yoscha.hu

2008. december

Fotózni szeretnék
2008. december 29., hétfő, 21:10
Talán ez lesz a idei utolsó bejegyzésem, mivel holnap lemegyünk Badacsonyba. Bár velem lesz a gépem, de nem hiszem, hogy sokat fogok onnan blogolni.
Az elmúlt napok már a készülődéssel teltek. Beszereztük az elengedhetetlen orkán kesztyűket a gyerekeknek, előszedtük a sínadrágokat, megvettük az almaleveket.
Ma még voltam a Gyárban is. Közben továbbra is a fényképezők körül forog az agyam. Cs.G-ék kipróbálásra odaadják a Panasonic DMC-FZ50-esüket, ami bár már vagy két éves modell, de még mindig az egyik csúcs a kompaktok között. Hajlok rá, csak közben annyi pozitív cikket olvastam a tükörreflexesek előnyiről (sokkal jobb képminőség, gyorsabb működés, bár kisebb átfogású, de lényegesen jobb optikák) hogy egyre inkább úgy gondolom, pár éves távlatra már sokkal nagyobb előnnyel járna egy Pentax k-m ami a Digitális Fotó Magazin decemberi számában a tesztgyőztes volt a belépő szintű tükörreflexesek között. Mindkét gépnek vitathatatlan előnyei és hátrányai vannak a másikkal szemben. A Panasonic képes videót is rögzíteni, amit a Pentax nem tud. Ugyanakkor itt van a kis kompaktom, ami kielégítő videókat készít, ha kell. A Pentax nem ad ki élő képet fotózáskor (ahogy a legtöbb tükörreflexes sem) ezzel nem "fűti fel" a CCD-t így kevésbé lesz zajos az elkészülő kép, viszont nagyságrenddel nagyobb az érzékelője, ami SOKKAL szebb képet eredményez. A leírások szerint a Pentax két kit objektíve tökéletesen elegendő az amatőr fotósoknak bármire, de ha kell olcsón vásárolható hozzá régebbi objektív is.
A kérdés végül is úgy szól, hogy a meglévő ultrakompakt mellé vegyek-e egy felső kategóriás kompaktot, ami képminőségben nem ad igazán többet, csak "jobb a fogása". Vagy minőségi ugrással válasszak-e inkább egy tükörreflexeset, az összes ismert hiányával, amiket akár kompenzálhat is a meglévő ultrakompakt?
Amatőr hobbifotós vagyok, aki főként a gyerekeit akarja lencsevégre kapni. Így nem biztos hogy kihasználnám a tükörreflex nyújtotta előnyöket, de félek, hogy pár hónap múlva mégis csak fájna a szívem, mert amíg nem volt Citroenem addig nem hiányzott a tolatóradar és a tempomat sem, és míg nem volt C5-ösöm, addig a hidropneumatuka kényelmét csak parasztvakításnak tartottam. Azóta pedig már nem akarok olyan autót, melyből ezek hiányoznak.
A válaszok már csak 2009-ben lesznek meg...
2008. december 26., péntek, 20:18
Ha van értelme a "szentestének", akkor az valami olyan amit a nővéremék csináltak. Zoé egészen bizonyosan "látta" az angyalokat, de érezni még én is éreztem őket.
Egyébként csendben telt a karácsony többi része. Volt kacsa, káposzta és bejgli is, sőt még a mai délutánt is átvészeltük újra itthon, pedig ez mindig nehéz. A hétvégén valamikor dolgoznom kell, mert hétfőre össze kellene állnia egy speckónak, csak így többnapos elteltség után szörnyű rávennem magam az agymunkára/gépelésre.
2008. december 23., kedd, 20:50
Wittgenstein egy zseni volt. Tudom visszatérően áradozom róla ezen blogon, de tényleg az. Nem csak azért amit mondott, hanem ahogy mondta. Ő az egyetlen általam ismert gondolkodó, aki a teljes nyelvi eszköztárát bevonta a filozófiája kifejtésébe. (És mindezt azért, hogy a nyelvről beszéljen!) Korai műve a kikezdhetetlen bizonyosságot "sugározza" a sorszámozott fejezeteivel, melybe egyetlen megbicsaklás vagy kétely sem merül fel. Ezzel szemben az önmagával is vitatkozó késői írás csupa kérdés, felvetés, nyitottan hagyott gondolatmenet. Még aki nem is érti meg a mondandó teljességét, az is már a szöveg "ízéből" tapasztalhatja az eltérő látásmódot. Ő az akinél szinte elég azt meglátni ahogy a témához nyúl, hogy megértsd miről akar szólni. Persze amit mond az is csupa igazgyöngy, csak egyszer láncra fűzi, máskor meg eléd szórja, hogy kedvedre fűzd fel, vagy rendezgesd ahogy jónak látod.
