2011. január

6195. nap a blog indulása óta

2011. január 31. hétfő, 20:44
Már három olyan projektem van, melyet megszereztük, megnyertünk, aláírás előtt állnak és nem tudom ki fogja megcsinálni. Csak az biztos, hogy én leszek a projektvezetőjük (mert nincs más). Persze egyetértek a tulajdonosunkkal, hogy inkább ezen sírjunk, mint azon ha nincs munka, de én őszintén aggódom, honnan lesz meg a szükséges 6-10 ember ami kellene a teljesítéshez?
Ja és ma az utolsó napon kiiratkoztam az állami nyugdíjból. Ha semmi nem változik, akkor eléggé megszívtam, de az elmúlt húsz év tapasztalatából nem hiszem, hogy a jövendő huszonöt évben megmaradjon az állami pillér előnye. Majd huszonöt év múlva meglátjuk...
2011. január 30. vasárnap, 19:30
Kinyúlok. Több mint három órát töltöttünk a jégen...
2011. január 29. szombat, 19:39
Délután kimentünk az agárdi Popstrandra csúszkálni. Nagyon jó volt, olyannyira fellelkesültünk, hogy hazafelé be is szereztünk rögvest három korcsolyát, és a gyerekeknek bukósisakot. Csak Hitvesem állt ellen konokul. Holnap délután is oda megyünk, de már teljes harci díszben. Valamikor képeket is tolok fel addig nézzétek a picplz-es fotókat...
2011. január 27. csütörtök, 19:23
Ma voltam szülőin... Embert próbáló...
Holnap reggel fél hétkor indulok Sopronba. Ma sem lesz így Apaklub.
Ja és Kristóf vércudar. Ütöget mindenkit. Nem tudom kitől látta, de ez nálunk nem szokás. Ma nem is nézhetett mesét. Persze utólag mondja, hogy "jó leszek".
Én is hányszor mondtam ezt...
2011. január 25. kedd, 16:48
Zoé csak nem akar bepöttyenni. Illetve hát van rajta napok óta pár gyanús jószág de azok nem fejlődnek szép tipikus báránnyá. Viszont Kristóf már olyan rossz mint a bűn. Üti a nővérét, felesel, rendetlenkedik, mintha a falnak beszélnénk (üvöltenénk). Sajnos még nem száradt le róla minden, de ha jövő héten sem megy oviba, akkor én valamelyik este biztos széttépem. Pedig kár lenné érte, mert csodálatos kisfiú ha nem unatkozik baromira.
Hitvesem legnagyobb örömére tegnap végre kiolvastam a Limitet. Hetek óta az estéimet meghatározta ez a könyv, amiről nem tudok egyértelműen nyilatkozni. A legegyszerűbb ponyva keveredik benne a legtudományosabban átgondolt lehetőségekkel, elemzésekkel. Egyszerűen kettősnek érzem. Szerintem Schätzing (azon túl hogy imádja az akciófilmeket) úgy gondolta, a könyve nem lenne elég sikeres, ha nem rak bele 3-4 filmnyi akciót. Ezért hát telepakolta... Szerencsére biztos kézzel vezeti a kamerát, de én akkor is élveztem volna, ha kevesebb a robbanás, halál. Mert a sztori maga is jó, csak néha eltűnik a nagy füstben. Ennek ellenére - vagy pont ezért? - nem tudtam lerakni.
2011. január 22. szombat, 19:53
Úgy tűnik, hogy Kristóf túl van a nehezén. Már nem viszket neki annyira, de ronda mint a bűn. Fürdéskor Zoén is felfedeztünk két árulkodó pöttyöt. Holnap estére kiderül vaklárma volt-e. Ma nagyon jól telt a napunk. Míg a lányok elmentek vásárolni, mi fiús filmet (Hihetetlen család) néztünk, majd kardoztunk, legóztunk. Remélem én is ilyen jól fogok szórakozni pár nap után ha elkap a kórság.
2011. január 21. péntek, 12:22
Na még kettő sláger, de nincs több...


2011. január 21. péntek, 10:34
Tudom szar minőség (majdnem mint a kazettákon), de ezt tudja a telefonom a harmadik sorból.
Nagyon zajos, nagyon szemcsés, de ott voltam...






