yoscha.hu

2007. szeptember

C5!!!
2007. szeptember 30, vasárnap, 20:03
Tegnap reggeltől estig a Kezes-Lábos fesztiválon voltunk. (Lesznek fotók is.) Nem hittem volna pár éve, hogy fesztivál-junkie leszek. De legalább élvezem, ahogy a gyerekek is.
Ma iskolában voltam, ahol a Buddha korabeli Indiáról tanultam meg sok izgalmasat. Délután pedig vettünk Zoénak egy új gyerekülést, mert miként Kristóf, úgy ő is épp kinőtte az előzőt. Így neki lett egy szép új piros, az öccse meg megörökölte a kéket. Ilyen a kicsik sorsa.
Holnap reggel P-ben kezdek.
2007. szeptember 28, péntek, 17:07
CetLefoglalóztam a Cetet. Ma mikor odaértem, ragyogó napsütés fogadott, és ott állt kávébarnán, csillogón. Kiderült az igazság róla. Citroen cégautó volt fél évig. (Félévenként lecserélik a cégautókat!) Ezért van benne alig 22.900 km. Már csak várnom kell türelemmel, mert november elején lesz a csere.
Most Karátson előadásán ülök, és próbálom befogadni, de lehet hogy inkább a Dolgozatomat fogom titokban írni.
2007. szeptember 27, csütörtök, 21:20
Ma reggel a P-ben kezdetem. Ott indul egy új, izgalmas projekt. Nem túl nagy, de a referencia értéke meggyőző. Jól fel kell kötnünk hozzá a gatyát. Most pörög is rajta az agyam keményen.
Holnap háromra megyek lefoglalózni, és kipróbálni a C5-öt. Nem volt könnyű harc összehozni az eltérő igényeket. Szerintem a Tulajdonosom direkt kihívások elé akar állítani. Na nem mintha nem lenne elegendő a munkámban. A lényeg az, hogy ha holnap aláírjuk, akkor legkésőbb november 5-én átvehetem a Bálnát.
Na írom a Dolgozatomat, mert az sem késhet...
2007. szeptember 26, szerda, 11:51
Tegnap az apaklubban megpróbáltak kizsebelni.
Tudni kell hozzá, hogy a foglalt helyünk fent a galérián a lépcső mellett található. Ott üldögéltem egyedül mert a többiek késtek, és a telefonomat nyomkodtam. Egyszer csak érzem ám, hogy valaki a székem háttámlájára akasztott bőrkabátom zsebébe turkál a lépcsőről felfelé. Fordulásból léptem sarokkal a kezére. Volt némi sírás-rívás, hogy ez fáj, és ő csak a mobilját kereste, mert leesett. (leesett a galériára fel!?) Én azért kitartóan tapostam a kézfejét és próbáltam nyugodt hangon elmagyarázni, hogy a kabátomhoz akkor sem nyúlhat az engedélyem nélkül, ha a mobilja a zsebembe esett is pont. Ez lenne az.Ekkor megjött a tulaj, aki saját kezébe vette az ügyet, és bizonyára ő is elmagyarázta, hogy mennyire nem helyes egy tisztességes kocsma jó hírét rontani ilyen tettekkel. Sajnos és szerencsére a pénztárcámhoz vagy bármely egyéb értékemhez nem jutott el a pasi, így a nem lett rendőrségi ügy. Azért remélem, hogy még mindig fáj a keze.
Reggel voltam a Citroennél. Ugyanis felmerült, hogy ne új Megant vegyek, hanem inkább egy mérettel nagyobb használt kocsit. Találtam is egy C5 Exclusive-ot amin még van garancia, és igen szép. Emellett, ha azt a verdát veszem, akkor plusz 2K-val jobban veszik át a C3-at.
Szóval most nagy a dilemma.
2007. szeptember 25, hétfő, 13:33
Félve jegyzem meg, hogy eltűnt a csütörtök - pénteki bejegyzésem, és amilyen link voltam, lokális másolatom sincs róluk. Így azok a napok örökre az enyészeté lettek.
Tegnap viszont kint voltunk a Káposzta Feszten. Jó volt, egyetlen hibája, hogy a helyi körülmények miatt a fesztivál helyszíne egy hosszú cső volt tágas tér helyett. Így elég nehézen lehetett közlekedni, megállni, vagy bármit nem a tömeggel közösen csinálni. Viszont a gyerekek élvezték, és ettünk székelykáposztát is.
Ma reggel a fogászoknál kezdtem.
2007. szeptember 24, hétfő, 7:30
Tegnap egész nap a fogorvosokat bűvöltem. Szerintem sikerrel, de majd elválik.