Mondom zseni.
2008. december 23., kedd, 13:34
Tegnap még dolgoztam, azután megnéztem a fényképezőket, hogy ne csak mások leírása alapján lelkesedjek. Le is törtem kissé. A kiválasztott modell is túlzottan kicsinek és könnyűnek találtatott. Hitvesemmel átbeszélve arra jutottunk, hogy majd ketten elmegyünk és végigfogdossuk a gépeket. Utána majd választunk a tesztek tükrében.
Este ajándékokat csomagoltuk, és készülünk a holnapi ünnepségre...
2008. december 21., vasárnap, 20:53
Ángélusoknak előkarácsony képek a Picasan, többieknek új fotók érhetőek el a skacokról. (Mert lehet jó képeket csinálni ezzel a géppel is, csak akarni kell.)
2008. december 21., vasárnap, 13:34
Napok óta fényképező lázban égek. Ugyanis az alig fél éve vásárolt ultrakompakt gépünket egységesen utáljuk Hitvesemmel. Nincs azzal semmi baj. Gyors is, kényelmes is, és még a képei sem rondák. (Talán a vörös szemmel van baja, amit a régi felcsapós vakus Optio S4 nem produkált.) Viszont már-már kényelmetlenül kicsi és könnyű. Olyan fényképezni vele, mint egy telefonnal. Nincs tartása. Emiatt csökkentek le radikálisan az utóbbi időben az új galériák is az oldalamon. Pedig vásárláskor meg voltam győződve, hogy ideális lesz a retikülben hordható egy gombos kialakítás a nálamnál ezerszer jobb képeket készítő Hitvesemnek.
Szóval gép kell, csak azt nem sikerült letisztáznom egy darabig, hogy szükségem (szükségünk) van-e egy tükörreflexesre a kiváló képminőségért? Ami együtt jár az objektívek utáni folyamatos hajszával, azok cserélgetésével, a hatalmas fotós táskákkal is.
Aztán rájöttem, hogy bármennyire is csábító többnek tűnnni egy tárgy által, de mi nem a megszállott profik vagyunk, csak kényelmesen szeretnénk fotózni a gyerekeket egy olyan géppel, amit nem utálunk.
Ezért inkább az kompaktok felső kategóriájából választanék. A leírások alapján, sőt apukám ajánlásával is a legjobb karácsonyi választás a Panasonic DMC-FZ 28.
Egyedül Hitvesem győzköd, hogy ráérünk még, mert a jelenlegi géppel is lehet fotózni. Lehetni lehet, csak épp nem fotózunk. Én meg egyre több tesztet, cikket, árajánlatot nézek, és kezdem rosszul érezni magam, hogy miért nincs még ilyen gépem?
2008. december 19., péntek, 20:13
Ma reggel a cégtulajdonosom egy üveg borral ajándékozott meg a saját féltve őrzött készletéből. Nagyon megörültem neki, majd megkeressük a hozzá illő alkalmat.
Tegnap este volt a céges karácsonyunk is. Meglepően jól sikerült. Jött egy csapat, akik középkori kaszinót rendeztek nekünk. Cserép pénzekkel lehetett "rulettezni" volt célba dobálás és üveggolyó gurító játék. Hülyén hangzanak így leírva, de pár bor után fergeteges móka volt.
2008. december 18., csütörtök, 14:32
Tegnap csúnya üzemzavarba futottam bele. Eleinte azt hittem, hogy valami galádság történt az oldalammal, mert igencsak szétesősen jelent meg. Megpróbáltam bejelentkezni hogy magam járjak utána, de nem jutottam fel a szerverre. Na ekkor hívtam az üzemeltetőt. Onnantól pár órára nem csak yoscha.hu tünt el nyomtalanul de még számos más domain is megszűnt létezni.
