yoscha.hu

2008. július

Vakáció után
2008. július 31., csütörtök, 10:25
Kicsit darabos a blogolásom, de ennek igen jól definiálható okai vannak. Először is, mint közismert a múlt hét pénteken szétcsaptam a gépemet. Hát, azóta sem tökéletes. Mondhatni az alapfunkcióit sem látja el rendesen. Így a hétvégén készült fotók feltöltésére is várni kell még. Emellett bár csak kedden kezdődött a munkahetem, de azóta visszamenőlegesen ledolgoztam a hétfőt is. Most épp azért tudok írni, mert nekiálltam a gépem újrahúzásának, és míg megy a mentés nincs jobb dolgom.
Viszont a badacsonyi hétvége nagyon jól sikerült. A fogadó egészen olyan volt mint amilyenre vágytam. A szőlőföldek közepén egy régi ház, az udvaron a diófa alatt asztalok, levendula, füge naspolya a kertben hátul hinták a gyerekeknek. Panoráma a tóra, pompás ételek, kiváló borok, és saját terasz az apartmanhoz. Jövőre egy hetet is el tudok ott képzelni, de ősszel még bizonyosan visszamegyünk. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek az Óbester panziót.
Na újrahúzom a gépem, és utána talán jobb lesz.
2008. július 25., péntek, 23:45
Ma megpróbáltam UBUNTU-t tenni a laptopomra, de csúfos kudarccal végződött a kiséret. Mostanra sikerült az alap szoftvereimet valahogy visszavarázsolnom. Megyek is aludni, mert holnap utazunk Badacsonyba három napra.
2008. július 23., szerda, 20:55
Tegnap Apaklubban voltam, ahol részletesen megismekedhettünk CsBali hat napos izraeli börtönélményeivel, amit fekete munkáért kapott évekkel ezelőtt.Mit mondjak vannak olyan különleges helyzetek amik bőven elegek csupán elmondva is.
Ma egy igen érdekes és tanulságos videót találtam, melyen Steve Jobs beszél élete legmeghatározóbb eseményeiről. Érdemes megnézni:
2008. július 21., hétfő, 20:50
Csak mostanra jutottam oda hogy írjak, de jöjjenek a kalandok.
Félelemmel vegyes mosolySzóval a biciklitúra alapvetően jó volt. A tényleges indulás (hétfő) volt a legkeményebb, mert nem csak éjjel és hajnalban viharzott, de délelőtt is vigasztalhatatlanul esett. Végül délben kerekedtünk fel. Én a biztonság kedvéért a biciklis táskámat kívülről belehúztam két narancssárga szemetes zacskóba. Tény, hogy feltűnő volt a rossz látási viszonyok ellenére is. Átérve Ausztriába kapott el az első felhőszakadást. Ezt kibekkeltük egy buszmegállóban, ahol felvettem a monszun viseletemet. Általános döbbenetet keltett, és onnantól valahogy furcsán tekintettek rám az útitársaim. A második felhőszakadás a Kastély kívülrőlŐriszentpéter előtt kapott el pár kilométerrel. Ott már az IKEA kabát is hatástalanná vált. Idejét sem tudom, hogy ilyen időt mikor kellett szabadban átélnem. Valahogy kevésbé kézzelfogható autóból, irodából figyelni az egészet.
A további napok már nem hoztak ilyen kihívásokat, bár nyeregbe pattanni komoly fájdalmakkal járt a túra nagyobbik felében. Viszont a tekeréssel nem akad gondom. Stabilan őriztem harmadik-ötödik pozíciómat, még ha néha úgy is tűnt hogy kiszakad a combom. A legmegterhelőbbek mégis talán a vacsorák voltak, mikor fáradtan, éhesen próbáltuk bevinni a napi kalóriaszükségletünk (többszörösét).
Viszont láttam három rókát, gólyákat akik épp repülni tanultak, és annyi mezőt, rétet dombot, hogy kitart az öröm pár hónapig.

A héten kaptam a hírt, hogy Lia néni aki a családunk távoli és legidősebb élő rokona volt, 90 évesen meghalt. Egyik nap délután azt mondta fáradt, lefeküdt és nem ébredt fel többet. Remélem szeretteim és én is így távozom hasonló korúan.
Emiatt a túrát egy fél nappal megrövidítettük, így vasárnap délután helyett már szombat éjjel hazajöttünk.
Vasárnap kimentem a temetésre.
Most szeretném tisztázni, hogy az én temetésemen semmiféle vallási rítusra emlékeztető ceremónia nem lehet. Sem keresztény, sem buddhista, és szó se essék a túlvilágról, vagy újjászületésekről. Inkább egy hozzám közelálló, engem ismerő személy emlékezzen arról milyen voltam élőnek. Így akarom. - Bár nem fogom látni a felhőkből mit művelnek a többiek, és kísérteni sem fogok visszatérni.
Ma egy hét után rám szakadt a Gyár.
2008. július 13., vasárnap, 11:27
Kettőkor indulok a túrára a gyárból. Addig még be kell vinnem a kocsimat, vissza kell kerekeznem, azután megint oda. Tegnap beszereztem egy biciklisnadrágot, és ma délelőtt lemondtam a hosszúnadrágról, a zárt cipőről. Sokkal könnyebb lett a pakkom, és átázott rövidnadrágban, szandálban ugyanúgy ázik, fázik az ember mint cipőben.
Tegnap és ma is játszótereztem. Hitvesem már unja de nekem mindig nagy élmény.
Most egy hétig nem jelentkezem, de utána lesz nagy etetés...
Következő bejegyzés várható időpontja 2008.07.20.
2008. július 12., szombat, 01:11
Ma ISO tanfolyamon voltam, majd hazaérve, megvárva míg a gyerekek lenyugszanak nekiálltam befejezni az elmaradásaimat a hétre. Mostanra végeztem. De legalább nincs olyan nyitott feladatom ami nyugtalaníthatna a jövő heti biciklitúra alatt. Bár ahogy a dolgok állnak, lesz min nyugtalankodnom a várható hidegfront és jégesőkön túl is.
Valószínűleg bele fogok pusztulni az első napokban.
2008. július 10., csütörtök, 10:53
A mai napom eddigi fénypontja ez a videó:

Egyébként reggel elmentünk Nagy Családi Útlevél Beszerzésre. Mint kiderült a miénk is lejárt, csak már sehol nem kérik. De azért jó ha van. Hátha kivándorlunk Új-Zélandra. Alig másfél órát vett igénybe az ügyintézés. Zoé nem is értette, milyen hely az ahol ennyit kell várni, és sehol egy játék vagy csúszda. Szerencsére voltak még más gyerekek is és mindenki örömére elbandáztak a sok várakozó lába alatt.
A héten szörnyen nincs kedvem dolgozni, és már csak a biciklitúrát várom.
2008. július 7., hétfő, 9:12
Nincs mit mondanom a szombati eseményekről, mert annyira felhábotrító. Viszont ajánlok pár véleményt:
Molotov és Ribbentrop - Tóta W.
A csőcselék inváziója - Hadrian VII.
Buzifelvonulás - Tallán Miklós
2008. július 3., csütörtök, 23:03
Vádolom a Magyar Köztársaság Kormányát!
Név szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Szilvásy Gyögy titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli minisztert, mivel nem tesznek semmit azért, hogy meleg, zsidó, cigány és normálisan gondolkodó honfitársainkat megvédjék pár elvetemült agresszív, a Köztársaság Alkotmányát semmibe vevő terroristától.
Tétlenségüknek két lehetséges okát látom:
1. Képtelenek a birtokukban lévő szervezetekkel és eszközökkel a közrendet megzavaró, gyilkosságokat megkísérlő csoportokat felszámolni. Ezzel ékes bizonyítékát nyújtva annak, hogy nem alkalmasak a Köztársaság kormányzására.
2. Politikai érdeküktől vezérelve hagyják a szélsőséges csoportok megerősödését, feláldozva a békés többség nyugalmát, hogy legyen mivel riogatni egy következő választásnál.
Bármely, akár ettől gyökeresen eltérő oka is legyen a tétlenségüknek, vádolom őket azzal, hogy nem védik megfelelő erővel az Alkotmányban foglalt jogokat, mely minden magyar állampolgárt megillet.
Elfogadom, hogy a szélsőségesek ellen a civileknek, törvényt tisztelő állampolgároknak is fel kell lépniük, mert össztársadalmi problémával nézünk szembe, mégis úgy vélem hogy a közhatalom birtokosai ha nem képesek arra amire pár civil, - titkosszolgálati eszközök nélkül - akkor vagy alkalmatlanok a feladatuk ellátására, vagy bűnpártolást követnek el!
2008. július 3., csütörtök, 15:55
Érdekes posztot találtam a webisztánon:
Elbutít-e a Google? Nem tudom, tehát megguglizom.
2008. július 3., csütörtök, 11:44
Linkelős nap a mai.
Előbb olvastam, hogy bizonyos jelek szerint az élet nem 3,5 hanem 4,2 milliárd éves lehet a földön. Akkor még elég kegyetlen volt a helyzet a mai viszonyokhoz képest mégis jó volt valakiknek. Minek aggódunk? Lesz itt jó világ, legfeljebb másoknak. Viszont megtaláltam Vető János csatornáját a YouTube-on. Kincsesbánya, mivel eredeti felvételeket pakol fel. Aki lelkesedett a ragaszthatatlan szívekért, a ledőlt házakért annak feltétlenül ajánlom.
Valószínűleg az egész napomat a nyolcvanas évek városi depressziójának fogom szentelni.
2008. július 2., szerda, 16:52
Dolgos hétköznapok vannak. Ezerrel pörgök a gyárban, de legalább otthon minden csendes. Zoé új kunsztja, hogy már nem egy puzzle-t rak ki egyszerre, hanem összeönt legalább két kockásfülű nyulast és szinkronban rakja ki. Viszont egyre inkább közösen rosszalkodnak Kristóffal. Ha egyikük valami galádságot csinál rögvest követi a másik ebben. Nem könnyítik meg a gyereknevelést.

Régebbi hírek:
2008. június, 2008. május, 2008. április, 2008. március, 2008. február, 2008. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--