Ma reggel az IKEAba mentünk újabb dobozokért, délután pedig megnéztük az autómentes Andrássy utat. Szerintem március 15-től szeptember végéig minden hétvégére le kellene zárni a Nagykörúttól befele mindent, meg persze az Andrássyt is. Imádnák a túristák és a bennszülöttek is. Én bizonyosan imádnám.
Holnap a tervek szerint az Állatkertbe megyünk ki.
Nem megy a yoscha.hu és a kiszolgáló szerver sem. Így most csak a gépemnek írom ezt a bejegyzést...
---2007. szeptember 22, szombat, 20:11---
2007. szeptember 19, szerda, 9:16
Tegnap elmentem Apaklubba, mert nem voltam már egy hónapja. Sikerült is éjjel egyig csocsózni és beszélgetni. Viszont most tudom, hogy milyen apaszemmel az óvoda, mert kifaggattam a skacokat. Reggel az Önkormányzatban kezdtem mert érdekelt, hogy lehet-e matrica a másik kocsira, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Mint kiderült, minden VII. kerületi lakosnak alapból jár matrica, egy autóra. Mindegy kinek a tulajdonában van a kocsi. Szóval nem lesz gond a parkolással.
Na dolgozom.
2007. szeptember 17, hétfő, 21:01
Eléggé fáradt vagyok. Hétvégén írtam tovább a dolgozatomat, ma pedig négytől negyed hatig tárgyaltam az autóról. Végül sikerült mindkét fél számára elfogadható és előnyös megállapodásra jutni. Most már csak el kell döntenem, hogy mit is szeretnék venni. Első helyen továbbra is a Renault áll, de hétvégén a nyílt napon megcsodáltam a KIA cee'd SW-t is. Nagyon egyben van, és elég impozáns. Csak az a három betű nem túl csábító, bár a teszteken áradoznak róla. Alszom rá párat.
Egyébként mostanában azért ilyen akadozó ez a napló, mert minden íráskészségemet felemészti a szakdolgozat, de majd csak kész lesz egyszer...
2007. szeptember 14, péntek, 10:52
Zoé beteg. Tegnap volt a doktor néni, aki felírt egy csomó gyógyszert, cseppet, spricnit, kúpot. Felkészültek vagyunk nagyon. Bezzeg mikor nincs baja, a lányom megveszik minden gyógyszerért. Szimulál a Panadolért, és az M&M cukorkát is pirulának mondja. Most meg üldözhetjük, hogy vegye be és ne köpje ki a felírt antibiotikumot. Furcsa lények a gyerekek.
A hétvégén iskolám lesz. A jelek szerint sikerül úgy összerendeznem a kötelességeimet, hogy csak péntek este illetve vasárnap délben kelljen bemennem pár órára.
2007. szeptember 12, szerda, 21:30
Ma megvolt az első tárgyalási kör az autóval kapcsolatban. Szerencsére semmi váratlan nem ért. Mindenki hozta az előre leosztott szerepét és deklaráltuk a megegyezési szándékot. Innentől már csak egy újabb játszma a többi között.
Ma egyébként sikerült egy szerintem jó koncepciót felvázolnom a Fogorvosokkal történő továbblépés irányába is. Szóval nem volt rossz a nap ebből a szemszögből.
Kicsit beárnyékolja a helyzetet, hogy Zoé lebetegedet. Délután hívott Hitvesem, hogy induljak haza, mert lázas és hány a jány. Mikor hazaértetem 38C volt a láza, és fél óra múlva már 39.2C. Lekúpoztuk, amitől újra a régi lett, de most megint fokozódik a világpolitikai helyzet. Nehéz éjszaka jön, de addig írom a szakdolgozatomat...
Tegnap volt anyukám születésnapja (megkésve, de szívből): Boldog Születésnapot Anyu!
2007. szeptember 10, hétfő, 21:42
Ma a Renault-nál kezdtem a napomat. Tettek egy hihetetlen ajánlatot. Hatszázezret engedtek a diesel (1.5 dCI 106LE) Méganból. Ezzel nem csak a tolatóradar, de a full üvegtető is belefér(he)t a büdzsébe. Most várom a jóváhagyást, hogy indulhat-e a beszerzése. Valószínűleg a héten kiderül minden. Addig még nem élem bele magam, de csöpög a nyálam rendesen, mivel frenetikusakat írtak arról a motorról. Baromi nyomatékos, közben pedig csak cseppenként eszik. (A hatvan literes tank mellett ezer kilométerenként elég utántölteni.) A napfénytető pedig maga az álom, mivel a teljes tetőn végignyúlik, így menet közben nézhetjük a felhőket, ufókat, élvezhetjük a napsütést, (ha nem húzzuk be a sötétítőt) és olcsó módját adja a városi klímatizálásnak.
Szóval most nagyon szeretném, de majd meglátjuk mi sül ki...
Na munkára, mert épp a verifikáció, falszifikáció rész jön a dolgozatomban.
