yoscha.hu

2015. december

8176. nap a blog indulása óta
2015. december 30. szerda
Na megvan a 600km Zoénak, és nekem is az 1530. Erre az évre ennyi...
2015. december 30. szerda
Jól elfutott ez az évvége.
A karácsonyt szokáshoz híven szüleimnél tartottuk, de tegnap Csiliékkel is megünnepeltük amit kellett. Közben Zoéval komoly kihívásokat teljesítek, mivel szeretné elérni az éves 600 kilométerét bringával. Huszadikán még jó hetven volt vissza, mára ez alig tizenötre olvadt. Szóval még van egy kisebb körünk, de megoldjuk. Én ezzel a plusszal idén többet fogok tekerni mint tavaly összesen, még úgy is hogy a nyári bringatúrát kihagytam.
Viszont a karácsonyi evészetek és a saját söreim rendszeres fogyasztása aggasztóan megnövelte a tömegemet, amit a cangázás sem tud kellően karbantartani, így következő időszakban komoly diétába kezdek.
2015. december 21. hétfő
Pörgős napokon vagyok túl. Pénteken még megfőztem az idei utolsó sörömet, ami megint a szokásos Hordár lett, mert az a legfínomabb és az Ausztrál után nem volt kedvem újabb kétes ügyletekbe kezdeni. Péntek este meglátogattam T.Z kollégámat aki már többször járt nálunk, és most én voltam a soros.
Szombaton a gyerekekkel kimentünk a Lajos-forráshoz és tettünk egy pár kilométeres túrát a ködös nyálkás erdőben. Nem volt ideális az időjárás, de mi azért élveztük, igaz nyakig sárosak lettek, úgy hogy a kocsiba csak nadrág és cipő nélkül ülhettek be.
Lajos-forrásnál
Tegnap fél tizenegytől megnéztük az új Star Wars-t. Nekem tetszett. Viszont hihetetlenül hangos volt, és a mai divatos gigafilmek olyan gyorsra vannak vágva, hogy én csak kapkodtam a fejem és általában olyan érzésem volt, hogy pont lemaradtam valamiről, mert nem volt időm elmerülni a látványban, a környezetben vagy akár csak a szituációban. Szóval lehetett volna kicsit kevésbé pörgős, még akkor sem untam volna el.
Utána elrohantunk Zoé szülinapra kapott főzőkurzusára, ahol leadtam a lányt. Aztán irány haza megpihenni egy bő órára, majd elvittem Hitvesemet és Kristófot a Főiskolára a karácsonyt helyettesítő buddhista bulira, majd elautóztam a főzőkurzusra, hogy ne maradjon ott végleg a lányunk. Hazafelé félúton vette észre Zoé, hogy ott maradt az órája. Vissza kettő, padlógáz. Utána még el kellett vinnem enni, mivel aznap még minden étkezése kimaradt. (Reggeli helyett gépeztek, ebéd helyett popcont ettek a moziban.) Már az M3 kivezetőn jártunk, mikor kikönyörögte, menjünk mi is el a Főiskolára és nézzük meg Anyáékat meg az esti koncertet. Így hát megint fordultam új irányba.
A Főiskolán persze várni kellett majd egy órát a koncertre amit a gyerekek fél óra alatt el is untak, pedig érdekes volt.
Na ez után sikerült hazakeverednünk.
Én majd három órát vezettem tegnap a városban...
2015. december 15. kedd
Tegnap projektzáró vacsorán voltam az egyik korábbi munkahelyemmel. Jó volt. A sok svédasztalos étel mellett a grillpulton előttünk sütöttek minden finomságot. Én az alábbiakat ettem: Kenguru hús, krokodil farok, békacomb, makréla, garnéla. A kenguru kissé rágós, de azért finom volt. Hazaérve viszont le kellet nyomnom egy gyógysört, mert kicsit ugráltak az állatok.
2015. december 14. hétfő
Csütörtökn szabadságot vettem ki, hogy Sógorommal tudjak kisüsti pálinkt főzni. Ez most nem lett olyan kirobbanó ízű mint a tavalyi tiszta barack, de bulinak nem volt rossz és az eredmény még jó is lehet. Közben sikeresen elégettem a kezem több helyen.
Pénteken jobbára a sebeiment nyalogattam és készültem Zoé szülinapi bulijára, ami szombat délután volt közel tíz gyerekkel. Még péntek este nekikezdtem Kim Stanley Robinson: Auróra című könyvének, ami olyan jó volt, hogy a buli alatt is azt olvastam a fotelemben. Mivel tudományosan bizonyított, hogy olvasás közben nem is hallunk így egész jól átvészeltem a szombati zsúrt.
Vasárnap is szinte csak olvastam, de ebéd után még elmentünk Zoéval bevásárolni alapanyagokat a karácsonyi ajádékjaihoz. - Egész szép dolgokat csinál...
Ma egy projektzáró vacsorára vagyok hivatalos az egyik korábbi munkahelyemmel.
A héten még sört is jó lenne főzni sőt Vp-be is le kell ugranom. Lehet a kettőt össze kellene kötni. Még meglátom hogy sikerül.
2015. december 8. kedd
Na itt vannak a hétvége képei...
Zoé 11
2015. december 7. hétfő
Basszus, elkaptam Kristóftól a torokfájást. Ő hétvégén panaszkodott rá, én ma erre ébredtem.
Na mindegy.
Pénteken Zoé kerületi sakk olimpián volt (ahol bronz érmet szerzett) mialatt Kristóf az első verekedős karate edzését élte túl. Elég rosszul viselte, hogy mindenki "laposra verte" az ő szavaival élve. Az biztos, hogy sokat kapott amire sem lelkileg sem testileg nem volt felkészülve. Mondtuk is, ha nem akar erre a versenyzői edzésre járni akkor nem muszáj, de ő versenyezni akar és nyerni. Ahhoz meg muszáj...
Szombaton Vp-ben névnapoztunk és ünnepeltük Zoé szülinapját. Lesznek képek is, de tegnap nem volt hangulatom és a géphez sem fértem hozzá, mert Hitvesem tanult rajta.
Holnap céges karácsonyi vacsora lesz. Beszerveztem a keresztgyerekeimet nörszködésre. Biztos nem fognak négyen randalírozni... Nem baj, rendelhetnek pizzát, és játszhatnak kedvükre.
2015. december 3. csütörtök
Kissé rácsavarodtam az iráni zenékre. Újabb és újabb gyöngyszemeket találok. Na mindegy.
Tegnap frissítettem a telefonom és Hitvesem tabletjének az oprendszerét, Hitvesem tabletjével volt némi szívás így majd éjfél lett mire ágyba kerültem.
Ma délelőtt kicserélték a vízóránkat. Nem túl izgalmas, de öt évre most nyugi lesz...
2015. december 1. kedd
Mai napom zenéje ez:

vagy talán ez...

Ja és tegnap volt 14 éve hogy nekikezdtem ennek a blognak.
Akkor még youtube sem volt...

Régebbi hírek:

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--