Azután minden helyre állt.
Tegnap éjjel végre befejeztem az ajánlatomat, amit napközben a gyárban lehetetlenség volt írni, mert mindig valami sürgős apróság jött közbe.
Este megyek céges karácsonyra...
2008. december 16., kedd, 09:44
Bár azt reméltük, hogy csak vaklárma volt a vasárnap hajnali hányás, de úgy tűnik nem olyan szimpla az ügy. Tegnap napközben és még éjjel is többször rosszul lett a Lányom. Szerencsétlennel kólát itatunk és zacskós levest. (Utálja mindkettőt.) Végül is nem rossz, ha már kis korában összekapcsolódik benne a kóla és a betegség érzete. :)
Tegnap különben fél egyig dolgoztam, mert napközben nincs annyi nyugalom és csend, hogy egy ajánlatot tisztességgel megírjak. Nem baj. Még ez a hét, és pihenés.
2008. december 14., vasárnap, 20:30
Zoé ma négy éves! Nagylány lett. Viszont a mára meghirdetett gyerekzsúr elmaradt, mivel éjjel egy nagy hányós jelenetet rendezett, aminek hatására nem mertünk megreszkírozni egy tömeges fertőzést. Így csendben és igen bágyadtan telt a nap. Sóba-vízbe krumplit ettünk és zacskós leveseket (mert azokban rengeteg só van). Majd szilveszterkor bepótoljuk.
2008. december 13., szombat, 20:33
Két napja áll a bál, akarom mondani két napja ünnepeljük Zoé negyedik születésnapját. Tegnap Hitvesem családja, ma ez enyémek voltak itt. Nagyon jó volt mindkettő de kezdek fáradni, mivel délelőtt még el kellett mennem bevásárolni három másik anyukával közösen az ovis csoport karácsonyi ajándékait. (19 gyereknek korcsoportonként) Utána szaladtam tortáért, üdítőért. Holnap délután pedig a barátok jönnek gyerekekkel.
NA mindegy. Felrakom képeket...
2008. december 10., szerda, 21:38
Két napja a Google Friend Connect lázában égek, és már megint fejet kell hajtanom ezen cég zsenialitása előtt. Tény, hogy egy ideje a web a közösségektől hangos. Közösségi oldalak generálnak óriási forgalmat (iwiw, Facebook, stb). A Google lemaradt ebben a versenyben, és már megint nem a megszokott módon cselekedett. Szóval nem létrehozott egy n+1. közösségi oldalt megpróbálva az erejével lenyomni a többieket, hanem megnyitotta az addig monopolizált szolgáltatásokat. Így nem egy google tér nyílt, hanem végtelen sok apró közösségnek teremtett lehetőséget a blogokon, oldalakon, hogy ne még egy arctalan massza jöjjön létre (-Te is iwiwen vagy? -Persze, és a MySpace-en is.) hanem valóban a kis közösségek erősödhessenek meg.
Így mostantól megint a google megoldását fogja használni szinte mindenki, de úgy érezhetjük, hogy ez most valami személyes és más. (Mert tényleg az.) Mégha újabb információkat is tud meg közben rólunk a kereső óriás. De legalább jobb válaszokat, és kevésbé idegesítő reklámokat kapunk cserébe a baráti kapcsolatok jobb kezelésén túl.
Szóval, ha olvasod az oldalamat, akkor add hozzá az arcodat is bátran, mert ezen csak nyerhetünk. :)
2008. december 9., kedd, 09:55
---= SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY =---
Tegnap kiküldtem egy csomó meghívót az új közösségi szolgáltatások igénybe vételéhez a yoscha.hu-n. Többen is kérdeztétek, hogy most akkor mi van??? Szóval még előttem sem világos teljesen hogy mi minden szolgáltatás lesz a jövőben elérhető, de oldalakat, közösségeket embereket lehet összekapcsolni egyszerűen. Nincs más dolgod, mint a kapott levélben a linken eljutni az oldalamra, és ott jobbra a "Közösség" alatt elfogadhatod a meghívást. Innentől kezdve egy csomó jó dolog vár...