2007. szeptember 9, vasárnap, 23:58
Ma jobb volt. Wittgensteinről írtam, még ha csak röviden is. Számomra az az ember a Filozófia. Szóval jó volt róla, vele gondolkodni.
Reggel szüleim jöttek, délután pedig beszereztünk két cipót Zoénak, és egyet Hitvesemnek a Decathlonban.
2007. szeptember 8, szombat, 21:20
Minden nap ez a szakdolgozat. Jó-jó, de kezdem megutálni.
Reggel viszont Zoéval kettesben elmentünk az IKEÁba, dobozokért, és kipakoltunk a hálószoba ágya alól. Most az ágy a falnak támasztva várja a szétszerelést, mellettem meg a szépen felcímkézett dobozok állnak. Így azért sokkal nagyobb lett a tér.
Holnap délelőtt szüleim jönnek megnézni az új színét a nappalinak.
2007. szeptember 6, csütörtök, 15:53
Jó környék, és izgalmas.Négy éve vagyok házas. Ez jó ám. Mindenkinek ajánlom egy kis nosztalgia gyanánt az esküvőnk képeit. Hej azok a régi szép idők. Tinédzser korú menyasszony, dús hajú vőlegény.
Viszont ma nem voltam TD TO megbeszélésen nyolc hónap óta először. Persze nem hiányzik. Helyette a csepeli Szabadkikötőben üzleteltem sztenderd konténerek árnyékában. Ez ám az előrelépés.
Este sushit eszünk, és felbontjuk az esküvőnkre kapott tokajit.
Lesz dínom-dánom.
Ja és megérkezett az új orosz Vosztok órám, amit sikeresen licitáltam meg 5K-ért. Nagyon ütős darab.
2007. szeptember 5, szerda, 15:51
Most hívott Hitvesem, hogy Kristóf belázasodott. Kapott két oltást. Azok üthették ki. Tegnap jól elúszott a napom. Négyre tettek be egy megbeszélést a TD-be, amiről fél hétkor álltam fel. Mire hazaértem a dugóban Kristóf már lefeküdt (az oltások után), Zoé meg csak engem várt, hogy menjünk fürödni.
Ma is veszem át a feladatokat. Jó pár hét kell, hogy képbe kerüljek teljesen.
A fejem is fáj, mert nem bírom ezeket a hirtelen lehűléseket.
2007. szeptember 3, hétfő, 22:49
Ma megkezdtem a bankok átvételét is a Gyárban. Lesz munkám bőven. Mellette nézegettem azt is, hogy pontosan milyen autóra szeretném lecserélni a jó öreg - de kissé szűkös C3-t. Régi szerelmem a Renault Mégane II. Grandtour. Bár nem magas egyterű, de a csomagtartója 520 liter és mindent beleraktak, ami csak elképzelhető manapság. Érdekes módon még a TotalCar népítélete is jó véleménnyel van róla. Persze ez egyelőre még csak egy vágy, de dolgozom ezen is...
2007. szeptember 2, vasárnap, 20:30
A megmentő létra...Megvan a létra a galériához!
Napok óta járt az agyam, hogy jó-jó lesz galériánk a hálóban, de miként jussunk fel rá? Felmerült az IKEA kötéllétra is végső kétségbeesésemben, mivel az OBI lépcsők vagy háromszor többe kerülnének, mint a galéria számított anyagköltsége. Szerencsére reggel elmentünk az IKEÁba dobozokért. És ott volt a MEGOLDÁS.
Mi kell még?
Egyébként jó nap volt a mai. Csak elfáradtam, mert reggel fél hattól én vigyáztam Kristófot, míg a lányok aludtak.
2007. szeptember 1, szombat, 17:02
Tegnap igen felemelő napom volt. Aláírta az utódom, hogy minden feladatot, kockázatot, dokumentumot átvett tőlem. Ennek hatására könnyű szívvel le is adtam a belépőkártyámat a TD-hez. Ennyi volt. Persze még néha el kell menni hozzájuk, de ez már mégiscsak más lesz.
Nagyon vártam már...

Este T.Gy barátomhoz mentem látogatóba. Megnéztem az új lakását. Igen szép kecó, és jókat is beszélgettünk.
Ma délelőtt kvászért mentem a gyerekekkel, míg Hitvesem marhapörköltet főzött a kedvemért. Szerintem kérődzőkel táplálkozni sokkal felemelőbb, mint túlélő dinoszauruszokkal.
Délután kinti virágokat szereztünk be az OBIból. Míg Hitvesem válogatott, én a galéria alkatrészeit azonosítottam be. Ő most átültet Zoéval, én meg a fiammal csörgőzöm és blogolok.

Régebbi hírek:
2007. augusztus, 2007. július
2007. június, 2007. május, 2007. április, 2007. március, 2007. február, 2007. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--