Gondolatok, morzsák

A buddhizmus tudomány, mivel vizsgálatának körébe csak a tapasztalati világot vonja be és nem foglalkozik istenekkel, csodás egyszeri eseményekkel. Tudomány mivel hasznos módszereket nyújt a kitűzött cél eléréséhez, melyek alkalmazása által reprodukálható az eredmény.
Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem világosodik meg minden buddhista? Ez is a tudományos jellegből adódik. Ahogy a mezonok lefényképezéséhez és fénykép alapján a tulajdonságaik elemzéséhez is évtizednyi kemény tanulás, gyakorlás, emellett a megfelelő tárgyi és egyéb feltételek biztosítása kell, úgy a megvilágosodás sem érhető el műkedvelő amatőrök számára néhány csodás (és nehezen hihető) kivételtől eltekintve. 2007.07.11.

Mert a megismételhetőség a legfontosabb paradigmája. Módszerei bár hiányosak, és tudományosan sem igazolhatóak mindig, de az általa elért helyes vagy helytelen következtetések reprodukálhatók.
Ezért rossz a kérdés, hogy igaz-e a tudomány igazsága? Vagy hogy a tudomány igazabb-e mint a vallás vagy a mítoszok? Mivel nincs olyan objektív ítélőszék, melyről eldönthető lenne a feltevés.(Még ha ezen bírói szerepet a tudomány magáénak is követeli gyakran.) Tehát nem dönthető el, hogy igazabb vagy hamisabb a tudomány világképe mint a vallásé, mégis sokkal praktikusabb, mivel általa a tudás - legyen bár hamis - a következő generációk számára reprodukálhatóan adódik át, melyre építkezni lehet.
Joggal kérdőjelezhető meg a módszerek helyessége, bizonyítottsága.
Mégis erre az ingatag alapra képes volt a tudományos közösség olyan építményt emelni, melynek eredményei szinte bárki számára elérhetők és megismételhetők. Paradox módon nem az alapok, hanem a felépítmény vált szilárddá az idők folyamán. 2006.07.11.

Nem. A huszadik század második felére kiderült, hogy egyetlen tudományos igazság sem verifikálható vagy falszifikálható teljes bizonyossággal. Nincs olyan tény, melynek ha a mélyére ásunk nem kerülünk a "tévhitek bozótjába". 2006.07.11.

Metafizika.
A kérdés, hogy milyen is a világ? Rendszerbe foglalható-e?
Mély meggyőződésem, hogy a rendszerek alapvetően nem alakalmasak a világ korrekt leírására. Mivel a valóság dinamikus, organikus, folyamatosan változó és megújulő, míg a legtöbb rendszer egy sémára, belső rendre épül. A séma maximum pillanatfelvétel lehet. Megpróbálja kimerevíteni azt.
Persze van dinamikus rendszer is (pratitja szamutpada) ami a változás mikéntjére mutat rá. De még a változás is változik folyamatosan...
Ezért szerintem a világra nem húzható rá leírt szabálykönyv.
Hérakleitosz tantványa vagyok... 2006.03.18.

Létezik-e objektív valóság? Megismerhető-e ez?
A nyugati filozófiai közmegegyezés szerint, a világról pusztán egyetlen kijelentés tehető teljes bizonyossággal. Ez a descartesi cogito ergo sum. De mit is jelent a gondolkodom, tehát vagyok?
Leginkább egy felismerést, mely szerint a saját létezésem csak akkor áll fent bizonyosan, mikor gondolkodom. Mikor a gondolkodási aktus alanya vagyok. Ebben és csak is ebben a mozzanatban bizonyítható a létem. Ugyanakkor a gondolkodásom tárgya is legalább a gondolkodásom, megismerésem idején valóságos és létező. Pontosan annyira mint a saját létem.
Itt kell elhagyni Descartes-ot, aki ez után úgy vélte, hogy a gondolkodás alanya és a gondolkodás tárgya önálló léttel bír. Azaz a folyamat két végpontja leszakítható a megismerési ívről. De ez csak kartéziánus absztrakció. Ha elfogadjuk a különálló világot és ént, akkor megint szembetaláljuk magunkat a szkeptikusok érveivel, melyek a világ megismerhetetlenségét állítják, és Descartes-ot elhajszolták a cogito felismeréséig.
Mi hát a megoldás?
El kell vetni az objektív Világ, szubjektív Én absztrakt kettőségét. Vissza kell hátrálni a cogito ergo sum pillanatáig, ahol a létezés alapja a gondolkodás, a megismerés folyamata. Ebben az aktusban nincs világ és én elkülönülten, hanem az általam éppen megismert valóság van. Én a gondolkodás alanya vagyok, és a világ is csak a gondolkodás tárgya. Mind a saját létem mind a világé csupán a megismerés által, és a megismerés idejére korlátozódik. Nem állíthatom, hogy én létezem a megismerésen túl, és nem állíthatom, hogy létezik objektív valóság a megismerésen túl.
Ennél több nem mondható a világról, és rólam sem.
Kant és Wittgenstein óta mégis próbálhatunk ennél többet is mondani.
A megismerésnek struktúrája van. Ez bizonyos.
Egyfajta rendezőelv, vagy szűrő borul a világra, melyen át tapasztaljuk a valóságot, és ez a struktúra meghatározza a megismerésünk kereteit.
Kant szerint létezik objektív valóság, de ennek megismerése csak az a priori elmeszerkezeten át lehetséges. Tehát nem a világ határozza meg a megismerésünket, hanem az elménk szerkezete határozza meg a megismerés határait, a világot magát.
Kecsegtető megoldás, de a szubjektum itt is önvalóan, statikusan létezik, akárcsak a külvilág, és ez sem nyújt menekvést a szkeptikusoktól.
A másik válasz Wittgensteiné. Szerinte is a világ egyfajta fogalmi hálón át tapasztalható. Ez a fogalmi háló a nyelv. Legyen bár élő, holt, vagy absztrakt mint a matematika.
Viszont a nyelv soha nem szubjektív, hanem interperszonális, és nem objektív vagy statikus, hanem állandóan átalakul, újradefiniálódik.
Egy az a dinamikus fogalmi rendszer melyen át a tapasztalás történik. - Ez maga a világ. A nyelv teremti az Ént és az Azt.
"Nem én beszélem a nyelvet, hanem a nyelv beszél engem."
- A nyelvi fogalmi rendszeren túl mit mondhatok a világról?
Valami van. És csak az van amit mondok, mondunk róla. Azon túl csak a hallgatás... 2005.05.30.