2011. január 20. csütörtök, 20:01
Bevallhatom - mióta láttam fürdéskor Kristóf kifejlett pöttyeit - újult erővel tört rám a para, hogy én ezt nem akarom elkapni. Nagyon durva. Szóval most kicsit rettegek, de tudom, hogy a sorsom már eldőlt. Délután megkérdeztem főnökömet, aki harminc évesen esett át a himlőn, hogy milyen volt? - Rettenetes, borzalmas, de tényleg. És még biztatóan kinevetni sem akart, mikor bevallottam, hogy engem is ez fenyeget.
De legalább elmehetek még a Trabant koncertre...
2011. január 20. csütörtök, 8:47
Ne aggódjatok nem vagyok pöttyös, mehetek este Mariettára.
2011. január 18. kedd, 20:36
Aggasztóbb a helyzet. Mintha rajtam is kiütközne valami...
Holnapra kiderül.
2011. január 18. kedd, 19:57
Vaklárma törölve. Kristóf _tényleg_ bárányhimlős. Fürdésre kijött rajta 20-25 csinos piros pötty. Na most fog kiderülni, hogy én átestem-e titkon a kórságon, vagy együtt fogunk feküdni a kanapén. Kristóf többször el is mondta, hogy szeret(ne) beteg lenni, mert heverhet a kanapén, és egész nap nézhet fiús filmeket. Hát most megkapta... :-)
2011. január 17. hétfő, 20:48
Gyanakszom... Fürdetéskor Kristóf arra panaszkodott, hogy viszket. és valóban pár kiütésszerű valami látható rajta. Szerintem elmúlik. Ugyanakkor Hitvesemen is megjelentek hasonlóak a dekoltázsánál, a füle mögött, a tarkóján. Persze ő már volt bárányhimlős én meg még nem. Szerintem allergiásak valamire. (A bárányhimlő vírusára?)
Na az lesz a legszebb, ha a családból mindenki kidől (Hitvesem rögvest az első munkanapján) és csak én maradok talpon.
Mondom vaklárma... :-)
2011. január 15. szombat, 21:31
iPhone helyzet oldódik. Kaptam több barátomtól is segítséget (őszinte köszönet érte), és pénteken sikerült személyesen beszélnem a Megrendelővel, akit sok kérdésben felpuhítottam. Így már akár meg is lehet oldani a helyzetet.
Hitvesem második este lép le Ángélus Barátnéval aki hazajött "elereszteni a haját" a születésnapja okán. Én meg itthon olvasom a Limitet, ami pompás könyv és szerencsére teljesen beszippant, így örülök a csendes magánynak. Lesz még beszámoló róla...
2011. január 12. szerda, 20:54
Jó, hogy ennyien olvassák a blogot. Kaptam is két használható szálat, honnan szerezzek embereket a feladathoz. Köszönöm!
2011. január 11. kedd, 19:51
Istenem, tegnap megkeresett a főnököm, hogy szerzett egy jó kis iPhone fejlesztési projektet, és én lettem a projektvezetője. Problémás, hogy nincs iPhone fejlesztési ismeretekkel rendelkező fejlesztőm, sőt olyan szabad fejlesztőm sem, aki kitanulhatná a "szakmát" pár hét alatt, mert áprilisra villantani kellene. Meg is kaptam, hogy destruktívan állok a kérdéshez. Annyi könnyebbségem adatott, hogy akár alkalmazhatok is egy "profit", csak olcsó legyen. Jó vicc. Sehol egy munkanélküli iPhone fejlesztő, de sorban hirdetnek állásokat nekik. Holnap már a megrendelővel kell tárgyalnom a részletekről. Tehetem oda az arcomat egy nagy pofonért, ha nem találunk egy héten belül valakit aki qrwa gyorsan elkezd hatékonyan dolgozni. És persze presztízs kérdés, hogy a tulajdonosomat nem égethetjük az ismerőse előtt, szóval legyen meg olcsón, határidőre, egy ütős és szép telefonos alkalmazás. Csak ember nincs rá egy sem...
2011. január 09. vasárnap, 19:56
Nem tűnik egyelőre bárányhimlőnek. Valami más kórság, vagy csak lassan akar kitörni. Épp most hányta össze Zoé az előszobát, fürdőszobát, mert már nem jutott el a wc-ig. Holnap reggel mennek dokinénihez, és keddtől Csili lesz vele betegállományban. Nem tudom mi lehet. A himlő kitörését a legújabb számításaink szerint a 17-23-ig terjedő hétre várjuk. Jó kis évkezdet lesz.
Ja azért raktam fel képeket mindenüvé...
2011. január 08. szombat, 08:44
Csütörtökön majd öt órán át javítgattuk Gy.Z-val közösen Cs.G gépét, mivel ő nem a felhőben él így muszáj volt megmenteni az évek óta felhalmozott digitális emlékeit. Jó sokat szívtunk a megbízhatatlan áramellátással, de végül sikerült jelentősebb adatvesztés nélkül megúszni a kalandot.
A tegnap csendesen telt mindaddig míg Zoé éjjel egykor arra nem ébredt, hogy hány és fáj a feje. Azután reggel is hányt és fáj a feje. Lehet, hogy ez már a BÁRÁNYHIMLŐ??? (Szerintem az, ha nem, akkor nem tudom mi lehet...)
2011. január 05. szerda, 17:10
Na igen a régi szép idők... :-)

--- 2002.01.07. 15:20 ---
Hulla vagyok. Jó, ha két órát aludtam az éjszaka. Zakatol a halántékomon a két Red Bull a néhány tea, viszket a szemem, és szívem szerint lefejelném a klaviatúrát. Persze azért jól érzem magam, és nem bánom kicsit sem, hogy ma nem én vagyok a legkipihentebb a gyárban.
A kevés írásért cserébe mindenki megnézheti nálam a horoszkópját. De aztán ne engem utáljatok...

--- 2002.01.04. 11:09 ---
Tegnap este nem találkozhattam barátaimmal, mert már pakoltak lázasan. Ma meg már valahol délen vannak +40˚C-ban. Viszont hívott a lány aki meg akarja venni a pécómat, hogy akár a jövő héten indulhat az üzlet. Körülbelül ez is az összes jó hír, mert rajtam van a depresszió a hidegtől. Folyik az orrom, kiszáradt a szám, anyám sem szeret, és a kutyám is elhagyott. Blues!

Mindig a sorok (bejegyzések) között bújik meg a lényeg...
2011. január 04. kedd, 00:05
Vicces, ma hazavágtam a linuxomat. De teljesen...
Áldom a sorsomat, hogy már szinte mindent a felhőben tárolok, ami meg nem ott, az a céges fájlszerveren van meg. (Csak a délutáni FreeMind-em szállt el.) Így mostanáig volt egy jó kis Ubuntu telepítésem, azután a szinkronizálás a netről, ami szerintem reggelig is eltarthat, míg lejön az a pár giga képem, doksim...
Na szépen kezdődik az év. :)
2011. január 01. szombat, 14:25
Úr Isten, reggel negyed hatig nyomtam...

2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002