yoscha.hu

2006. november

5 év a garancia
2006. november. 30, csütörtök, 9:59
Csak úgy mellesleg szeretném megjegyezni, hogy pontosan öt (5!!!) éve íródik már folyamatosan ez a blog. Díszes összefoglalóhoz, szülinapi beszédhez nincs kedvem. Hisz minden visszaolvasható. De azért magam sem hittem volna, hogy ilyen kitartó leszek.

Ma egyébként két különös dologgal kezdődött a reggel.
Mivel mostanában rendszeresen elaludtunk, ezért közös megegyezéssel beizzítottuk az ébresztőórát, hogy az figyelmeztessen, ha a gyermek már nem akar. Mikor hajnalban elkezdett üvölteni pont azt álmodtam, hogy a gyárban karácsonyi ajándéknak mindenki egy zsír új MINIt kapott. Tudom, tudom nem családi autó, de egy pillanat alatt megértettem az Upanisad filozófia azon kijelentését, hogy veszélyes az alvót hirtelen ébreszteni, mert olyankor a lelke más világokban jár és esetleg nem jut vissza a testébe, ami maga a halál. Hát pont ezt tapasztaltam. Egyik pillanatban még örülök a Mininek valahol egy vidéki kastély parkjában, a másikban tompa aggyal botorkálok a qrwa órához. - Jobb Zoéra ébredni...
A másik különlegesség, hogy életében először Zoé segített megteríteni reggelihez. Ő rakta le a késeket, kanalakat, szalvétákat. Aranyos volt, mert a késeket következetesen fordítva helyezte el. A fordítva alatt azt kell érteni, hogy a nyele nézett az asztal közepe, míg az éle/hegye a széle felé. Nem tudom mi motiválta ebben, de jót mulattunk Hitvesemmel.
2006. november. 29, szerda, 21:11
Ma ügyfél megbeszélés volt. Hosszú idő óta az első valóban sikeres. Elfogadták a Logikai és Fizikai rendszertervet!
Szinte hihetetlen. Bár ha jobban belegondolok, akor ez inkább annak köszönhető, hogy beszorultak az időprés alá. De a lényegen nem változtat...
2006. november. 28, kedd, 15:42
Tegnap este is Ácsán Szumédhó könyvét olvastam. Teljesen magával ragadó, amint egy öreg déli buddhista szerzetes leírja a gondolatait, a tanításokat. Nincsenek isteni lények, nincsenek bódhiszattvák, csak a szenvedés, a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése, és a hozzá vezető út. De az nagyon ott van.
Most más szemmel is nézem a munkámat. Van TD, van szenvedés. Így van ez... :)
Különben minden rendbe van.
Csendes nap.
2006. november. 27, hétfő, 15:09
Ma megtudtuk 2.0 AFP eredményét. Aggasztóan jó. Semmi eltérés sehol. Ebben csak az az aggasztó, hogy már lelkileg teljesen rákészültem valami borzalmas értékre. Erre most csönd van és rend. Nem baj, jövő kedden megyünk genetikai ultrahangra, és akkor talán már arról is elkezdhetünk vitatkozni, hogy milyen nevet adjunk neki.
2006. november. 26, vasárnap, 12:20
Tegnap Zoé három órát aludt délután. Este csak kilencre nyugodott el. Aztán három perc múlva kirobbant a szobájából frissen, üdén. Felemelő volt mondhatom. Tízig altattuk. (Főleg Hitvesem.) Így ma is negyed kilenckor ébredt. Remélem nem borul az eddigi napirendje.
Én viszont egész nap suliban vagyok...
2006. november. 25, szombat, 12:32
Tegnap itthonról nyomattam a dolgokat. Persze nem volt könnyű, mert délelőtt az egész házban áramhiány adódott. Szerencsére az új laptopom jól bírja az éhezést.
Este nagyon el akartm menni Timur Lenk koncertre a Kuplungba, de nem adódott társ hozzá. Egyedül meg már nem indulok neki a család mellől.
Vénülök...
Ma órákat rajzoltunk Zoéval. Vicces nagyon. Ő firkál valamit, aztán vagy megkérdezi, hogy mi ez? - Olyankor ki kell találnom valami frappánsat. Vagy maga mondja el, hogy az épp egy kertkapu, vagy vasaló, vagy virág, vagy valami más. Viszont ilyenkor is nekem kell kisegítenem a rajz befejezésével. Jó agytréning és hihetetlen interaktív, kapcsolatépítő játék.
Ja igen. Még mindig nagyon szeret az elmondása alapján, és nekem kell megvédenem az autóktól, a sötéttől, és még sok mindentől, amiktől elkezdett újabban félni.
Eddig ugyanis haláltmegvető volt a bátorsága...
2006. november. 23, csütörtök, 10:16
Valóban zörgős szívA keddi gyárlátogatás jó volt. Legalább kicsit tisztábban látom a következő évemet, és a helyemet a szalagnál. Jó hely az.
Viszont a tegnapi napom elég pocsékra sikeredet (Szokásos TD nap).
Ugyanakkor jó hír, hogy megvizsgálták Zoé szívét - mert zörgött. Volt EKG, ultrahang és kiderült, hogy semmi baja. Persze nagyon nem izgultunk, mert a gyerekek közel felének zörög a szíve. Szerintem ez természetes is. Amilyen gány munkát végzett az evolúció, csoda hogy még nem pusztult ki a Homo Sapiens. (Ha isten teremtette volna az embert, biztos nem hagyja benne a hátfájást, a rövidlátást, és a zörgő szíveket.) Na mindegy. Lényeg, hogy lányunk szíve egészségesen zörög. Lásd: Toyota Avensis 2,0D motorja.
2006. november. 21, kedd, 9:53
Sok izgalom igazán nincs. Tegnap még nyomattam a tervek véglegesítését, de a 8. óra leteltével ráhagytam a belső erőkre, mert a TD szerint nem egészséges, ha annyit túlórázom. Hát szerintem sem.
Ma megyek be a gyárba egy kis helyzetértékelésre. Aztán apaklub. Közben csattog a fejemben a Filo szigorlati dolgozatom is. Folyamatosan változik, de hitem szerint mélyül is a megértésem a témában. Persze előbb-utóbb le kell zárnom.