Gondolkodom a jövőn... Persze nem azon amit M.P barátom várt 2000-re, ahol repülő autók vannak, hanem egy sokkal sötétebben, ami a gyereke(im)et vár(hat)ja.
- Hogyan nézünk majd a szemükbe mikor megkérdezik, hogy miért egy szemétdombot hagyunk örökül? Vagy mi lesz, ha nem is a szemét lesz a legfőbb gond, hanem a felborult időjárás, ahol nem érik be a búza, az árpa, a krumpli az egyik évben, a másikban pedig jól teremne a rizs, de arra ki gondolt ilyen égövön?
Féltem a lányom jövőjét. Fürödhet-e még a Balatonban, vagy már csak palackos vizet ihat majd vagyonokért, és csak a régi filmekből, és a gyerekkori emlékeiből ismeri az élő vizeket, a zebrákat, zsiráfokat, disznókat, csirkéket, az erdőt?
Fel tudja-e nevelni a gyerekeit békében, és legalább olyan jólétben, ahogy most élünk, vagy keserű szájízzel gondol a szülei eltékozolt aranykorára?
Áldás vagy átok lesz neki a mostani számitástechnikai bumm? Hű szolgái lesznek 20 év mulva a gépek, vagy visitva menekül előlük. Esetleg úgy viszonyulnak majd hozzá, mint én a macskámhoz, aki megkap mindent, de tudja hol a helye?
Gondolkodom a jövőn, és féltem a gyereke(im) jövőjét...2005.03.25.

Nem vagyok vallásos.
Sokáig hiányzott isten, vagy inkább a vallás, mely biztonságot nyújthat. A hit, hogy rendbe szedett a világ, és nekem ebben helyem van. Értelme van a létemnek, és nem csak beleszülettem a születések végtelen láncolatába. Nem fogok meghalni, elenyészni teljesen és nem csak a sötétség marad akkor. Fényt ad a vallás. A nép ópiuma, mint mondta Marx. Igaza volt. (Az ő korában az ópium a leghatásosabb fájdalomcsillapító volt.)
Nem vagyok vallásos. Nics fény az alagút végén. Ez már csak azért nem nyomaszt, mert tudom, hogy alagút sincs. Szemfényvesztés kiutat keresni ott hol nincs labirintus, és nincs tévelygés. Nem rendeltettem semmire, és nincs kinek, vagy minek megfelelni. Életem nem halad, csak van. Mit adhatna akkor a vallás? 2005.01.09.

Isten és én két külön világ...2005.01.09.

Soha.
A megviágosodás nem elérhető az ÉN számára, mert ellentétes vele. Én sosem fogok megviágosodni, mert ha lesz megyilágosodás, akkor már nem leszek én. (Én nem egyenlő Megvilágosodás és Megvilágosodás egyenlő nem Én.)
De ez sem igaz, mert a megvilágosodás nem elérhető erőfeszítés által. A megvilágosodás itt van, és most van. Ha elszakadok az ittől és a mosttól, akkor nem vagyok megvilágosodott. Csak itt és most van felébredettség. Ha elkezdek gondolkodni rajta, - öntudatra ébredek - akkor máris kicsúszott a kezemből.
Nesze semmi fogd meg jól. Ez a megvilágosodottság. De inkább nesze semmi ne fogd meg...
Felejtsd el, ereszd el, ne törekedj, mert a törekvés nem a felébredettség...

A lét egy tajtékcsepp egy hullám taraján, mely egy pillanatra elhagyja az óceánt. Ezalatt a pillanat alatt önálló alakot vesz fel. Azt hiszi, hogy más, mint az óceán - hisz önálló formája van - és elkülönül minden más létezőtől. Hinni kezd saját létében, mely egyedi, és megismételhetetlen. Ideákat gyárt, életről, jóról, rosszról, helyesről és helytelenről. Bízni kezd benne, hogy ha jó lesz, majd máshová jut, mintha rossz. Vagy hihet a megszabadulásban is, és akkor elpárolog talán. Persze mindez hiú ábránd. Mert nincs jó és nincs rossz. Nincs megszabadulás, és nincs kárhozat. Káprázat csupán az egész, mert csak zuhanás van az óceán felé, ahonnan vétetett, és amivel azonos. A születés így nem jó, és a halál nem rossz. A születés kiszakadás a mindenségből.
Az élet szenvedés. Mondták egykor, de nem azért mert fájdalommal terhes, hanem "mert elhagyatnak akkor mindenek". Csak a rettenet van. A félelem az egyénvalóságért, a kicsinység érzete a mindenséggel szemben, a megsemmisülés borzalma. Pedig nincs megsemmisülés, ahogy születés sincs. Kiszakadás van és visszatérés.
De a visszatérés nem örök lét, vagy örök kárhozat. Túl van a léten, de nem megsemmisülés, nem a lét és nem a nemlét.
Más... 2004.10.30.