, a tkbf.yoscha.hu alá új dolgzatok kerülnek fel tömegével...
2004. június. 4., péntek, 22:33
A jövő hét folyamán, ha az istenek, a rendszergazdánk, és az előző szolgáltatóm is úgy akarja, akkor az oldal mindenestűl új helyre költözik.
Ebből persze Te kedves olvasó valószínűleg nem sokat fogsz eleinte érezni, de talán később neked is jobb lesz. A lényeg:
1. Szinte korlátlan tárhely. Ennek okán a tkbf.yoscha.hu-ra jelentős mennyiségű tudományos és egyéb szöveg kerülhet fel, melyeket a diákok mellet immáron a tanárok is biztosítanak.
2. A vizsgaidőszak után új portálmotort és mappastruktúrát kap a tkbf.yoscha.hu aminek következtében a felszaporodó tartalom jobban kereshető. Regisztráció után hirdetések, felhívások helyezhetők majd el, szavazásokat lehet kezdeményezni. És remélhetőleg on-line jobban elérhetőek lesznek a tanárok is.
3. Személyes levelezésem átkerül a yoscha.hu alá. Ez másoknak nem öröm, de végre elfelejthetem az ingyenes, és nem túl jól működő levelező rendszereket, emellett a levelezésem korlátai is lehullanak.. Az új címem yoscha@yoscha.hu lesz.
4. Valószínűleg új szolgáltatásokkal bővül majd a yoscha.hu is, de azokat még nem tudom.
2004. június. 4., péntek, 11:05
Tegnap szakadt az eső egész nap, sőt este is volt egy olyan zuhé, hogy kiálltunk hitvesemmel a gangra bámulni a világvégét. Egyébként is kicsit világvége hangulatom volt, mert fájt a fejem szinte végig a nap folyamán.
Este átjöttek T.Gy-ék. Hatputtonyos Tokajit ittunk, és közben megszökött a macska.
Talán ez így nem teljesen igaz megfogalmazás. Szóval az ablak nyitva volt, a macska meg minden jel szerint kiugrott. De amennyire hülye állat, vissza már nem talált. (???) Nem kezdett el bánatosan üvölteni a gangon, ahogy szokott a zárt hálószoba ajtó előtt, nem ugrott vissza az ablakpárkányra, ami a szobából nem gond számára, hanem elindult rövidebb utat keresni hazafelé. (???) Jó darabig fel sem tűnt a hiánya. Mikor elkezdtem szólongatni, egy távoli nyávogás volt csupán a válasz, aztán jó darabig semmi. Hitvesem azonosította be, hogy lent lehet valahol. Elindultam a földszint felé, állandóan szólongatva, mire felbátorodott, és üvöltött torkaszakadtából a földszinti roma család ablakpárkányán ülve, várva, hogy megmentsem, és hazavigyem a biztonságba, ahonnan eltévedt. Eléggé kivolt lelkileg még utána is, folyamatosan mosakodott, és szárítgatta magát, mert át is vizesedett a hasa
Szerintem semmit sem tanult belőle…
2004. június. 3., csütörtök, 14:43
Sikerült megírnom este a Filo4 dolgozatomat. Még lektorálom, aztán mehet postára.
Ma a vadasparki önkormányzatnál nyomultam. Reggel kilenckor indultam a gyárból, kettő körül érkeztem, nem ebédeltem, és már nem is fogok. De azért éhes vagyok kicsit.
Mától aktív Kínai filozófia tanulmányozásba kell merülnöm. (Nem annyira érdekes, mint a neve alapján várnánk.)
2004. június. 2., szerda, 9:17
Ma azt álmodtam, hogy űrhajós vagyok, és J-t meg persze 3SL-t nem engedték hozzám a kiképzés ideje alatt. Törődötten ébredtem. Nem akarok űrhajós lenni, ha egy medencében kell gyakorolnom ormótlan ruhában víz alatt, és még a csajomat sem láthatom.
Tegnap lázadás volt és Friends első évad DVD. Megbocsájthatatlan. Ma majd több K.G-t és K.G-t nyomatok (Nyugati, és Kínai Filozófia és eszmetörténet.)
Egyébként sok más újdonság nincs. Pörgetném a gyárat, de egyre inkább eluralkodik az ügyfeleken a nyári tunyaság.

Régebbi hírek:
2004. május, 2004. április, 2004. március, 2004. február, 2004. január