Míg el nem felejtem:
Tegnap Lányom teljesen megbolondult. Hazaérve el nem engedte a nadrágom szárát, folyamatosan ölelgetett és azt mondogatta, hogy "szeretlek". (Ezt még sosem mondta eddig. Nem hogy tucatszor.) Kérdeztem is Hitvesemet, hogy valami nagy trauma érte-e a gyereket? De a jelek szerint spontán jött rá, hogy mennyire imádja az apját. Nem mondom, hogy nem tetszett. Majd ma kiderül, hogy tartós-e ez az állapota.

Míg el nem felejtem 2.:
Boldog Olivér napot!




Az alant található versnek nincs semmi aktualitása semmihez.


ESZMÉLET

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.
9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.
1933-1934 tele
2006. november. 20, hétfő, 9:21
A hétvégén sikerült a 40 órás munkahetemet hatvan órássá feltornáznom. (Száradjon le a keze a Word programozóinak.) Így elmondható, hogy hasznosan telt az időm bár nem túl pihentetően. Szombaton azért megünnepeltük nővérem születésnapját. Különben pedig dolgoztam.
Ma reggeltől délutánig nem lesz áram otthon. Ez igencsak vidám mert tele a hűtő és amilyen ütemben fog melegedni az, legalább kétszer gyorsabban hűl majd a lakás, mert áram nélkül fűtés sincs. Szegény családom üldögélhet majd a félhomályban, mivel látogatóba sem mehetnek így, hogy mindkettőjüknek folyik az orra.
Én pedig ma is túlórázni fogok. (Sokba fog ez még kerülni másoknak...)
2006. november. 17, péntek, 23:34
Na hát annak is száradjon le mindkét keze aki kitalálta az M$ Word-ben a dokumentum összehasonlítás funkciót. A köcsögje arra nem gondolt, hogy esetleg azt is szertném látni, hogy az adott változás a régi vagy az új fájlból érkezett? (Talán szinekkel is lehetne jelölni, vagy kis kacsacsőrökkel, ahogy azt tökéletesen megoldották 35 éveel ezelőtt a Unix alatt.)
Persze én is csak egy állatt voltam ha elhittem becsszóra, hogy ez működőképes. Szívtam is akkorát... Egyébként messze nem vagyok bizonyos abban, hogy a 400 oldalas 15 megás doksiban mindig a megfelelő 5x5 pixeles gombot nyomtam meg az egérrel, vagy néha a hasznos javítást tettem bukó ágra. Mert egymás mellett van az a két nyomorult gomb, és a billentyűparancsukat meg nem sikerült felderítenem. Bár néha az sem segített volna, mikor fogalmam sem volt arról, hogy a két változat közül melyik a "jobb".
Szép meló, na.
A hétvégén még előtem áll egy közel 600 oldalas másik doksi is amivel ugyanezt véghez kell vinni.
Holnap Nővérem születésnapját is ünnepeljük, akit nem is köszöntöttem itt, mert a tegnapon is zűrös volt.
Hitvesem, és Lányom is meg van fázva.
Én meg megyek aludni...
2006. november. 15, szerda, 20:31
A mai nap legfontosabb híre, hogy lezárult a perem az ELMÜ-vel.