2008. december 8., hétfő, 20:30
Mikulások támadtakA péntek csendesen telt. Szombat reggel viszont a hajnali IKEA látogatásunkkor ebéd meghívást kaptunk szüleimtől, aminek nem lehetett nemet mondani (rakott káposzta, illetve sült kacsa). Így dél körül leruccantunk Vp-be, ahol még a karácsonyi vásárlás egy részét is sikerült megoldani a gyerekek kíváncsi tekintete nélkül. Nagy segítség ám.
Vasárnap (ebéd után!) újabb kör IKEA és Decathlon. Este a beszerzett tárolót installáltuk, majd végigszenvedtük a Nagy Sándor életét bemutató szörnyűséget. Ha olyan lett volna Alexandrosz mint a filmben, akkor már rég senki sem emlékezne rá. Aki teheti, kerülje ezt a filmet mint a dioxinos sertéshúst.
2008. december 4., csütörtök, 21:49
Na bazz+!
Ma míg presalaes tevékenységet folytattam a Kijáratnál a kocsimat megbilincselték. Mint kiderült, tilosban parkoltam. Csak ez a tábla jó 50 méterre volt a másik irányból. Én meg botor fejjel örvendeztem, hogy végre van egy parkoló (melybe csak többszöri koccal fértem be, de legalább volt helyem). Kiérve szakadt az eső (minden cseppet hallottam sapka nélkül) és ott figyelt a kerékbilincs. 14.400 + 3000-be fájt. Még most is fáj, de úgy vagyok ezzel hogy néha belefut az ember, hiába elkötelezett törvénykövető is.
Fátylat rá!
Kedvenc keresztlányom járt ma egész nap a fejemben. Névnapja van, de csak kilenc körül tudtam egy nyomorult SMS-t küldeni felé, és így is el vagyok maradva közel tucatnyi levéllel, feladattal. Ugyanakkor pontosan él bennem, hogy én is ilyen korban kezdtem felnőttként gondolni magamra. A fiatal éveimet valahol 16 körül kezdtem, és 15 évig tartott. Jó most is, de azért irigylem...
2008. december 3., szerda, 20:40
Évek hosszú várakozását követően ma MEGSZÜLETETT Csku Róza Sára!
Viva! Viva! Sok boldogságot kívánok neki az eljövendőkre!

Ma egyébként "kávéházas" napom volt. Tízre kellett mennünk Nagyon Fontos embereknek személyes oktatást tartani. Tízkor kiderült, hogy csúszás van, így elzavartak kávézni. Pont mikor megkaptam a dupla adag vaníliás kapucsínómat, jött a telefon, hogy epedve várnak.
A délutáni oktatásig pont annyi idő maradt, hogy már nem lett volna értelme visszamenni a gyárba, így ebéd és némi lófrálás után kerestünk egy WI-FI-s kávéházat, hogy legalább részben hasznosan töltsük el az időt az egyre csúszó második etapig. Mit mondjak, nem lennék digitális nomád, pedig elnézve a közönséget a betérők közel fele laptoppal nyomult az ingyenes neten. Konzervatív és öreg vagyok, de én jobb szeretek a fotelemben a saját ingyen teámat szürcsölve dolgozni, mint kávéházban.
De ezt is tudom már...
2008. december 1., hétfő, 16:15
Majdnem megfeledkeztem róla, hogy iskolás korú lett az oldalam. Több mint hét (!!!) éve indítottam a naplót. Még 30 sem voltam. Gyerektelen, asszonytalan. A húsz négyzetméteres Jósikában laktam, és a Sárga veszedelem volt a kocsim. Ja és a hajam is megvolt (festve).
Hogy azóta mi minden esett velem az többé-kevésbé jól követhető az oldal által elfoglalt 1Gb-nyi helyen.

Tegnap például Cskuknál jártunk. Alig három hét múlvára vannak kiírva, és láthatóan még nem tudják mire is készüljenek. Honnan is tudhatnák szegények. Az Apám földjében olvastam, hgoy a gyerek "átgombolja" az ember életét. Ez úgy megragadott. (akárcsak a könyv)
Na dolgozom tovább.

Régebbi hírek:
2008. november, 2008. október, 2008. szeptember, 2008. augusztus, 2008. július
2008. június, 2008. május, 2008. április, 2008. március, 2008. február, 2008. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--