N Y E R T Ü N K ! ! !

Pontosabban P.B barátom nyert, mivel én egy hülye megbeszélésen voltam. Valójában (ha jól értettem) a bíróság elfogadta, hogy az áramlopást, vagy hivatalosan szabálytalan vételezést nem én követtem el. Ami valljuk be igaz is. De azért erősen paráztam, hogy mégis nekem kell kifizetnem azt a közel kétszázezret.
Pixi a Commodore-banEnnek örömére ma Zoé megkapta az egyik kis csomag építőst, aminek hatására új korábban nem látott pixiket alkothattunk közösen.
Pixi - Pixeles lény. Nevét onnan kapta, hogy a Duplóból készült babák, kutyák, lények úgy néznek ki mint a hajdani Commodore játékokban a 32x32 pixelből összerakott figurák, tárgyak.
2006. november. 14, kedd, 20:27
Ma arra sem volt időm, hogy blogot írjak, és talán a holnap sem lesz jobb. Szerencsére nem is történt semmi említésre méltó. Hacsak az nem, hogy egy kollégám keményen kiakadt a projektre és a viszonyokra. Legalább nem csak én érzem úgy, hogy feleslegesen járunk körbe-körbe valós előrehaladás nélkül.
Ja igen, ma itt volt Lili és Oliér látogatóban. Jól elrajcsúoztak, bár Lilkónak még szoknia kell Zoé temperamentumát.
Na megyek apaklubba...
2006. november. 13, hétfő, 14:59
Tegnap egész nap iskolában voltam.
Reggel a TD-be beérve azt tapasztaltam, hogy a hivatalosan foglalt helyemet az egyik középfontos helyi erő lenyúlta. Persze hogy feldobta a napom további részét, hogy az amúgy sem kevés munkám helyett éppen szabad asztalra vadászom és elkotródom, mikor megjön a jogos tulajdonosa. (MIKOR VAN FOGLALT ASZTALOM!)
Na szót se többet a TD-ről, mert igazán nem ér annyit, hogy kitöltse a blogomat.
Reggel Hitvesem elment AFP vérvételre. Remélem jó lesz az eredménye, mert Zoéval elég cudar hetünk volt a hülye eredmény miatt. Viszont akkor tudtuk meg, hogy lány. Ha jó lesz az eredmény akkor 2.0 fiú? Vagy ez a kettő nem függ össze?
Na dolgozom.
2006. november. 11, szombat, 12:57
Tegnap a szokásos alvállalkozói megbeszélésen kaptam az üzenetet, hogy Zoé már megint hány. Amint tudtam, hazarobogtam. Szerencsére otthon már semmi drámai nem fogadott, így el tudtam menni este az iskolába.
Hiszem, hogy míg más gyerk sírással, vagy lázzal fejezi ki magát, addig az enyém hányással. Ilyen na. Pedig már bármit képes elmesélni, ha másként nem hát mondókákba szőve...
Ma délelőtt boltban voltunk Lányommal, ami egy kalandtúrával is felér. Sosem fogom megérteni az anyákat hogy tudják nap mint nap túlélni ezt, pedig kettőt is ismerek közelről. Persze minden csak megszokás kérdése, és ami nekem kihívás, az nekik a rutin része. Igaz a tűzoltókat is csodálom és a tigrisidomárokat is.
2006. november. 9, csütörtök, 21:33
Ma egész nap megrendelői megbeszélésen voltam. Közben jobb híjján a teszelési-oktatási csoport munkatervét állítotam össze. Vért fognak pisilni (velem együtt). Hát ennyi..
2006. november. 8, szerda, 12:59
Ma ebédszünetben megvettem a Kiscsillag zenekar lemezét. (Nem tudtam hónapokat várni vele). Szóval kérek mindenkit, hogy törölje az ajándék listámról.
Most megyek TO megbeszélésre, de a kocsiban hallgathatom....
2006. november. 8, szerda, 9:53
Tegnap jól megszívtam az apaklubot. Bízva az automatizmusokban, félkilenckor elindultam Cs.G felé. Útközben folyamatosan próbáltam elérni, de csak nem vette fel. Gondoltam csak fürdet, vagy lehalkítva maradt a fónja ahogy mostanában nekem szokott néha napokig. Aztán odaérve a lakásuk sötét volt és kietlen. Ekkor elkezdtem végighívni a klub tagjait, de akit elértem, mind-mind úgy nyilatkozott, hogy mára nem beszéltünk meg találkát. Csak bennem élt az a beidegződés, hogy ha kedd akkor apaklub akár van előtte megerősítés akár nincs.
Munka után gyerekklubba mentem Hitvesemért. Míg a lányok beszélgettek én (szokáshoz híven) főztem a kicsikkel. Hihetetlenek. Zoé és Olivér képes összeveszni egy tál makkon. Lili inkább megpróbált kimaradni ebből, és békésen mosogatott egy sminkecsettel.
Ma megyünk 2.0 megtekintőbe. Akár már az is kiderülhet, hogy a következő években továbbra is babázni és főzni fogok, vagy kisvasutazni és pisztolyozni.
2006. november. 6, hétfő, 16:05
Hétfő van, de legalább melegszik az idő. Az apró örömökről sem szabad megfeledkezni.
Ma reggel óta próbálom átvariálni a tesztek ütemezését, hogy a pénteki borulás/boritás után ne ússzon el a teljes projekt. Szép feladat. Ide-oda húzom a kezdő és végdátumokat.
Este a szigorlataimra kell készülnöm..
2006. november. 5, vasárnap, 20:07
Tükröm, tükröm mondd meg nékem...Tegnap délelőtt kimentünk a Guliverbe karácsonyi és egyéb ajándékokat venni Zoénak. Szerencsére még nem tud olvasni így elárulhatom, hogy egy csomó Duplót fog tőlünk kapni. (Állatkerteset, és simát.) Kapott még xilofont és újabb pár négyzetméter tapipadot.
Délután aztán a gigantikus tömegtüntetések elöl az IKEÁba akartunk menekülni. Mint kiderült a város másik 1.99 millió lakosával együtt. A budapestibe nem is fértünk be, a budaörsiben is jó negyed órát kavarogtunk a hatalmas parkolóban egy árva helyért. Viszont utána megszereztük Zoé első egész alakos tükrét, ami remélhetőleg a hasznára válik.
Ma Leányfalura mentünk ki szüleimmel.
2006. november. 3, péntek, 20:35
Csoda hogy éhen nem pusztult a falka.
Sajnos az elmúlt napjaim igencsak zűrösek voltak - legalábbis úgy emlékszem.
Kedd este jó sokáig ünnepeltük Cs.G barátom fennállásának évfordulóját. Szerdán az bizonyos, hogy Liliéknél voltunk gyerek partizni. Sajnos a fényképezőmet elfelejtetem a nagykészülődésben, és Cs.G sem osztotta meg a saját képeit velem. Valamely este megnéztük a Szigorúan Piszkos ügyek harmadik részét. Mély benyomással volt rám. Talán a Nővéremnek kellene odaadni megtekintésre.
Ma alvállalkozóztam a TD keretében, majd beugrottam a Gyárba. Délután elmentünk új lámpát és polcot venni a gyerekszobába. Holnap a szüleim jönnek reggel, mi pedig megyünk karácsonyi ajándékokat beszerezni Zoénak.
Hát ennyi.
Holnaptól minden jól lesz

Régebbi hírek:
2006. október, 2006. szeptember, 2006. augusztus, 2006. július
2006. június, 2006. május, 2006. április, 2006. március, 2006. február, 2006. január

2023 |2022 |2021 |2020 |2019 |2018 |2017 |2016 |2015 |2014 |2013 |2012 |2011 |2010 |2009 |2008 |2007 |2006 |2005 |2004 |2003 |2002
Gyerekek lapja |Esküvőnk képei

Az oldal a Creative Commons licence szerint érhető el.
--==| Copyright © 2001-2024 by Yoscha |==--